A hazai részvételről már cikksorozatunk első része uán elkezdtünk érdeklődni. Mint emlékezetes, a Műcsarnoktól elkerült a magyar részvétel lebonyolításának hatásköre, s a 2013 szeptemberében miniszteri biztosi pozícióba távozó Gulyás Gábor tulajdonképpen „magával vitte” azt. Miközben szerencsés, hogy nem a Műcsarnokot magkapó, és a nemzetközi kortárs színtéren járatlan Magyar Művészeti Akadémia (MMA) kompetenciája a velencei magyar részvétel, az már kevésbé, hogy az augusztus végén feltett kérdéseinkre érdemi válasz nem érkezett Gulyás Gábor irodájától. A kiválasztási elvekről, a lehetséges pályáztatásról, illetve az időzítésről érdeklődtünk. Ezidáig hiába.
Finnországban a finn kortárs vizuális művészetek nemzetközi pozícióinak és a finn művészek nemzetközi kapcsolatainak erősítését szolgáló szervezet, a Frame Visual Art Finland végzi a legfontosabb nemzetközi rendezvényeken, így a velencei biennálén résztvevő művészek kiválasztását. Döntésük értelmében 2015-ben egy 1998-ban alakult művészduó, az IC-98 fogja képviselni az országot. A két, középgenerációhoz tartozó művész, Visa Suonpää és Patrik Söderlund helyspecifikus installációt készít az Alvar Aalto tervezte, 1956-ban megnyílt finn pavilonba Taru Elfving kurátori közreműködésével. Az IC-98 politikai és filozófiai tartalmú, a kutatást, a rajzot és az animációt ötvöző installációval szerzett nevet magának. A művészduót képviselő Galleria Heino többek között a New York-i VOLTÁ-n és a madridi ARCO-n is bemutatta már munkáikat.
IC-98: Látkép a Másik Oldalról, 2011, still fotó, forrás: frame-finland.fi
Hong Kongot az 1976-os születésű Tsang Kin-Wah fogja képviselni, jelentette be Doryun Chong, a kiválasztásért felelős M+, Hong Kong új modern és kortárs vizuális művészeti múzeumának főkurátora, aki egyben Tsang Kin-Wah show-jának is a kurátora lesz. A korábban a londoni Camberwell College of Arts-ban is tanult művész installációival vált ismertté, melyeket a vizuális elemek mellett a nyelv és a szövegek, továbbá a számítógép kínálta manipulációs lehetőségek intenzív használata jellemez. Számos kiállítása volt már Európában is, többek között Lengyelországban és Csehországban.
Tsang Kin-Wah: Ecce Homo trilógia, 2011-12, installáció, részlet, forrás: a művész honlapja
Oroszországot 2015-ben Irina Nakhova fogja képviselni – az első nő, aki szóló show-t rendezhet az orosz pavilonban. Az 1955-ben született művész grafika szakon végzett Moszkvában, 1992 óta felváltva él az orosz fővárosban és az USA-ban, ahol több egyetemen is oktat. Ma elsősorban installációkat készít, melyek gyakran a humor és az irónia fegyverét bevetve reflektálnak közéleti kérdésekre, társadalmi problémákra. Nakhova a Moszkvai Konceptuális Iskola elnevezésű nem hivatalos művészeti csoport tagja. Tavaly Moszkvában elnyerte az év projektjéért járó, 40 ezer euróval dotált Kandinszkij-díjat egy olyan installációval, mely családi fotók felhasználásával mutatja be, milyen volt az élet Oroszországban az elmúlt 100 évben és egyben emléket állít azoknak, akik áldozatul estek a sztálini rezsimnek.
Irina Nakhova: Cím nélkül, 2013, installáció, részlet, forrás: kandinsky-prize.ru
Skócia a sporteseményekhez hasonlóan a művészeti biennálékon is „önállóan indul”; velencei képviselőjét a Creative Scotland nevű közhasznú szervezet választja ki, mely a művészetek támogatásával, az e területeknek juttatott közpénzek elosztásával foglalkozik. Döntésük egy olyan „jelölőbizottság” ajánlásán alapul, melyben a British Council és a British Council Scotland is képviselteti magát. Idei egyhangú állásfoglalásuk értelmében Graham Fagen fogja képviselni Skóciát. A glasgow-i illetőségű 55 éves művész munkáiban a videót, a performanszot, a fotókat és a szobrokat szövegekkel, élő zenével és – igen gyakran – növényekkel kombinálja azzal a céllal, hogy – ahogy a Creative Scotland indoklásában elhangzik – „megértse és közérthetően szóljon azokról a hatalmas erőkről, amelyek életünket alakítják”. A döntésről beszámoló közlemény kurátorként a Hospitalfield Arts nevű szervezetet jelöli meg, mely ma elsősorban művészeknek, kurátoroknak és szakíróknak szóló rezidencia-programok szervezésével foglalkozik.
