Az artportal sorozata, a Villámvezetés a tárlatvezetések élményét idézi meg. Olyan kiállításokra invitálunk, amelyek a járványhelyzet miatt bezártak vagy már, esetleg még nem valósultak meg az eredetileg elképzelt formájukban.
A magyar vidék. Legutóbb a választások kapcsán vetődött fel, hogy kiemelten fontos lenne többet foglalkozni a vidék helyzetével, az ott élő emberek lehetőségeivel. Azóta az index.hu olvasói támogatásokból elindította a Mi vidékünk című projektjét, ahol a napi hírszolgálatból kiugorva többen és többet foglalkoznak helyi témákkal, bárhol az országban. A cím azért is jó, mert a vidék, vidékiség még ma is pejoratív jelző, szabadkozni kezdünk hallatán. Itt az ideje, hogy sajátunknak érezzük azt. Az artportal.hu is elindított egy körképet a vidéki városok képzőművészeti életét állítva központba: a helyi szerzők Budapestről nehezen érzékelhető anomáliákról, kiemelkedő jelentőségű, de nem mindig jól kommunikált gyűjteményekről és fontos, de sokszor ellehetetlenített kezdeményezésekről számoltak be.
A rendezetlenség a kultúra hiányának metaforája? Vagy ahogy Bernard Rudofsky írja az Architecture without Architects című munkájában, a nyugati világ által írt építészettörténet csak egy kiválasztott kultúrával foglalkozik? A jelenlegi ökológiai válságban különösen érdekes, hogyan viszonyulunk a népinek, de leginkább semmilyennek sem nevezett spontán építészethez.
Váczinak ez személyes kérdés, már diplomamunkájában is a vidéki táj impulzusait kereste, olyan helyszínekkel dolgozott, melyekre sokan a vidék kifejezés kapcsán asszociálunk. Első generációs művészként a Láthatár című kísérleti rövidfilmjében, amely egyben a mestermunkája is volt a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen, tizenhárom helyszínt mutatott be, ahol az ember és jelenlétének nyomai szervesen kapcsolódnak a környezet látképébe. Ezúttal a fiatal médiaművész a vidéki porták utcáról nem látható udvaraira kalauzol minket.
Váczi Lilla egyelőre nem tud és nem is akar pontos képet adni a közeljövőben megvalósuló kiállításáról, mint mondja, sok minden dől majd el az installációépítés folyamán, mikor a tervezett építőanyagok és törmelékek a galéria részévé válnak. Ugyan szomorú, hogy el kellett halasztani a kiállítást, de az így kibővült idő mégis jót tett a projektnek. Zsoldos Anna kurátorral sok elméleti anyagot osztottak meg egymással a magyarországi vidék építészetére vonatkozóan, így például Janáky István hazai spontán építészet terén végzett több évtizedes kutatásait is. Erről és a projekt részleteiről beszélnek a következő hanganyagban.
A pontos cím Béke utca 4. Az Arany Jánoson kell végigmenni, csak egyenesen a vasútállomás felé, aztán lefordulni az utolsó utcánál balra. Sárga, zöld kerítéssel. Sok lommal, meg építőanyaggal, meg hiányokkal, meg hitelterheléssel. Nem, nem kell hozni semmit, csak magadat. Lesz minden, csak a törmeléken jussunk át, nehogy szarba lépj. Aha, 1960-ban építették, vályogból. Ez nem olyan, mint azok az újtípusúak, ez nyáron hűvös, télen meg tartja a meleget. Nem sokat ér, az ingatlanpiac csak Pesten dübörög, itt vidéken éhen is halhatsz, a kutya sem törődik semmivel. Nem sokat maradunk, tíz perc az egész, max egy fél óra.