Spanyolországban Jordi Colomer képzőművész és Manuel Segade kurátor projektje pályázati úton nyerte el a jogot a velencei részvételre. Az 54 éves, Párizsban és Barcelonában élő Colomer szobrászként kezdte pályafutását, később azonban más műfajokba is belekóstolt és ma főként videóinstallációkat készít. Yona Friedmanéval is rokonítható munkássága legismertebb darabjaiban egy képzelt városba, X-be kalauzolja el műveinek szemlélőjét és annak újragondolására késztet, hogyan szerveződik az élet egy modern nagyvárosban. Intenzíven foglalkoztatja az utópiák születése és tovább élése: „Korunk az utópiák kora. Jónéhány van belőlük, például az amerikai életstílus, a kommunizmus, az emberi jogok” – vallja, s hozzáteszi, hogy az utópiák mindig emberek széles körének közreműködésével születnek. Számos projektje egy-egy nagyobb csoport, adott esetben akár egy város lakosságának bevonásával valósul meg és komoly közösségi tapasztalatokat nyújt a résztvevőknek. Colomernek az utóbbi években többek között Madridban, Párizsban és New Yorkban voltak komoly visszhangot kiváltó egyéni tárlatai. Manuel Segade kurátor jelenleg a madridi Centro de Arte Dos de Mayo igazgatója, korábban a santiago de compostelai kortárs művészeti központot, a CGAC-t vezette.
Jordi Colomer: Still az Anarchitekton című videosorozat Bukarestben készült jelenetéből, 2003, 3’, forrás: a művész honlapja
Belgiumban a flamand kultuszminiszter Dirk Braeckman 58 éves fotóművész és Eva Wittocx kurátor projektjét jelölte a részvételre. Braeckman első reakciójában a jelölést a belga vizuális művészeteken belül eddig szerinte inkább mostohagyerekként kezelt fotó győzelmeként értékelte. Mint elmondta, noha mindenki a fotóművész munkájának végeredménye iránt érdeklődik, ő inkább az alkotás folyamatába akarja beavatni a nézőt, ezért művei fel nem robbant bombaként hatnak, tele vannak energiával. Különböző technikákkal és print eljárásokkal kísérletező nagyméretű munkái többnyire enteriőr-fotók, első ránézésre üresnek, tartalom nélkülinek hatnak, mégis egész történeteket képzelhetünk beléjük. A biennáléra Braeckman egy új, nagyméretű, a belga pavilon építészeti sajátosságaihoz is igazodó sorozattal készül, ami a mai „vizuális tömegtermelésre és tömegfogyasztásra” reflektál. A projekt megvalósításában a leuveni M Museum működik közre, e múzeum kurátora 2009 óta Eva Wittocx is, akinek nevéhez többek között Sol LeWitt nagysikerű kiállítása fűződik.
A biennálé után a belga pavilon kiállítását a brüsszeli BOZAR-ban és a leuveni M Museumban is bemutatják.
Dirk Braeckman: N.P.-E.D.-04, © a művész, forrás: dirkbraeckman.be
A biennálé házigazda országában, Itáliában előbb a kurátort kérik fel, s utána már az ő feladata a projektjébe bevonandó művészek kiválasztása. A kurátori megbízatást ezúttal Cecilia Alemani kapta, aki többek között a 2009-ben alapított New York-i High Line Art köztéri kortárs művészeti projekt főkurátora és a Frieze egyik szekciója, a Frieze Projects vezetője. Alemani Giorgio Andreotta Calò, Roberto Cuoghi és Adelita Husni-Bey személyében három olyan, egyaránt a kortárs olasz képzőművészet fiatalabb nemzedékeit képviselő művészt vont be a projektbe, akiknek alkotói gyakorlata, bár nagyon különböző, mégis jól kiegészíti egymást. Cuoghi rendelkezik közülük a legérettebb oeuvre-rel, míg Husni-Bey még az „ígéretes fiatal tehetség” kategóriájába tartozik. A cél nem egy átfogó áttekintés a kortárs olasz művészetről, hanem három, globálisan és lokálisan egyaránt értelmezhető művészi pozíció bemutatása. Cuoghi nagyszabású, a fikciót valósággá alakító projektjeiről ismert – a legismertebben hét évre saját apjának bőrébe bújt. Calò szobrainak fő témái a természet, az építészet és az erőszak. Husni-Bey rádióműsorok, kiadványok, archívumok és egyéb információhordozók segítségével az ismeretek „előállításának” és terjesztésének módozatait vizsgálja a modern társadalomban. A három művész „összeeresztése” izgalmas vállalkozásnak tűnik; részletek a tervezett projektről egyelőre nem kerültek napvilágra.
Enteriőr Giorgio Andreotta Calò 2014-es tárlatáról a rotterdami Wilfried Lentz Galériában, forrás: southasastateofmind.com
A görög kultuszminisztérium által felkért bizottság 30 pályázat közül választotta ki a 46 éves, Athénben és Berlinben élő film- és videóművész, George Drivas Workshop of Dilemmas című projektjét a velencei részvételre. Drivasnak a némafilmek technikáját használó mozijai rendszerint üres terekben játszódnak, ahol összesűrűsödik az idő, egymásba olvad múlt, jelen és jövő. A művész a projektet, aminek megvalósítását Orestis Andreadakis, a szaloniki filmfesztivál új igazgatója is segíti, „narratív installációként” írja le, ami a drámaírás atyjának tartott Aiszkhülosz tragédiája, az Oltalomkeresők történetén alapul és azoknak az embereknek a dilemmáit és zavarát dolgozza fel, akik saját közösségük vagy saját életmódjuk „számlájára” fogadnak be idegeneket. A téma nyilvánvalóan és közvetlenül kapcsolódik napjaink Görögországot rendkívül intenzíven érintő menekültválságához.
