Jelenleg egyike Németország legismertebb alkotóinak, európai viszonylatban pedig a kortárs szobrászat mértékadó mesterének számít. Az ötvenéves Stephan Balkenhol másfél évtizede Karlsruhéban él és alkot, mint az ottani képzőművészeti akadémia professzora. Eddigi legnagyobb retrospektív tárlatát eredetileg a Baden-Baden-i Műcsarnok számára állították össze, majd a duisburgi Küppersmühle volt második állomása, június 7-ig pedig a salzburgi Museum der Moderne pár éve épült üveg-beton épületében látható a Mönchsbergen. A száznál több műtárgy első alkalommal visz ekkora monografikus visszatekintést a német művésztől az osztrák érdeklődők elé.
Balkenhol nevének hallatán a műbarátoknak először a hétköznapok névtelen kisemberének fából faragott prototípusa juthat az eszébe, amelyet talpazatával együtt bont ki a fatörzsből és aztán keveretlen alapszínekkel fest be. Érdekes módon a tarkabarka kolorit sem teszi egyénibbé alakjait, sőt, tovább uniformizálja prototípusait. Már-már karikatúraszerű kortársaink kisebb-nagyobb plasztikái a monumentális hősi emlékművek ellentételezései is lehetnének akár, a korábbi német történelem heroikus pátoszának programszerűen felvállalt parafrázisaként. A magányosan álldogáló figurák mellett egész együttesek is felbukkannak – például a Táncoló párok 1996-os ciklusát említhetjük – a legkülönfélébb variációkban, a „petrezselymet áruló” magányos nőtől a férfival párt alkotó férfiúig avagy az estélyi ruhás eleganciától a kobaltkék overállig. Érdekes átmenetet jelentenek az emberekről a környező természet ábrázolásáig az olyan „hibrid-szobrok”, mint például a légyölő galóca piros ernyője alatt heverésző férfi 1991-ből avagy az 1996-os Kenguru erszényéből kikandikáló alak illetve az ormányos-agyaras Elefántember 2003-ból. Ugyanebben az alkotói periódusban kizárólag állatábrázolásokat is sorozatban készített ezzel párhuzamosan, az 1991-es Kagyló belsejébe zárt pingponglabda „gyöngytől” az 1994-es Keresztespókon és az 1996-os Hátán hentergő zebrán át az évjelzés nélküli, tarkabarka foltos Mezei nyúlig, az új évezredben pedig a Párzó oroszlánok egy tömbből való kettőse és a Pudli szeretetet sugárzó dekorativitása érdemel figyelmet.
Az utóbbi fél évtizedben bukkant fel munkásságában a többé-kevésbé elvont fali reliefek sorozata, amelyekben a távoli múlt és a jelen építészete válik plasztikai vizsgálódásának tárgyává. A kritikai attítűdöt itt sem mellőzi, ezért a kínai nagy faltól a középkori Európa krónikáját idéző várakon és templomokon át eljut korunk metropolisainak architektúrájáig, a panel-elemekből készült „lakó-silóktól” a tévétornyokig. A legújabb ciklust is szervesen integrálja eddig oeuvre-jébe az a tény, hogy alapállása ugyanaz maradt : a rabszolgává degradált kisember névtelenségének és véres-verejtékes kezemunkájának állít emléket a monumentális építkezéseket elrendelő diktártorok helyett. Végül külön termet kapott ( már közel öt méteres hossza miatt is ) a tavaly alkotott és egyszerűen a kőpadlóra fektetett Lezuhant Ikarus, amely többszörös meglepetést jelent a látogatónak. Az alapanyaga ugyanis bronz, a témafelvetéséhez illően a stílusa is antik ihletéssel klasszicizáló és miközben az elszenesedett test sötétre patinázott, a napégette faágak és szárnytollak felületét világosra maratták, dekoratív kontrasztban. A kiállítást gazdagon illusztrált, vaskos katalógus kíséri.
Wagner István: Balkenhol retrospektív tárlata Salzburgban
Jelenleg egyike Németország legismertebb alkotóinak, európai viszonylatban pedig a kortárs szobrászat mértékadó mesterének számít. Az ötvenéves Stephan Balkenhol másfél évtizede...