Wagner István: Az örökéletű farmer

A Néprajzi Múzeum másfél évvel ezelőtt kezdeményezte a MaDok-programot együttműködő társintézményekkel, olyan kollektív kiállítások rendezésére, amelyek a jelenkor kulturális kérdéseit állítják középpontba. A kutatás, tárggyűjtés és bemutatás első perctől kezdve az utolsóig mai problémákról szól, mai válaszokkal a mai közönségnek. Az országszerte egymásután nyíló tárlatok külön-külön és együtt rajzolnak ki egy olyan képet, amelyben az apró részletek és a nagyobb összefüggések egyformán láthatóvá válnak.A pápai Kékfestő Múzeum budapesti vendégtárlata most Az örökéletű farmer címmel az egykori Kúria Kossuth-téri épületének földszintjén tárja az érdeklődők elé egy tipikusan amerikai sikertörténet világhódító útját, az idestova másfél évszázaddal ezelőtti kezdetektől napjainkig. Méri Edina rendező nemcsak az önmagában is érdekes sztori lineáris „krónikáját” követi nyomon világszerte, hanem konkrét példákkal kitér a farmergyártás alapanyagaira és technológiájára éppúgy, mint magyarországi megjelenésének előzményeire, aztán pedig arra az itthoni folyamatra, amelynek során a farmer ifjúsági szubkultúrából és a rocker zenei mozgalom szimbólumából általános hétköznapi viseletté vált. A nemzetközi divathullámokat is végiglovagolja, továbbá feltérképezi a jellegzetes öltözet-kiegészítők mindent elöntő és kimeríthetetlen fantázaigazdagságról árulkodó tömkelegét. Végül az ellentétes tendenciáról sem feledkezik meg, amelyben ez a viselet a művészet tárgyává és témájává lett.
A közhiedelemmel ellentétben, a farmer eleinte nem a cowboyok, hanem a favágók és bányászok munkaruhája volt az Újvilágban, az 1890-es években. Csak az 1930-as évek vadnyugati filmjeiben jelent meg az úgynevezett „amerikai életforma” elengedhetetlen kellékeként és valóságos szimbólumaként. Az első női farmert nagyjából szintén ekkortájt, 1934-ben készítették. Európai térhódítását közvetve a második világháború segítette elő, amikor az ide vezényelt amerikai katonák révén vált fokozatosan egyre közismertebbé. Nálunk a külföldi utazások lehetőségének fokozatos bevezetésétől, az 1960-as évektől jelentek meg az első példányok, mint a határokon túlról becsempészett, méregdrága áron megszerezhető „presztízs-ruhadarabok”. Ám a világszerte hódító divatőrületet nem lehetett adminisztratív intézkedésekkel lefékezni és az 1970-es években – olasz alapanyagok közvetítésével – beindult magyarországi gyártása is, a Trapper-farmer márkanév alatt. Az ifjusági szubkultúrák futótűzszerű elharapózásával valamint a könnyűzenei rocker-mozgalom népszerűségének terjedésével lett belőle nálunk is hovatovább teljesen szokványos és praktikus hétköznapi viselet – munkavégzésre vagy szabadidőben egyaránt. Ezzel párhuzamosan a kínálati skála is bővült : a nadrág vagy később a dzseki mellé felzárkózott a szoknya meg a sapka és a táska. A kék alaptónus mellett megjelentek a színes ( főleg piros ) farmerek, a márvány mustra után pedig a kockás és a csíkos minta is. Az ezredfordulótól már a kőmosott és vágott-szaggatott ruhadarabok következtek, majd a batikolt és foltokban koptatott változatok, aztán pedig az egyszínű vagy tarkabarka fonállal hímzett, továbbá a gyöngyökkel és flitterekkel kivarrott, illetve csipkével kombinált variánsok sorjáznak. A szabásvonal is folytonosan követte a nemzetközi trendeket, a trapéz és a répa formától a derékban gombolódó vagy csípőfazonon át a térnadrágig vagy az egészen hosszú szárúig.
A kiegészítő jelvények, fityegők és láncok széles választéka után a frappáns záróakkord Major Kati 1998–99-es kollekciója a farmer alapanyag és viselet ötletgazdag tovább-fejlesztéséről. Kimondottan elegáns Kártyatrükk című folltűzéses faliképe, jópofa ráncolt peremű díványpárnája, közepén virágmustrás kékfestő betéttel, akárcsak Bargello-mintás dzsekije és tulipán-rátétes mellénye illetve kézi- vagy válltáskáinak kínálata. A Moholy Nagy Iparművészeti Egyetem hallgatóinak ötlet-ajánlatai teszik teljesebbé a skálát.