A kiállítás műalkotásai egy-egy nagyobb, teljesen sötét teremben helyezkednek el, melyeket kizárólag az installációk fénye világít meg. A padlótól mennyezetig érő, nagy felbontású képernyők elé nemcsak padot, de több fekete ülőzsákot is kihelyeztek a szervezők, így a látogatók kényelmesen, akár fekve is élvezhetik a nem mindennapi alkotásokat. A tömeges érdeklődés ellenére tehát az a legideálisabb, ha az egyik fekete zsákon hanyatt dőlve átadjuk magunkat a folyamatosan változó látványnak.
A teljes falat betöltő, nagy felbontású képernyőn apró, sztiroporra emlékeztető gömböcskék sokaságából állandóan új, absztrakt alakzatok jönnek létre. Akárha tenger hullámzását vagy forró vulkanikus láva fortyogását néznénk, úgy bontakoznak ki előttünk a különféle sűrűsödések és formák folytonos változásai. Vagy mintha a színek kavalkádjában különféle energiaáramlatok vizualizálódnak; az élénk piros, kék és sárga megannyi árnyalata és keveréke tobzódik a hatalmas LED-falakon. Olyan színek, amelyeket sem a természet, sem különféle hétköznapi médiumok nem képesek produkálni. Mindeközben a térben ambient zene szól; az élmény összességében meditatív, szokatlan, inspiráló. (A múzeum kísérő programként jóga foglalkozásokat is kínál – ezekre a férőhelyek már régen beteltek.)
A Machine Hallucinations – Satellite Simulations: B (2021) egy monumentális adatszobor. Ehhez a műalkotáshoz a nemzetközi űrállomás (ISS), a Hubble és a Magdalena-Ridge-obszervatórium (MRO) űrteleszkópjainak több mint kétmillió felvételét használták fel az alkotók, amelyekből azután dinamikusan áramló képi világokat alakítottak ki. Ez a mű tehát voltaképp egy műholdas szimuláción alapuló világűr-fantázia. A képeket ún. GAN (Generative Adversarial Network) algoritmusok dolgozták fel. A GAN olyan gépi tanulási modellt takar, amely új adatok generálására képes azáltal, hogy két mesterséges, egymástól tanuló hálózatot működtet.
Folyamatosan változó, vonalakból kibontakozó grafikai tér tárul elénk egy óriási falfelületre vetítve, melyben tájszerű formákat és színeket lehet felismerni. Ebben a mozgó képi világban mégsem megszokott módon látjuk a tájat. Nem úgy, ahogy szabad ég alatt vagy fotókon figyelhetjük meg, inkább úgy, ahogy színes rajzokon szoktuk. Itt ugyanis inkább sok-sok rajz egymásutánjából összeálló mozgóképről beszélhetünk, amely a szemünk előtt szünet nélkül „rajzolódik ki”. A vonalak és görbék vibrálása (vasúti, légi, közúti közlekedés, vagy szociális, kommunikációs és technológiai) hálózatok folyamatosan alakuló, mozgásban lévő működésére, de akár magára az adatforgalomra is emlékeztethet bennünket.
A Natural Dreams – Generative Landscapes című munka egy mesterséges intelligencia-projekció, csakúgy, mint a kiállításon ugyancsak szereplő kisebb “adatfestmény-triptichon” is, amely a Forest Pigmentations (2021) címet viseli. A Natural Dreams 1,3 millió természeti környezetben felvett fotó alapján készült. A Refik Anadol Stúdió fotográfusai a világ különféle tájain, nemzeti parkokban és ritka szépségű természeti környezetben vették fel a képeket, amelyeket azután mesterséges intelligencia rendszerezett, osztályozott, végül pedig Anadol és munkatársai új képi világok alkotására használtak fel.
Ahhoz azonban, hogy mesterséges intelligencia alatt ugyanazt értsük, előbb érdemes definiálnunk, mit is értünk a fogalom alatt. A mesterséges intelligencia (AI) azt jelenti, hogy a gép imitálni tud bizonyos emberi képességeket, így például a tanulás, logikus gondolkodás, tervezés és kreativitás képességeit. Egyes technológiai rendszerek a mesterséges intelligencia segítségével érzékelni tudják környezetüket, kezelni, használni tudják ezeket az érzeteket és céljaik elérése érdekében problémák megoldására is képesek. A számítógép tehát nemcsak adatokat dolgoz fel, de reagál is azokra. Korábbi akciók következményeinek analizálása révén cselekvését az adott helyzethez igazítja. (Ld. ehhez az Európai Parlament honlapjának vonatkozó bejegyzését.)