Graham Fagen: Natural Anarchy, 2013, tükör, akril, neon, 102 x 60 cm, forrás: a művész honlapja
Ausztriában a kulturális minisztérium először az osztrák pavilon vezetőjéről és egyben kurátoráról döntött; választásuk a török származású, de Németországban felnőtt és 2009 óta a bregenzi Kunsthaus-t vezető Yilmaz Dziewiorra esett. A szakember ezzel a projekttel búcsúzik Ausztriától, mert 2015-ben Németországba visszatérve átveszi a kölni Ludwig Múzeum irányítását. A kiállító művész kiválasztásában Dziewior szabad kezet kapott; döntése értelmében Heimo Zobernig fogja képviselni az országot. Az 56 éves művész díszlettervezőként kezdte pályafutását, majd az absztrakt festészet mellett kötelezte el magát. Új festményeiben a 20. századi modern művészet számos nagymestere, köztük Mondrian és Kandinszkij alkotásait értelmezi újra, emellett installációkat is készít, amiben nagy hasznát veszi díszlettervezőként szerzett tapasztalatainak.
Részlet Heimo Zobernig kiállításáról a New York-i Petzel Galery-ben, 2008, forrás: petzel.com
Érdekes döntés született a velencei részvételről a Fülöp-szigeteken: a Kultúra és a Művészetek Nemzeti Bizottsága a Külügyminisztériummal közösen egy nemzetközi összetételű jelölő bizottság egyhangú javaslatát elfogadva Patrick Flores egyetemi professzor „Köss egy szalagot a világ köré” című projektjét nevezte a biennáléra. Flores, aki több fülöp-szigeteki és szingapúri múzeum kurátora is, koncepcióját az első nemzetközi figyelmet keltett fülöp-szigeteki film, a Dzsingisz kán köré építette, amit Manuel Conde rendezett 1950-ben és ő alakította a címszerepet is. A film átütő sikert aratott a két évvel későbbi velencei filmfesztiválon. A filmet a jövő évi biennáléra felújítják, hogy ott kiállíthassák és vetíthessék, remélve, hogy a filmmel és a köré szervezett programokkal erősíteni tudják az érdeklődést az ország iránt, demonstrálhatják szoros kötődését a régi idők kultúrájához éppúgy, mint a modern művészethez.
Patrick Flores, forrás: vimeo.com
Svédországban a Daniel Birnbaum vezette Moderna Museet felelős a velencei résztvevő kiválasztásáért; döntésük értelmében a 41 éves Lina Selander képviselheti az országot. Mivel a skandináv országoknak közös pavilonja van, amit idén Norvégia használhat, Selander bemutatkozására az Arsenaléban kerül majd sor, közvetlenül a biennálé központi kiállítása mellett. Birnbaum a kortárs svéd képzőművészet egyik legizgalmasabb alkotójának nevezte a főként filminstallációiról ismert művészt, aki – bár számos kiállítása volt külföldön – igazán rangos nemzetközi eseményen most szerepel majd be először. Selander vadonatúj és korábbi installációi mellett egy filmet is bemutat majd Velencében, amit az író és lapszerkesztő Oscar Mangionéval közösen készít. A Biennáléval részben párhuzamosan a Moderna Museet-ben is nyílik tárlata; mindkét show kurátora Lena Essling lesz. Birnbaum szerint Selander installációi komoly intellektuális kihívást jelentenek, lemondani róluk azonban azt jelentené, hogy lebecsülik a biennálé közönségét.
Lina Selander: Still a Silphium című 2014-es, 22 perces fekete-fehér videóból, forrás: a művész honlapja.
A cikk lejjebb folytatódik.