George Drivas: Sequence Error, videostill, 2011, forrás: http://furtherfield.org
Tajvant a Taipei-i Képzőművészeti Múzeum (TFAM) által bejelentett döntés értelmében Tehching Hsieh képviselheti Velencében, míg kurátornak a neves brit szakembert, a kísérleti színházzal és a tánccal is intenzíven foglalkozó Adrian Heathfieldet kérték fel. A most 66 éves művész 1974 ben illegálisan lépte át az USA határát és öt „egyéves performanszban” dolgozta fel tapasztalatait, az emberi viselkedés és kapcsolatok mozgatórugóit, a szabadság és a kiszolgáltatottság sokszor egyidejűleg jelentkező érzését. Az ezredforduló óta a továbbra is Amerikában élő művész, akit Marina Abramovic is mesternek szólít, felhagyott a performanszokkal és várhatóan Velencébe sem új művekkel, hanem korai, még Tajvanon született munkáival, illetve az egyéves performanszok újraértelmezett változataival készül. Szinte bizonyos, hogy a TFAM által felkért jelölőbizottság napjaink menekültválságát is szem előtt tartva döntött a „migránslétet” saját bőrén is megtapasztalt és műveiben arra reflektáló művész jelölése mellett. A Palazzo delle Prigioni történelmi csarnokai, a dózse-palota egykori börtöne a kurátor szerint ideális helyszíne lesz Tehching Hsieh one-man-show-jának.
Tehching Hsieh: “One Year Performance 1981-1982”, © Tehching Hsieh, a művész, Gilbert & Lila Silverman és a Sean Kelly Gallery jóvoltából, forrás: hyperallergic.com
A Velencei Biennálé Északi Pavilonjában három skandináv ország, Finnország, Norvégia és Svédország közösen és egyenrangúan állít ki, de a szervezés feladata rotál a három ország között. Jövőre Svédország a soros, a biztosi és szervezői feladatokat Stockholm híres múzeuma, a Moderna Museet látja el. A hármas felállásból már automatikusan következik, hogy a pavilon jövőre is egy csoportos bemutatónak ad otthont. A hat különböző korú és nemzetiségű művész a műfajok széles spektrumát fogja át: a két finn, Pasi “Sleeping” Myllymäki (66) és Mika Taanila (51) filmeket és videómunkákat készít, és videóban „utazik” a kiállító művészek legfiatalabbika, a 29 éves amerikai-palesztin Jumana Manna is. A csoport „korelnöke” a 79 éves norvég Siri Aurdal, aki kezdetben festőként és grafikusként dolgozott, ám igazán ismertté szobrászként vált. Ugyancsak főként szobrairól ismert a 37 éves svéd Nina Canell, míg 73 éves honfitársa, Charlotte Johannesson, textilművész. Közös show-juk címe Mirrored és egy olyan kapcsolati hálót kíván feltérképezni, ami átlépi a nemzeti és regionális határokat. A kiállítandó munkák a skandináv országok önképét állítják szembe a róluk a világban élő sztereotípiákkal.
Siri Aurdal, fotó © Eline Mugaas, a Galleri Riis Oslo/Stockholm jóvoltából. Charlotte Johannesson, fotó © Charlotte Johannesson. Mika Taanila, fotó © Anne Hämäläinen. Pasi „Sleeping” Myllymäki, fotó © Risto Legenda Laakkonen. Jumana Manna, fotó © Viennale/Robert Newald. Nina Canell, fotó © Robin Watkins. Forrás: blouinartinfo.com
Irak az ország nehéz helyzete ellenére is fontosnak tartja, hogy képviseltesse magát Velencében. A nemzeti biztosi feladatokat egy non-profit alapítvány, a 2012-ben létrehozott Ruya Foundation látja el, s az egyik kurátor az alapítvány társalapítója és elnöke, Tamara Chalabi lesz. A társkurátor, Paolo Colombo Isztambulból érkezik, ahol a Modern Művészeti Múzeum tanácsadójaként dolgozik. A két kurátor összesen két modern és hat kortárs művészt választott ki, utóbbiak a Hollandiában élő Sadik Kwaish Alfraji kivételével a fiatal művészgenerációt képviselik. A projekt címe Archaic és arra a kérdésre keresi a választ, hogyan hat a művészek mai nemzedékeire az ország rendkívül gazdag kulturális öröksége, mennyire ösztönzi őket és mennyiben jelent esetenként korlátokat. A kiállító művészek különböző műfajokban dolgoznak, vannak közöttük szobrászok és fotósok, míg a többiek főként installációkat készítenek. A két modern művész, Jawad Salim és Shaker Hassan Al Said egyfajta összekötő kapcsot jelent a régmúlt és a ma között. A kurátorok meghívták az iraki pavilonba a Belgiumban született, Mexikóban élő világhírű Francis Alÿs-t is, aki a közelmúltban hosszabb időt töltött Irakban, Mosul városában, ráadásul éppen akkor, amikor a frontvonal ott húzódott. Tőle egy olyan új munkát rendeltek, amiben gyakorlatilag saját ottani tapasztalatait dolgozhatja fel, hiszen a téma: mit tehet, mit tegyen a művész egy háborúban.
Francis Alys
A cikk lejjebb folytatódik.