A párizsi előváros elsősorban komor, erődítményszerű kastélyáról híres. Az épületegyüttes története egészen a XI. századig nyúlik vissza, szolgált többek között királyok rezidenciájaként, lőszerraktárként, börtönként, tanúja volt a francia történelem számos fontos, esetenként tragikus eseményének. És itt született 1740-ben az a porcelánmanufaktúra, ami aztán bő másfél évtizeddel később Sèvres-be költözve vált világhírűvé.
Nem sokkal a manufaktúra Sèvres-be költözése után, 1766-ban alakult meg – akkor még más néven – az EnsAD, azaz az École nationale supérieure des Arts Décoratifs, nem utolsó sorban azért, hogy biztosítsa az uralkodóházak igényeit is kielégítő manufaktúra megfelelő szintű szakember-utánpótlását. Az EnsAD alapítója, Jean-Jacques Bachelier, egyben a manufaktúra vezetője is volt. Az intézmény csakhamar komoly nemzetközi elismertségre tett szert, különösen jelentős szerepe volt a XX. század első harmadában az Art Deco felfuttatásában, majd a modern design-mozgalmak térnyerésében. Az EnsAD mindmáig a világ egyik legfontosabb művészeti oktatási intézménye; falai között olyan neves képzőművészek is tanultak, mint Fernand Léger vagy Francis Picabia.
Az EnsAD 1896-ban létrehozott Alumni Alapítványa – melyben a kezdeti időkben Auguste Rodin, majd Henri Matisse is funkciót vállalt – néhány éve kezdeményezte a vincennes-i kastély és a porcelánművészet egykori szoros kapcsolatának felelevenítését, emlékeztetve a francia porcelánművészet kezdeteire és egyúttal vizsgálva a vincennes-i, majd a sèvres-i manufaktúra századokon átnyúló és máig tartó hatását.
Az első nagy kiállításra, ekkor még csak francia részvétellel, 2018-ban került sor, s ennek jelentős közönségsikere nyomán döntötték el, hogy a rendezvényt kibővített tartalommal, biennálé formájában a jövőben rendszeresen megtartják. A bővítés nemcsak új helyszínek bevonását, a kiállítások számának növelését jelentette, hanem – legfőképp – alkalmanként egy-egy vendégország meghívását is. A 2020. évi megrendezést a pandémia meghiúsította, így a Fehér arany – egy manufaktúra hatása Európában című biennáléra idén június 12. és július 11. között kerül sor és annak vendégországa Magyarország lesz. A Damien Valero mixed média művész, egyetemi professzor által elnökölt Alumni Alapítvány ezen döntésében fontos szerepet játszott Danielle Périvier de Gérando alelnök, akinek van egy másik funkciója is: tagja a párizsi Magyar Kulturális Intézet Baráti Köre vezetőségének is. Az alelnök elhunyt férje családja, a de Gérando-Teleki család révén szoros magyarországi kapcsolatokkal rendelkezik; lánya ma is itt él és unokái is itt születtek.
A szervezők olyan anyagot kívántak vendégül látni Magyarországról, amely a kortársakkal bezárólag bepillantást enged a magyarországi porcelán- és kerámiaművészet több évszázados történetébe. A mintegy 60 tételből álló „történelmi” anyagot, amelynek súlypontját korábbi művek mellett herendi és Zsolnay-porcelánok képezik, a budapesti Iparművészeti Múzeum állította össze saját gyűjteményéből, a kortárs anyagot pedig Barabás Lajos műgyűjtő válogatta a pécsi Zsdrál Design & Art galéria által képviselt keramikusművészek munkáiból és saját kollekciójából. Ez az anyag Dobány Sándor, Füzesi Zsuzsa, Husz Ágnes, Kecskeméti Sándor, Kontor Enikő, Kemény Péter, Simon Zsolt József, Szabó Ádám Csaba és Varga Judit 1993 és 2020 között született alkotásait tartalmazza. A kiállítás helyszíne a legrangosabb a biennálé valamennyi kiállítótere közül: a vincennes-i kastély rendkívüli műemléki értéket képviselő kápolnája, a Sainte-Chapelle. A kastély és a kiállítások másik fő helyszíne, a könyvtár közötti sétányon nagy tablók mutatják be a francia és a magyar porcelánművészet közötti történelmi kapcsolatokat, a kiállító művészeket és munkáikat.
A biennálé kiállításait konferenciák, tárlatvezetések és koncertek kísérik, melyeknek ugyancsak vannak magyar vonatkozásai: a koncertprogramot Szokolay Ádám zongoraművész fellépése nyitja, míg a vincennes-i Café bilingue egyesület magyar részlege Molnár Melinda szervezésében és Schneller Viola képzőművész vezetésével kínál workshopot.
A magyar bemutató nézőit – a három évvel ezelőtti rendezvénynek hatezer látogatója volt – persze elsősorban a bemutatott munkák érdeklik, és kevésbé az, hogy a kiállítás milyen együttműködés eredményeként jött létre, a hazai olvasó számára azonban igen figyelemreméltó a megvalósítás módja is; nem gyakori, hogy egy fontos külföldi bemutatkozás egy állami intézmény – a párizsi Magyar Kulturális Intézet –, egy közgyűjtemény – az Iparművészeti Múzeum –, egy magángaléria – a Zsdrál Art &Design – és egy műgyűjtő – Barabás Lajos – együttes munkájának eredményeként jöjjön létre.
A kortárs műtárgyak reprodukcióit alkotóik és Barabás Lajos jóvoltából közöljük.
