Vietnám neve elég ritkán bukkan fel az artportálon – legutóbb 2019 végén volt erre példa, amikor egy akkor 11 éves vietnámi fiú, Xeo Chu első amerikai kiállításának sikeréről számoltunk be. A rögtön „vietnámi Jackson Pollocknak” kikiáltott srác, akinek műveiért már két éve 150 ezer dollárt adtak, később sem tűnt el a radarról, lehet, hogy valóban komoly jövő vár rá.
Azóta viszont a műpiacról szóló tudósításokban megszaporodtak a vietnámi művészek sikereiről szóló hírek, köszönhetően elsősorban az ázsiai műgyűjtők csillapíthatatlannak tűnő vásárlási kedvének. Az ő figyelmük középpontjába egyre inkább a modern és kortárs művek kerülnek és ma már – amennyiben saját kontinensükön maradnak – nem elégszenek meg azzal, hogy feltérképezzék Kína és Japán művészetét; friss felfedezésekre vágyva szívesen körülnéznek másutt is – többek között Vietnámban, ahol néhány XX. századi művész ára gyors emelkedésnek indult és hamarosan elérheti azt a szintet, ami már az európai és amerikai gyűjtők ingerküszöbét is átlépi. Annál is inkább, mert többnyire olyan művészekről van szó – hasonlatosan a mai műtárgypiac egyik jelenlegi legnagyobb, újra felfedezett kínai sztárjához, Sanyuhoz – akiknek pályája vagy Franciaországban teljesedett ki, vagy, ha később haza is tértek, franciaországi éveik meghatározó hatással voltak stílusuk, látásmódjuk alakulására, amiben a helyi és a nyugati hatások úgy keverednek, hogy az művészetüket mindkét régióban jól befogadhatóvá teszi. A vietnámi művek legfontosabb beszerzési forrásai a helyi galériák mellett – amelyeknek többsége talán meglepő módon nem Hanoiban vagy Ho Chi Minh Városban, hanem olyan településeken működik, mint Hoi An, Da Nang vagy Nha Trang – főként a régióra szakosodott franciaországi és amerikai galériák, továbbá a hong kongi és párizsi aukciósházak.
A legdrágább modern vietnámi festő jelenleg Mai Trung Thu (1906-1980), aki pályája elején, szülőhazájában népi témákat, a vidéken élők hétköznapjait örökítette meg; ekkori művein erősen érződött a múlt iránti nosztalgia. 1937-es első párizsi látogatását, majd franciaországi letelepedését követően viszont a nők váltak műveinek fő témájává, ám, ellentétben a már említett kínai Sanyuval, ő főként nem aktokat festett, hanem könnyű selymekbe öltözött karcsú ázsiai hölgyeket. Egyik legismertebb műve mégis egy akt, méghozzá Auguste-Dominique Ingres A „nagy” Odaliszkjának „vietnámi változata” . A festészet mellett a zene és a filmkészítés is foglalkoztatta, ő örökítette meg például egyik mozijában Ho Chi Minh 1946-os párizsi látogatását. Van filmes vonatkozása a napokban rekordárat elért festményének, Mademoiselle Phuong portréjának is, igaz, ehhez a festőnek már nem volt köze: a mű A zöld papaya illata című 1993-as filmdrámában felbukkanva vált ismertté. A film, amit Tran Anh Hung rendezett, az első olyan vietnámi mozi volt, amit a legjobb külföldi film kategóriában Oscar-díjra jelöltek. A festő két alkotásán is megörökítette Phuong kisasszonyt; kettejük között a fáma szerint igen bensőséges kapcsolat alakult ki. A művet, ami Mai Trung Thu nagyon kevés, vászonra festett alkotása közé tartozik, még születése évében, 1930-ban kiállítottak Hanoiban, majd később Párizsban is. A portré évtizedekig egy ismert párizsi műgyűjtő, Pierre Dumonteil és vietnámi származású felesége tulajdonában volt és most a Sotheby’s hongkongi aukcióján került kalapács alá 500 ezer dolláros limitárral és 900 ezer-1,2 millió dolláros becsértékkel. Az árverőház, mint kiderült, túl óvatos volt; a festmény jutalékkal együtt 3,1 millióért kelt el, ami a legmagasabb összeg, amit eddig vietnámi festő munkájáért adtak.
A korábbi rekord nem volt hosszú életű, hiszen tavaly született, méghozzá Párizsban, egy helyi aukciósház, az alapítójának nevét viselő és az ázsiai művészetet egyik fő profiljaként kezelő Aguttes októberi árverésén. Az Ázsiai festők. Jelentős munkák című aukción Le Pho Fiatal lány peóniákkal című festménye kelt el akkori rekordot jelentő 1,16 millió euróért. Le Pho (1907-2001) élete nagyobb részét Párizsban töltötte és pályája Mai Trung Thuéhoz hasonlóan alakult; első korszakának vietnámi tájképei után Párizsban ő is témát váltott, de még párizsi pályája is két, egymástól jól elkülöníthető szakaszra bontható, stílusára mindkettőben akkori galériásainak igényei voltak jelentős befolyással. A fő témát számára is a nők és a virágcsendéletek jelentették; a hölgyeket is többnyire virágokkal túláradó gazdagsággal díszített környezetben ábrázolta.
Hasonló árat a művész már 2019-ben is elért, akkor Meztelenség című munkája került kalapács alá a Christie’s hongkongi árverésén, az euróban mért egymilliós határt pedig már 2017-ben átlépte, amikor Családi élet című festménye a Sotheby’s-nél átszámítva 1,02 millióért kelt el – természetesen ugyancsak Hong Kongban.
A harmadik modern vietnámi festő, aki eddig átlépte az egymilliós küszöböt, To Ngoc Van (1906-1954). Az ő stílusa is közel áll a fentebb említett mesterekéhez, annak ellenére, hogy az ő – jóval rövidebb – pályája sokkal erőteljesebben kötődik szülőhazájához.
Az ázsiai piacot közelebbről ismerő szakemberek szerint hármójukon kívül számos további mester, így Vu Cao Dam (1908 – 2000), Nguyen Phan Chanh (1892 – 1984), Nguyen Anh (1914 – 2000), Nguyen Sien (1916 – 2014) árai is gyors növekedésnek indulhatnak a következő években.
A nyitóképen Mai Trung Thu La lecture című munkája látható 1956-ból.