Magyarországon most látható először a világhírű magyar származású fotóművész, André Kertész (1894–1985) különleges képciklusa, több mint hét évtizeddel a felvételek keletkezése után.
A Torzulások című fekete-fehér fényképsorozat 1933-ból való, a rendhagyó egyes és páros női akt-széria a francia állam tulajdonát képezi, a párizsi Jeu de Paume galéria állította össze a kereken félszáz példányból álló tárlatot a debreceni „Modem” (Modern és Kortárs Művészeti Központ) számára, ahol május 13-áig tekinthetik meg az érdeklődők.
A tágas terem közepén a közvetlen előzményeket mutatják be a rendezők. A fotóművészet kedvelői körében meglehetősen közismert a Víz alatt úszó 1917-es felvétele, amely az esztergomi Mala uszodában készült a csíkos fürdőnadrágos alakról. Miközben itt a víz alatti fénytörés játszik főszerepet, az 1919-es és 1920-as években a természetben mozgó meztelen férfitest érdekelte. Így született Jenő öccséről Dunaharasztiban a Szabadban táncoló férfi, illetve az Ikarusz, Budafokon pedig a Visszatükröződés profil arcéle. 1925-ben emigrált a francia fővárosba, ahol a vizuális torzulások továbbra is foglalkoztatták. Kezdetben például ökörszemablakon keresztül készített portrékat ennek érdekében. A Montparnasse bohémnegyedében lakott, eleinte honfitársait és azok alkotóműhelyeit fotózta, velük sétálgatott a Szajna partján, valamint a város utcáin, terein, velük találkozott a rendszeresen a Dome nevezetes kávéházában. 1927-ben nyílt első kiállítása az Au Sacre du Printemps (vagyis a Tavaszi áldozat) elnevezésű galériában. A következő évben az erkölcsi siker mellett jelentős műszaki változást hozott életében az, hogy a technika fejlődésével nehézkes kameráját egy könnyú és korszerű Leica-gépre cserélhette. És itt már eljutunk a kiállítás következő képéhez: az 1927-es Eltorzult portré Párizsban született az állát támasztó fiatal hölgy fejéről. Ezt követte 1929-ben a nagy felfedezés a torzító tükrök fotózásáról a francia főváros egyik szórakoztató központjában, amelyet egyszerre két korabeli felvétel is idéz . Ezek egyikén barátja – Carlo Rim a Luna Parkban – széken ül magányosan, míg a másikon – Önarckép Carlo Rimmel – André Kertész háromlábú állványra szerelt fotó-apparátja előtt térdel, barátja pedig mögötte álldogál két falitükör között.
Ekkor érte a Sourire (Mosoly) című párizsi hetilap Querelle nevű főszerkesztőjének felkérése olyan aktképek készítésére, amelyek megújítják ezt a sajátos témakört. André Kertésznek kézenfekvő ötlete volt a torzító tükröket illető korábbi felfedezését ebben a műfajban is kamatoztatni. Így született 1933 folyamán a Distortion (Torzulások) híressé vált sorozata. Ezekhez a műtermi beállításokhoz felváltva két orosz modell (Nadja Kazin és Nazsinszkaja Verecskaz) pózolt egyenként vagy együtt, a megfelelő tükrök közbeiktatásával. A felvételekből egy tucatnyit közöltek a folyóirat 1933. március 2-i számában és akkora sikert arattak, hogy Kertész lelkesen tovább folytatta a kísérletező kedvű munkálkodást. Ennek nyomán kilenc sorozatban összesen kétszáz kompozíció született Linhof kamerával, 9 x 12 cm-es üveglemezekre. A fotós elejétől végig hűséges maradt eredeti módszeréhez, kitartott a felvételeknél a kizárólagos műtermi trükkök mellett és – a képközpontosítást leszámítva – nem folyamodott utólagosan semmiféle laboratóriumi eljáráshoz vagy egyéb manipulációhoz. A szakértők egybehangzó véleménye szerint épp ezáltal tudott új fejezetet nyitni a fotográfia történetének egyetemes krónikájában. A korabeli kritika hamar felismerte André Kertész fotoművészetének szélesebb vizuális kisugárzását is, ezért vont párhuzamot Salvador Dalí hasonló jellegű tükörképei mellett Henry Moore szobrászművész fekvő aktjainak plasztikai és grafikai változataival, avagy Pablo Picasso: Nők a tükörben című vásznával – mint az univerzális képzőművészet kimagasló, egyidejű remekléseivel.
(Modem – Modern és Kortárs Művészeti Központ, Debrecen, Baltazár Dezső tér 1.) Megtekinthető május 13-áig, hétfő kivételével naponta 10 és 18, csütörtökön 16-tól 24 óráig).