A seicento, vagyis a 16. századi olasz piktúra „szupersztárjának” nevezik manapság még a mérsékelt szakértők is Michelangelo Merisi da Caravaggiót. Halálának 400. évfordulójáról az idén világszerte megemlékeznek.
Firenze két világhírű múzeuma, a Galleria degli Uffizi és a Palazzo Pitti is összefogott, hogy a magyarra nehezen lefordítható Caravaggio e caravaggeschi a Firenze címmel saját tulajdonukból valamint itáliai és külföldi, magán- és közgyűjteményi kölcsönzésekből kereken száz képpel (főként festményekkel, kis részben grafikákkal) ünnepeljék október 17-ig a naturalizmus nagymesterét és a stílusát többé-kevésbé átvevő itáliai meg külföldi követőit.
A kurátori trió elismeréssel szól Evelina Borea úttörő munkájáról, aki négy évtizeddel ezelőtt hasonló elnevezéssel és ugyanitt rendezett már tárlatot. Azóta nagyjából változatlan maradt a Rómából Firenzébe érkezett néhai „új módi” mai tudományos megítélése, mind a témaváltást, mind a festői stílust illetőleg. A mitológiai vagy vallási jelenetek helyett a földi realitás, a népi figurák (vándorok, muzsikusok, kézművesek, parasztok) kerültek előtérbe, a szürke hétköznapok névtelen alakjaival együtt feltörtek az elfojtott szenvedélyek, az érzelmek drámaiságát pedig a fény-árnyék kontrasztok fokozták tovább. A maguk korában az újdonságokra rendkívül nyitott Mediciek mecenatúrája mellé most felsorakoztatták a Corsini-klán, a Gerini, a Guicciardini és a Martelli família példás műgyűjtői tevékenységét is.
Természetesen a nemzetközi látogatótábor körében továbbra is olyan remekművek maradnak a legnépszerűbbek, mint a Medici-gyűjteménybe korán bekerült és évszázadok óta közismert Bacchus vagy a Medúza. Caravaggio eme fiatalkori önarcképei közül a szőlő-ágakkal koszorúzott boristen az angol és görög katalógusok borítójára került, míg a kígyóhajú, rémülettől eltorzult Gorgófő az olasz kiadás „horror-reklámjává” vált.
A Cavadenti (Foghúzó) vásári felcserének véres tevékenységét olyan „asztali jelenetek” fejlesztették tovább, mint Bartolomeo Manfredi egyetlen dokumentált kompozíciója, Krisztus találkozása anyjával vagy Gerrit van Honthorst gyertyafénnyel megvilágított csoportképei. Utóbbi, akárcsak a korabeli „caravaggiói mozgalom” másik két protagonistája, Cecco del Caravaggio és Spadarino, főként a Guicciardiniek jóvoltából lehetnek itt jelen, akik annak idején, családi kápolnájuk 1620-as felújítására rendeltek tőlük alkotásokat. Külföldi lerakatban fedezték fel nemrég, így hosszas lappangás után most került először nyilvánosság elé Jusepe Ribera öt apostola. A mustra egyik revelációja Andrea Commodi rajzművészete, amely Caravaggio piktúrájával vetekszik kontúrjainak erejével, fényeinek hevességével, modell-beállításainak agresszivitásával – itt csodálhatja meg őket elsőként a közönség.
Ám a legnagyobb szenzációt Caravaggio „legújabb munkái” jelentik! Az 1970-es tárlaton még „ismeretlen követő” illetve „Caravaggio-utánzó” jelzővel illették az Egy máltai lovag arcképét és a Foghúzót, amelyeket most a Pitti példásan restaurált, így még jobban kiderülhettek magas festői kvalitásaik. Az Uffizi gyűjteményéből pedig a Bíboros portréja mellett állt ki teljes mellszélességgel Gianni Papi, amelyet teljesen egyenrangúnak tart Caravaggio ifjúkori művével, Maffeo Barberini bíboros ábrázolásával (jelenleg magántulajdonban), amelyet az olasz kultuszminisztérium épp a jelen kiállítás alapos dokumentációja nyomán nyilvánított védetté, vagyis a nemzeti kulturális örökség elidegeníthetetlen és külföldre nem eladható részévé.
Uffizi Képtár, Firenze
2010. május 22 – 2010. október 17.
