Vannak művészek, akik rendületlenül hisznek a kép és a szöveg mozgósító erejében. Még egy olyan korszakban is, amikor nem mindig lehet tudni, hogy az elénk kerülő kép és szöveg egyáltalán valódi-e, amit mond nekünk, az tényleges, valódi állítás-e, vagy manipuláció.
Wolfgang Tillmans német fotográfus-képzőművész-aktivista – és nem mellesleg szupersztár – pólókat készített azzal a nagyon egyszerű üzenettel, hogy május 26-án menjünk el mind szavazni, és szavazzunk Európára. Megkért embereket, híreseket és kevésbé híreseket, Európa-szerte ismerteket és lokális ismertségűeket, hogy vegyék föl ezeket a pólókat. Azaz: álljanak oda az állítás mögé, hitelesítsék, képviseljék az ügyet.
Tillmans ülhetne a babérjain, híres, kapott már Turner-díjat, a legjobb helyeken állít ki, ehelyett azonban már nem először ugrik fejest a kampányolásba. A német parlamenti választásokra is időzített egy kampányt, a Brexittel szemben pedig plakátakcióba kezdett szerte a kontinensen, több nyelven: világos, egyszerű mondatokban beszélve arról, hogy Európa, az Európai Unió micsoda és miért jó. Tulajdonképpen most is ezt teszi.

A Vote Together. Vote for Europe. keretében több művész, több országban készít fotókat emberekről a kampány pólóiban, és ezek a képek a helyi közösségben terjednek, de persze a netnek köszönhetően, ami helyben terjed, az mindenütt terjed.
A kampány partnerei művészek és intézmények: Magyarországon a Trafó Galéria a partner, a fotókat pedig Puklus Péter fotográfus-képzőművész készítette. A képek mától feltűnnek az utcán, szembe jönnek a Facebookon, a médiában.
Agitáció? Direkt politikai felhívás? Memó, hogy ne feledkezzünk meg a jogainkról? Didaktikusan megfogalmazott üzenet? Inkább azt mondanánk, amit a legelején: Tillmans hisz a kép és a szöveg erejében. És abban, hogy önálló, döntésképes, cselekvő emberek vagyunk, és ha mondanak nekünk valamit, azon elgondolkodunk. Tulajdonképpen ennyire egyszerű az egész. Menjünk el szavazni vasárnap, mert Európáról van szó.


















