Balázs Béla meséjének átvett címével a magyar művészek Bécs-élményeiről számol be a Petőfi Irodalmi Múzeum már csak pár napig nyitva tartó tárlata.
Az irodalom és a társ-múzsák széles skálájából, ha csak a képző-és iparművészet területén tallózunk, akkor is maradandó élményekben lehet részünk. Az 1873-as bécsi világkiállítást főleg dokumentumok idézik meg. A sajtó híradásaiból kiderül, hogy az Eötvös József pályázatára beérkezett másfélszáz mű közül a történeti festmények kategóriájában díjat nyert Than Mór Kun László és Habsburg Rudolf találkozása című műve, mellette ott függött még Székely Bertalantól Thököly Imre menekülése Árva várából, Madarász Viktortól az Ónodi országgyűlés, Wagner Sándortól Izabella királyné búcsúja Erdélytől. Többek között tájakkal szerepelt Ligeti Antal, Keleti Gusztáv és Mészöly Géza, életképekkel pedig Orlai, Böhm és Valentini vett részt.
A herendi gyár akkori „repi” termékei közül viszont szerencsére eredeti a császári párnak a budavári királyi palotában használt kávés-készlete (fehér alapon minimálisan elegáns arany levélkoszorú szegéllyel és koronás monogrammal), akárcsak a gödöllői kastélyból való étkezési garnitúra (bíbor „indiai kosárka” mustrával és ország-címerrel továbbá cirkalmasan cizellált „FJI.” jelzésű ezüstneművel). Szintén a nosztalgiával emlegetett „boldog békeéveket” idézik a tömegáruk tömkelegéből a Habsburgok portréival dekorált porcelán bögrék, dísztányérok vagy finoman metszett, aranyozott és festett kristálykupák, serlegek és emlékpoharak, báli kitűzők és legyezők, ékszeres szelencék és bonbonos dobozkák…
Egy másik részlegen, Modernek – Lajtán innen és túl elnevezéssel, a múlt század fordulójáról nagy nevek sorjáznak kis méretű képekkel, hogy kevés helyen is minél több elférjen. Szinyei Merse Pál műteremrészlete vagy Reinhold Völkel Café Griensteidl című akvarellje Ferenczy Valér New York kávéházi belsejére rímel, Mednyánszky László abszintivójának adekvát társa Gulácsy Lajos spiritualistája, Kövesházi Kalmár Elza bronz táncosnő kisplasztikája fölött pedig a modellként szolgáló Elsa Wiesenthal fotója függ, hogy csak a legeklatánsabb példákat említsük.
A Wiener Secession építésze és formatervezője, Joseph Maria Olbrich tervezte Hermann Bahr Ober St. Veit-i villájának különleges, kerekded levélládáját, nyersfa alapon sárgaréz veretekkel és gyöngyház berakással. Egy „komplett kék szalonban” Lesznai Anna hímzett párnája hever a kanapén, miközben a falon hasonló, szecessziós csokrot ábrázoló akvarellje függ. Viszonylag áttételesebb, de nagyon találó az utalás Carl Moll Terített asztal című festménye kapcsán arra, hogy ez az Eisenberger-gyűjtemény 2002-es tárlatán is szerepelt Erzsébet királyné egykori vadászkastélyában, a manapság múzeumként fungáló lainzi Hermész-villában, amely 1919 és 1927 között Hatvany Lajos tulajdonában volt és ott látta vendégül magyar kortársai színe-javát. Rippl-Rónai József csíkos köpenyében örökítette meg pasztelljén Karinthy Frigyes portréját, miközben Kunvári Lilla bronzba öntötte az író mellszobrát és még hosszasan folytathatnánk a felsorolást…
A két világégés közötti emigráns avantgárdot A madarak kirepülnek címmel foglalták össze. A főfalat Oskar Kokoschka Koncert című, 1920-as, könyöklő nőt ábrázoló, nagy méretű litója uralja, mellette Moholy-Nagy László azonos technikájú és hasonló stílusú, „Tölgy Lacinak” dedikált férfiportréja valamint Bortnyik Sándor rézkarca Kassák arcképével és Uitz Béla cink-nyomata egy lányról, gesztenyevirágokkal. Az elvont vonulatot Uitz linóleum Analízis-ciklusa vagy Kassák vegyes technikájú színpadterve folytatja geometrikus absztrakt modorban, illetve Bortnyik Konstruktív kompozíció című akvarellje stilizált alakokkal meg Bernáth Aurél Grófok és kastélyok albumából egy színes sablonnyomat. Gazdag anyag, nemsokára a bécsi Lobkowitz-palotába utazik tovább.
Petőfi Irodalmi Múzeum
2010. október 18. – 2011. február 10.