A legtöbb munka Hans Grothe építési vállalkozó és mecénás immár legendássá vált privát kollekciójából érkezett Salzburgba. A Museum der Moderne mönchsbergi részlegén egyébként Anselm Kiefer német képzőművész valamennyi munkája most tartós letétként látható június 24-éig, egyéni felajánlások jóvoltából.
A sok vitát kavart kortárs mester immár hatvanas éveit tapossa, de még mindig nem csendesedtek le az elméleti ellentétek körülötte. Talán ezért, mert a hetvenes évek elején a „fenegyereknek” tartott Joseph Beuys tanítványa volt, és tőle vette át a kritikai szembenézést a közelmúlt német történelmével és kultúrájával.
Hazájában az egyik legsikeresebb, az országhatáron túl is a legismertebbek közé tartozó, ám világszerte a legellentmondásosabban fogadott alkotó szinte „társadalmon kívül” helyezte magát azzal az önként vállalt gesztussal, hogy sváb származása, majd Karsruhe és Düsseldorf akadémiáin folytatott stúdiumai ellenére immár másfél évtizede a francia Cevennen vidékén, Barjac városkájában él. Életművének ihletője – meglehetősen széles skálán – a fasiszta téveszméknek is olykor alkalmas táptalajt adó német mitológiától a judaisztikus mitológiáig, a Kabbaláig terjed. Legalább ilyen választékos a kiválasztott alapanyagok, az általa művelt technikai eljárások és az így kivitelezett műfaji megoldások spektruma, a hagyományos könyvillusztrációtól, a nagymultú fametszéstől, avagy akvarelltől az átfestett felületű fotókon át a domborműszerű táblaképekig – amelyeken növényi elemeket kombinál fával és ólommal –, de kipróbálja időnként alkotó erejét ugyanilyen monumentális méretű ólomszobrokon egyaránt. A különféle művek nagy terjedelme külsőleg eleve a germán történeti piktúrára és szobrászatra utal áttételesen, a szuggerált formán túl a tartalom pedig mintha ezeknek éppen a fonákja volna, a győzedelmes hadvezérek, sorsdöntő csaták, avagy úgynevezett történelmi fordulópontok utólagos megítélését illetőleg.
Anselm Kiefer művészetében az első pillantásra talán játékosnak tűnő hajónak szimbolikus jelentősége van. Ez a jelkép ráadásul kettős előjelű, hiszen az antik hellénektől kezdve Amerika meghódításán át úgyszólván napjainkig a békés felfedezést éppúgy szolgálták, mint a véres háborúkat, a civilizált ismeretek terjesztése mellett pedig a rabszolgakereskedelem mind a mai napig nem ismeretlen bizonyos régiókban, a környezetszennyezésről és a tengerek élővilágának rablójellegű lehalászásról nem is szólva… Élet és halál, világosság és sötétség, öröm és rettegés ellentétpárjait komponálja hát egymást taszító és egymást kölcsönösen kiegészítő végletekbe Anselm Kiefer. Az éjszaka hajói elnevezésű óriás reliefje 2002-ből például egész teremfalat tölt be (380 x 560 cm-es méretben). A részben rozsdás, részben patinázott monstre-dombormű alapját olaj, emulzió valamint akril keverékével befestett lenvászon képezi, ólomból öntött hajók kiegészítésével. A húsvéti ünnepkör táján különösen aktuális a keresztény mitológia olyan mozzanatainak felidézése, mint például a katolikus világegyház „hajójának” mennyei „kapitánya” Jézus és annak földi helytartója, a római pápa, amire Kiefer áttételesen utal a maga képzőművészeti eszközeivel. Még frissebb reagálás mindezekre az idei keltezésű Virágvasárnap (németül Palmsonntag), a germán szóhasználatban konkréten is utalva a pálmaágakat lengető tömegre, amelyik Krisztus jeruzsálemi bevonulását ünnepelte. Kiefer ezeken különféle méretű és formájú, valódi pálmakeveleket használ fel a szárított nádkötegek vagy tulipánsorok, örökzöld repkények és aszott folyondárok barokkosan burjánzó tekervényei mellett, amelyke önmagukban is nagyon dekoratívak. Végül legújabb alkotása – a bibliai Jákobról elnevezett, derékbatörött létra – azt a látomást idézi, amikor álmában angyalok járkáltak fel és alá a földet az éggel összekötő emberi tákolmányon. A szép, ámde megvalósulatlan illúzió áttételesen ismét botanikai utalással egészül ki, mert mennyei létrának avagy csatavirágnak neveznek egy bizonyos, Amerika északnyugati tájain honos növényt is, Ökörfarkkóró című festménye pedig németül Király-gyertya, valóban sokágú karos kandelláberekre emlékeztető, fejedelmi formája valamint embernagyságú mérete miatt… Anselm Kiefer komplex munkáit szemlélve tehát szabadon szárnyalhat a kiállításlátogató fantáziája.