A hazai múzeumi színtér egyik legizgalmasabb és legaktívabb intézményében már a hónap elején bekövetkezett a váltás, de a múzeum honlapján csak november 6-i keltezésű az erről szóló közlemény. A múzeum honlapján az olvasható, hogy Szeredi Merse Pál művészettörténész vette át a Petőfi Irodalmi Múzeum – Kassák Múzeum vezetését a leköszönő igazgatótól, Sasvári Edittől, aki tíz évig volt az intézmény vezetője és mostantól főmuzeológusaként folytatja tovább munkáját ugyanitt. Szeredi Merse Pál 2015 óta dolgozik a Kassák Múzeumban, a nevéhez több jelentős kiállítás és nemzetközi konferencia szervezése kötődik – ismerteti a közlemény. Új vezetőként fő célja a 2010-ben megkezdett komplex múzeumi program folytatása és bővítése, a múzeum gyűjteményének kortárs szempontú feldolgozásával, digitalizálásával, széleskörű bemutatásával Kassák életművének ismertségét tervezi tovább növelni. Célja a közös gondolkodáson, kooperáción és nyitottságon alapuló múzeumi gondolat fenntartása és továbbfejlesztése a Kassák Múzeumban.
A Kassák Múzeum a Petőfi Irodalmi Múzeum filiáléjaként 1976-ban kezdte meg a működését. A múzeum azt is közli, hogy a jövő évben megújulnak a terei. A felújítás után, 2021 nyarán két új kiállítással indítanak majd, az egyik a kelet európai neoavantgárd performanszművészet és a költészet kapcsolatát bemutató tárlat, amelynek vendégkurátora Kürti Emese lesz. Ősszel pedig a “Művészpárok” sorozat első kiállítása következik, amely a Kassák Lajos családtagjaiként és legközelebbi munkatársaiként is ismert, az irodalomban azonban elfeledett művészházaspár, Újvári Erzsi és Barta Sándor életművét dolgozza fel.
Sasvári Edit a Facebook-on is bejelentette távozását az igazgatói pozícióból. Itt így ír: „Az elmúlt 10 év szakmai pályafutásom legszebb időszaka volt, és örülök, hogy ezeket az éveket ilyen fantasztikus közösségben tölthettem, mint a Kassák Múzeum csapata: együtt formálhattuk a múzeumot azzá, amilyennek ma ismeritek. ”
A cikk lejjebb folytatódik.