Idén harminc éves a soproni országos érembiennálé és ez önmagában alkalmat kínál a visszapillantásra. Annál inkább, mert ezalatt a határokon túlról mindegyre begyűrűző, legkülönfélébb modern tendenciák hatására a hazai termés is átesett a ló másik oldalára. Konkrétabban szólva, a klasszikus alapanyagoktól, technikáktól, formáktól és témáktól eljutott azok részleges vagy teljes tagadásáig. Sőt, manapság számos olyan alkotó is akad, aki az időközben eltelt három évtized alatt ismét megtette ezt az utat visszafelé és megint eljutott oda, ahonnan valamikor kiindult.
Lám, a legutóbbi nagydíjas Soltra E. Tamás életműve – aki a rendezvény tradíciói szerint most egyéni tárlattal lehet jelen – önmagában véve jól illusztrálja ezt az általános folyamatot. Pályakezdőként nem hiába részesült sokoldalú képzésben, a hatvanas évektől sokmindent kipróbált, Ferenczy Béni hagyományőrző példaképétől Asszonyi Tamás, Kiss Nagy András vagy Vígh Tamás formabontó bátorításaiig. A cire perdue ( viaszvesztés ) ősi eljárása vagy középkori királyaink vert érmeinek receptje ( olykor az ékszerfinomságúra cizellált ezüst „csipkefelületet” akár arannyal is borítva ) éppúgy fellelhető az oeuvre korai vagy kései darabjai között, mint a bronzöntés általánosan elterjedt módszere. A tenyérbe símulóan kerekded formák mellett minduntalan felbukkannak azok csonkított változatai is. ( Legeklatánsabb példája ennek a mise alatt megtört ostya mintájára szétszabdalt változatok ciklusa a lengyel pápa emlékére, amelyekből az Ora et labora feliratú példány a londoni British Museum birtokába került). A gyermekkorát idéző bronz párna-sorozat kitárt zsalugáteres ablaka vagy konyhai „sparherdje” éppúgy beillik térbeli kisplasztikának, akárcsak szeretett városainak – Firenzének vagy Sopronnak – középkori városmagja, Velencéről pedig valóságos „kalaptűt” mintázott ezüstből, hiszen a dózse-palota távolba vesző, parányi sziluettje valamint a közeli, felnagyított oszlopfő a címeroroszlánnal egy gondola stilizált evezőjének végein egyensúlyoz.
Az idei nagydíjas ifj. Szlávics Lászlóról is jól tudják a művészet kedvelői, hogy túlesett már képzeletbeli „indián pénzeinek” színes tollakkal ékesített, játékosan látványos periódusán. Most ennek éles ellentéteként, a geometrikus absztrakció szigorába zárkózik. Az Úton ciklusának szúrágta, töredezett fadarabjaiból rusztikus enteriőrt képez és azt rozsdás vasrámába foglalja, míg svájci óramű precizitású „szerelt korszakából” fényesre nikkelezett sárgaréz és áttetsző plexi kombinációja idézi Kassák, Malevics, Moholy vagy Mondrian emlékét, akiknek puszta névválasztása is önmagáért beszél. Továbbra is az „extrém” eseteknél maradva hozhatjuk fel példaként a legfiatalabb alkotónak járó kitüntetést, amelyet Lieb Roland Ferenc kapott Fogság elnevezésű, fémhuzalokkal és dróthálóval összekötözött kavicsaiért. ( Az már csak „hab a tortán”, hogy a legidősebb résztvevő, a nyolcvanas éveit taposó Gábor Magda is kavicsrajzokkal szerepel Sopronban.) A kulturális tárca ezévi „favoritja” Budahelyi Tibor, akinek kitüntetések szalagháromszögeire emlékeztetnek Életmű-töredékei plüssből, prémből, pléhből és valódi hajszálakból font piciny copfból. Húber András natúr háncsból és papírból eszkábál „fészkeket”, B. Laborcz Flóra arasznyi fém hímzőrámára feszítve, színes gyapjúszálakból szőtte a csodaszarvas erdetmondáját, Lugossy Mária „természetesen” csiszolt, ragasztott és homokfújt „üvegszemekkel” van jelen, Pap Éva Bon-bon elnevezéssel kétféle bársonyból varrt apró „tűpárnákat” közepén fémmaggal, Szanyi Borbála aranyozott bronz játékkúpjai gyerekkorom „vásárfiaként” kapott pörgőcsigáira emlékeztetnek, Szabó Virág Árkon bokrokon át összefogaló címmel drótból és vashuzalból pöndörít afféle garabonciás létrákat, akárcsak a kéményseprők kerékbe tekert kotrókeféi, végül Velekei József Lajos cseresznyefából faragott szecessziósan nosztalgiázó plaketteket.
Bár ezúttal a kuriózumokra hegyeztük ki a beszámolót, reméljük, hogy a szóbanforgó seregszemlén a hagyomány és lelemény kényes egyensúlya a továbbiakban is jellemző lesz.
( XVI. Országos Érembiennále Sopron, Lábasház. Megtekinthető 2007. szeptember 9.-ig )
Wagner István: Az érem harmadik oldala – Tárlat
Idén harminc éves a soproni országos érembiennálé és ez önmagában alkalmat kínál a visszapillantásra. Annál inkább, mert ezalatt a határokon túlról mindegyre begyűrűző,...