A Kogart-Díjat idén ötödik alkalommal adta át a Kovács Gábor Művészeti
Alapítvány az évente megrendezett Friss kiállítás (idén Re:FRISS
2004-2007) egyik legígéretesebb alkotójának. A 2008-as díjat Verebics Katalin festőművész vehette át.
Verebics Katalin (1980) 2005-ben diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő tanszékén. Műveinek középpontjában az emberi formák, gesztusok állnak. Alkotói munkájában a személyiség mélyrétegeit próbálja feltárni, és ábrázolni. A test és a szervek analizálásán keresztül értelmezi újra a portré, és az önarckép hagyományos műfaját. Stílusában ötvözi a bravúros grafikai tudást, a kollázsszerű komponálást és az expresszív festőiséget.
A KOGART kuratóriuma a díjat minden évben egy, a FRISS című kiállításon bemutatkozó, pályakezdő képzőművésznek ítéli oda a következő szempontok alapján:
– szerteágazó kifejezési formákat és művészeti megközelítésmódokat alkalmaz
– professzionális a gondolati tartalom kivitelezése
– megfelel a művészi munka a kortárs hazai és nemzetközi trendeknek, elvárásoknak
– eddigi pályája és portfoliója alapján sikerekre számíthat.
A díjat a kuratórium adományozza
– felkért magyar és nemzetközi szakemberek
– a Képzőművészeti Egyetem professzorai
– a minden évben megrendezendő FRISS/FRESH kiállítás látogatóinak véleménye alapján.
Az ösztöndíj összege havi 100 ezer forint tizenkét hónapon át. A juttatás a nyugodt alkotólégkört biztosító megélhetésre, műterembérlésre illetve anyagköltségre használható fel. Az ösztöndíj időtartama alatt született alkotásokat – a kuratórium majdani döntése alapján – az Alapítvány megvásárolhatja, vagy kiállíthatja. Az alapítvány elvárja, hogy a díjazott művész az egy év alatt a FRISS kiállításon bemutatott művei szín- és formavilágát követve alkossa újabb műveit.
Verebics Katalin az idei Kogart-díjas
A Kogart-Díjat idén ötödik alkalommal adta át a Kovács Gábor Művészeti
Alapítvány az évente megrendezett Friss kiállítás (idén Re:FRISS
2004-2007) egyik legígéretesebb...