Ezzel a címmel látható kamaratárlat Urbán György legújabb munkáiból a Károlyi Palotában május 7-éig. A budapesti kiállítás egyik fő vonulatát azok az egyedi grafikák képezik, amelyeket Weöres Sándor versei ihlettek, a másikat pedig nagyméretű olajképek „U-variációk” összefoglaló néven. Utóbbiak esetében az ominózus írásjel nemcsak a művész családnevének kezdőbetűjét jelenti, hanem az Univerzumra is emlékeztet, elvégre ennek problémái régóta foglalkoztatják a sokoldalú alkotót, továbbá – saját bevallása szerint – a románkori katedrálisok boltozatainak és ablakfülkéinek félköríves vonalait idézi fel általa, amelyek ifjúkora óta oly kedvesek szívének.
Talán rohanó korunk megannyi összetorlódott problémája okozza, hogy Urbán György az ezredforduló óta gyakran olvasgatja Weöres Sándor varázslatos költeményeit, amelyek egy másik, mesebeli régióba röpítik a verskedvelőt. A világért se gondoljunk azonban a szó tradicionális értelmében vett, realisztikus illusztrációkra, sem pedig a nagy egészből találomra kiragadott konkrét részletelemekre. Sokkal inkább a lírai absztrakció kategóriájába sorolhatók ezek a rajzlapok, amelyeken akvarell, gouache és tus lavírozott színfoltjai folynak össze arannyal és ezüsttel. A finom pasztell árnyalatokat néhol rikítósan világító „neon-kolorittal” keveri avagy kontúrvonalakkal rajzolja körül a kontraszt kedvéért. Az eredeti szöveget tehát nem direkt módon ülteti át vizuális nyelvre, hanem inkább hasonló atmoszférát teremt, úgy is fogalmazhatnánk, hogy színbéli kavalkádot, például a lángnyelvek lobogásával a szélben avagy a szoknyák libbenésével a tánc forgatagában. Tömören fogalmazva : illusztrációk helyett sokkal inkább impressziókat kapunk. Ami ezt a tucatnyi, kis méretű kartont közös sorozatba vonja össze afféle utólagos „plakátként”, az a zenei utalással Tizenkét bagatellnek nevezett, frissen elkészült kompozíció. Ezen ugyanennyi köralakú képecske látható – mind más-más uralkodó kolorittal, formanyelvvel és alapanyaggal –, de egyetlen dolog közös bennük, éspedig Weöres nevének említése. A „körítés” pedig hol kivágott betű és tépett szövegdarabka, hol fényes és színes papírok kollázsa, hol fémlapocska és dróthuzal montázsa.
Nagyjából hasonló alapelemekből építkezik az „U-variációk” lenvásznainak jóval monumentálisabb ciklusa is, azzal a különbséggel, hogy ez utóbbi esetben sokkal kiterjedtebbek a tasiszta színmezők, tehát alaposabban meg kell dolgozni a homogén alapon a valóban festői részletekért, a spontán csorgatásokat pedig barokkosan kacskaringós vonalrajzok dekorativitása fogja feszesebbre. Sejtelmes felhővonulások és kozmikus csillagrendszerek Urbánnál korábban már megszokott fotórészletei mellett a szintén gyakorta használt, hajlított fémlemezek csillogása és teljesen áttetsző műanyagok tompító alkalmazása fedezhető fel, mint egymást kölcsönösen kiegyensúlyozó vagy éppen felfokozó effektusok kontrasztja. A zebracsíkos mustrák vibrálása, a hologramos részletek kinetikus színváltása az op-art felé viszi el némely kompozícióját, egy másikon egész tekercsnyi rozsdázatlan acéldrótot szerelt fel a vakrámára, akárcsak egy groteszk „ipari glóriát” és ez az „objet trouvé” (talált tárgy), avagy a minimal-art módszereire emlékeztetheti joggal a figyelmes szemlélőt. Van, ahol a teljes felületen átvonuló színszeletek mellé egy zongora-klaviatúra fekete-fehér ritmusát társítja, máskor a közismert Einstein-fotóportrét ragasztja bélyegnagyságban a kép kellős közepére, hogy támpontot adjon a néző fantáziájának beindítására. Formailag izgalmasak, tartalmilag pedig messzemenő képzettársításokra inspirálhatnak a Petőfi Irodalmi Múzeumban ezek a fiatalosan friss példányok a hetvenes éveit taposó Urbán György idei „terméséből” válogatva.