Refik Anadol hírnevét adatok és pixelek sokaságából készített dinamikus műalkotásaival alapozta meg, amelyekhez gyakran algoritmusok segítségét is igénybe vette. A Düsseldorfban látható munkák esetében tájak és kozmikus szférák szolgálnak az alkotási folyamat kiindulópontjául. Persze felvethető a kérdés: művészet-e még ez egyáltalán, vagy technológia, tudomány és művészet összefonódásáról van-e inkább szó? A tervezőkből, építészekből, adattudósokból, zeneszerzőkből és kutatókból álló Refik Anadol Stúdió Los Angelesben működik, és több mint tíz ország idegtudósaival, filozófusaival, biológusaival, orvosaival és számítógépes tervezőivel kollaborál. A technológia határait feszegetve kérdőjelezik meg a technológiával kapcsolatos előítéleteinket. A mesterséges intelligencia felhasználásának művészeti lehetőségeit vizsgálják, miközben olyan kérdésekre keresik a választ, mint hogy mennyiben éri utol, pótolja, illetve egészíti ki a gép az emberi érzékelést; képes-e a gép kipótolni az emlékezet hézagjait; lehetséges-e egyáltalán a gépekkel való szimbiotikus létezés?
Refik Anadol 1985-ben született Isztambulban, ahol fotó- és videóművészetet tanult. Ezt követően Los Angelesben design- és médiaművészet szakon képzőművészeti mesterdiplomát szerzett. Jelenleg a University of California Design Media Arts tanszékén oktat. A világ számos jelentős kiállítótermében kiállított már, a mesterséges intelligencián alapuló kortárs művészet nemzetközi sztárjának számít. Pályájának magyar vonatkozása is akad, hiszen az őt inspiráló művészek (Georg Nees, Helen Pashgian, Fred Eversley, James Turrell, Robert Irwin, Bruce Nauman, Larry Bell és Dan Flavin) között gyakran említi Molnár Vera geometrikus absztrakt művészetét is.
Munkái kezdettől fogva monumentális jellegűek. Ilyenek például a terem minden falát betöltő, azt absztrakt, folyamatosan mozgásban lévő térré formáló installációi, mint például az Infinity Room című munka, amellyel 2015-ben az Isztambuli Biennálén jelentkezett. De akadnak köztéri munkái is, ilyen például a Charlotte Douglas Nemzetközi Repülőtéren látható Interconnected című mű, amely egy több mint 2000 négyzetméternyi felületen sugárzott műalkotás. A düsseldorfi tárlaton kívül jelenleg a New York-i MoMA-ban is kiállít; Unsupervised című alkotása április 15-ig látható még. Ez a mű a múzeum gyűjteményének több mint 200 évnyi anyagát értelmezi nyílt forráskódú szoftverek és mesterséges intelligencia alkalmazások segítségével, a kapott eredményekből pedig újabb látványos képeket alkot.
Refik Anadol szerint bár a mesterséges intelligencia működése nem sokban különbözik az emberi gondolkodástól vagy képzelettől, mégis akadnak eltérések. Míg például az ember gyakran elfelejt dolgokat, addig a gép térben és időben haladva egyenlő módon képes rekonstruálni történéseket. Épp úgy, ahogy a képernyő által biztosított RGB-színtér is jelentősen eltér a fizikai pigmentek színeitől.
Anadol műalkotásainak „alapanyagai” tehát adatként definiált kollektív emlékek, archívumok, tájak, fények, kódok, de akár hangok és illatok is lehetnek. Már a művek címei (Machine Hallucinations, Natural Dreams) is arra utalnak, hogy a gépek, vagyis az AI technológiák az egyes érzeteket illúziókká, álomszerű képekké alakítják át. De csakugyan álmodnak vagy hallucinálnak-e a technológiai eszközök? Vagy e kifejezések csupán pontatlan metaforák arra, amit értelmünk épp csak megsejteni képes. Refik Anadol alkotásai voltaképp a gépi képzeletvilág tér-képeiként is értelmezhetőek.
Borítókép: Refik Anadol [@refikanadol]. A Kunstpalastban látható kiállítás enteriőrje. Twitter, 2023.03.10. 5:45 PM
