Pécs jövőre lesz Európa kulturális fővárosa, és tervezett
rendezvényeinek keretében nemzetközi tárlaton mutatja be külföldön
híressé vált szülötteit. Ezt alaposan előkészítendő, a helybéli Pro
Pannonia Kiadói Alapítvány A pécsi bauhauslerek és a nagyvilág
elnevezésű projekt részeként már korábban publikálta könyvét Weininger
Andorról és Forbát Alfrédról, most pedig Breuer Marcell került sorra.
Az Ernyey Gyula belsőépítész által szerkesztett tanulmánykötetet november folyamán tudományos konferencián mutatták be előbb Pécsett, a Művészetek és Irodalom Házában, majd Budapesten is, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének székhelyén.
A francia-svájci-német hármashatáron fekvő Weil am Rhein városában jubileumi kiállítást szervezett az ottani Vitra Design Museum Breuer Marcell (1902-1981) születésének centenáriumára. A reprezentatív internacionális mustrát 2007 május elejétől szeptember elejéig Budapesten is láthattuk Design és építészet címmel a Ludwig Múzeum falai között. Ennek ellenére mindmáig az a szakmabeliek egybehangzó véleménye, hogy miközben külföldre emigrált hazánkfiát Európa-szerte a csővázas bútorok kreátoraként tartják számon, Amerikában pedig monumentális lakóházak, állami és vallási középületek hosszú sorának tervezőjeként tisztelik, Magyarországon még mindig nem ismert eléggé munkássága. Igaz, ehhez hozzájárult az is, hogy szülőföldjén egyetlen olyan konstrukció sem született a két világháború között vagy azután, amelynek ötlete vagy kivitelezése tőle származott volna. Egyes korábbi véleményekkel ellentétben ennek okát nem a zsidótörvényekben kell keresnünk, hanem mérnöki diplomája hiányában, mutat rá többek között Ernyey Gyula abban a fejezetben, amely Breuer magyar kapcsolatairól és recepciójáról szól. Az érem másik oldala, hogy a nem zsidó Molnár Farkasnak is előbb be kellett fejeznie egyetemi tanulmányait önálló itthoni tevékenysége megkezdéséhez, sőt, a német építész diplomával rendelkező Forbát Alfrédnak is különbözeti vizsgát kellett tennie hazatelepülése után a kamarai tagság elnyeréséhez. A folytatáshoz hozzátartozik, hogy Breuer később Angliában is csak más építész társ-tervezőjeként dolgozhatott, majd az Egyesült Államokban eleinte Walter Gropius mellett munkálkodhatott, pedig akkor már egyetemen oktatott. Ernyey szerint viszont Breuer emberi nagyságát dícséri, hogy később életének ezt a szomorú periódusát sohasem hánytorgatta fel sem itthon, sem külföldön senkinek, hanem csak háláját fejezte ki azoknak, akik a nehéz időkben is támogatták. A sokoldalú alkotót és a magánszemélyt még közelebb hozzák az olvasóhoz azok a levelek, amelyeket ifjúkori barátjával és pályatársával, Major Máté mérnök-építészettörténésszel váltott, egészen haláláig.
A „karosszéktől a katedrálisig” terjedő hatalmas életmű nemcsak földrajzi térben, hanem történelmi időben is rendkívül gazdag. Noha manapság kezdjük már nagyjából sejteni dimenzióit, felfedezésre érdemes „fehér foltok” még mindig bőven akadnak. Ezek eltűntetésében segít – többek között – Bajkay Éva művészettörténész Breuer képzőművészeti indulása című tanulmányában. Még a szakmabeliek táborában is kevesen tudják azt ugyanis, hogy eredetileg festőnek és szobrásznak készült. A pécsi Állami Főreál Gimnázium tanulójaként helyi vonatkozású tájképeket és zsánerjeleneteket, továbbá családi vagy baráti köréből portrékat és hagyományos csendéleteket egyaránt festett, realisztikus stílusban. A szóban forgó fejezet szerzője érdekes párhuzamokat von tanárai valamint tanulótársai hasonló jellegű, ezzel egyidejű ténykedése között. 1920-as érettségije után korábbi és nála idősebb iskolatársa – Forbát Alfréd – hívta Weimarba, aki Münchenben szerzett építész-diplomájával Walter Gropius irodájában dolgozott. A Bauhaus grafikai műhelyében Breuer eleinte főként magas nyomású fametszeteket és linókat készített, bibliai témákról, expresszionisztius modorban. Nemrég előkerült egy kis korai rézkarca, amelyet barátjáról és kollégájáról, Josef Albersről készített. Később tanáraik közvetítésével kapcsolatba kerültek a Die Brücke (A híd) csoport tagjainak valamint a Der Sturm (A vihar) folyóirat körének világias témaválasztásával, így született például a Gitáros sokszorosított lapja. Aztán líraian elvont akvarellek periódusa következett, előbb szétszórt betűkkel kombinálva Johannes Itten hatására, majd Paul Klee és Vaszilij Kandinszkij zenei analitikus előadásait hallgatva. Az asztalosműhelyben a primitív afrikai törzsek befolyása dívott, ez Breuerben előhívta a magyar folklór iránti nosztalgiát, amelynek otthon édesanyja és nővére szakavatott kutatója és művelője volt. Így született 1922-ben az egzotikus Afrikai szék vagy másik nevén Néger trón: faragott és festett faváza Breuertől ered, extravagáns mustrájú textíliáját pedig Gunta Stölz szőtte a háttámla és űlőke bevonására. (A különös példány a művésznő unokaöccsétől került 2004-ben a berlini Bauhaus Archív tulajdonába.) 1923 nyarán a Haus am Horn mintaház lakószobáinak berendezésével olyan elismerést aratott Breuer Marcell a bútor-tervezés terén, hogy ez egészen élete végéig háttérbe szorította további képzőművészeti tevékenységét.
