Világviszonylatban is úttörőnek számít a szakértők szerint a szürrealizmus korai előfutárának tekintett Giuseppe Arcimboldo (1526–1593) egyéni tárlata, tizenkét ország köz- és magángyűjteményeinek anyagából.A párizsi Musée du Luxembourg és a bécsi Kunsthistorisches Museum együttműködésével létrejött bemutatót a francia fővárosban napi négyezer érdeklődő kereste fel január közepéig, az osztrák fővárosban pedig február derekától június elsejéig látogatható. Milánói művészdinasztiából származott, mesterségének megannyi csínját-bínját apjától tanulta és pályafutását a helybéli dóm kifestésében való közreműködésével kezdte. Később két európai metropolisban, két osztrák uralkodó szolgálatában állott : II. Miksa 1563-tól 1576-ban bekövetkezett halálig foglalkoztatta őt Bécsben, ennek fia, II. Rudolf pedig magával vitte Prágába udvari festőként és onnan – saját kérésére – csak 1587-ben tért vissza szülővárosába, magas végkielégítéssel. A távolból is szoros kapcsolatban maradt élete végéig magasrangú pártfogójával, akinek értékes műtárgyakat szerzett be továbbá saját festményeket is küldött. Cserében grófi rangot kapott és ünnepelt művészfejedelemként, köztisztelet övezte Európa-szerte. Aztán hosszú évszázadokra feledésbe merült és csak a szürrealisták fedezték fel ismét távoli ősükként.A kor természettudományos kutatásaival szoros összefüggésben folytatott természet utáni tanulmányokat, de a legkülönfélébb növények és állatok, tárgyak és jelenségek megszólalásig hű lefestése nem elégítette ki szárnyaló fantáziáját. Ezekből emberi portrékat komponált, amelyek csak közelebb lépve fedték fel titkukat a néző előtt. Olykor egyes foglalkozásokat jelenített meg azok jellegzetes munkaeszközeivel mellképként : ilyen például a névtelen Szakácsnő vagy a Pincemester, továbbá a név szerint is ismert Wolfgang Lazius könyvtáros illetve Ulrich Zasius ügyvéd akár karikatúrának beillő profilja. Manapság legismertebbek az esztendő négy évszakának allegóriái, azok jellegzetes terményeivel és gyümölcseivel : a tavaszt a virágok uralják, a nyarat a zöldségek, gyümölcsök és gabonafélék, az őszt a szőlőfürt és a boroshordó dongái mellett sütőtök és szelíd gesztenye míg a telet egy korhadó farönk jelenti, repedező kérgén mohacsomókkal és taplógombával. Hasonlóképpen komponálta a természet négy alapelemét (a vizet, tüzet, földet és levegőt) előállításuk tárgyaival avagy a közegükben élő állatokkal bemutató jelképeit is, a korallágacskáktól, halaktól, rákoktól és kagylóktól kezdve a kovakőig, gyújtózsinórig, viaszgyertyáig és olajmécsesig . Az ilyen trükkökön túl a tükröt is bevetette például, amikor látszólagos csendéletekből „varázsolt” arcképeket, gondoljunk csak a pecsenyéstál vagy a zöldséges kosár „fejreállítása” után kirajzolódó portrékra, a falon függő képek alá helyezett tükörlapok révén. Emellett vég nélkül ontotta a „scherzi”, „grilli” illetve „capricci” szeszélyes és humoros műfajának számtalan kisebb-nagyobb, ámde mindég meghökkentő termékét.
Mindkét császár udvartartásában az egymást követő „gáláns ünnepek” tervezésének, szervezésének, kivitelezésének is kimeríthetetlen fantáziájú „ötletgazdája” volt. Ezeket a pompás felvonulásokat, kosztümös díszmeneteket, álarcos táncesteket és pazar lakomákat idézik a míves páncélöltözékek és díszfegyverek, strucctollas sisakok és csipkelegyezők, selyem, bársony és brokát ruhák eredeti példányai. Abban a korban az arisztokrata udvarokban divatos, sőt, szinte kötelező volt az úgynevezett „Wunderkammer” (szó szerinti fordításban „csodaszoba”), ahol messzi földről érkezett természeti furcsaságokat, egzotikus ritkaságokat és érdekes emberformálta tárgyakat bámulhattak meg a vendégek, a strucc tojásától az elefántagyaron át a preparált krokodilig, korallágaktól kagylón vagy kígyón át a cethalig – az ezekből kombinált, aranyozott ezüst ötvösművekről ( talpas serlegekről, fedeles kupákról, tálakról és tányérokról ) továbbá drágakövekkel kirakott asztali órákról, karos gyertyatartókról vagy kegytárgyakról, figurális kisplasztikákról, uralkodói ékszerekről és hatalmi jelvényekről, cirkalmas dekoratív nemesi címerekről nem is szólva. Giuseppe Arcimboldo olykor álmokat, máskor rémálmokat idéző fantáziaportréit pedig a kor hírességeinek reális arcképcsarnoka teszi teljesebbé, konkrét történelmi háttérként.
Wagner István: Arcimboldo a császárvárosban
Világviszonylatban is úttörőnek számít a szakértők szerint a szürrealizmus korai előfutárának tekintett Giuseppe Arcimboldo (1526–1593) egyéni tárlata, tizenkét ország köz- és...