A modern osztrák piktúra megteremtésében Gustav Klimt nemcsak Egon Schielét és Oskar Kokoschkát támogatta, hanem négy olyan kortársukat is, akiknek munkássága Nötsch falvához kötődik és a művészettörténet a Nötscher Kreis (Nötsch-i Kör) tagjaiként tartja számon őket. Az ötvenes években elhunyt Sebastian Isepp, Anton Kolig és sógora Franz Wiegele mellett az egy nemzedékkel fiatalabb Kolig-tanítvány – Anton Mahringer – volt az itteni festőkolónia alapítója, amelyik ma is működik Karintia legdélebbi völgyében, a Gail folyó mentén. Ez a „Dreiländereck” (hármas országsarok) Ausztria, Itália és Szlovénia alpesi határvonalainak találkozási pontján épp egy évtizede létesített múzeumot a Wiegele-villában.Az elődök állandó kiállításán kívül itt most a mai utódok bemutatója látható július elejétől október végéig a Karintiai Nyár K08 monogrammal jelzett és az egész tartományra kiterjedő rendezvénysorozat keretében. A főtéma pedig mi is lehetne más, mint a kortárs figurativitás illetve a korszerű tájinterpretálás. A meghívottak köre azokból került ki, akik valamilyen módon szorosabban kötődnek ehhez a vidékhez, akár eleve születésük révén, akár azáltal, hogy később lett szabadon választott szűkebb pátriájuk ez a festői vidék, három kultúra – a germán, a latin és a szláv – érintkezésénél és kölcsönösen egymást termékenyítő hatása alatt. Franz Grabmayr és Karl Stark piktúrájából kiindulva – akik a látható valóságtól fokozatosan elvonatkoztató tájfestés legfontosabb képviselői közé tartoznak az idősebbek közül – egészen azokig a fiatal generációkig húzódik a válogatási ív, akik a portrét, a zsánert vagy a természeti és urbánus környezetet állítják képeik középpontjába, de azt minden esetben a maguk módján költik át vizuális látvánnyá. A tárlat leporellóján is reprodukált Helga Druml például idei, anglomán elnevezésű Bubblegum (Rágógumi) olaj-vászon kompozícióján embernagyságú rózsavirág szirmai előtt kék miniruhás szőkeség fúj buborékot rúzsos ajkaival, pop-artos modorban. Markus Orsini-Rosenberg szintén 2008-as Parkja csupasz ágú fakoronák komplex hálózatából sző már-már szürrealisztikusan finom vonalhálót, leheletfinom nüanszokból, tojástempera ecsetvonásokkal. Richard Klammer tavalyi, cím nélküli tájain viszont ezzel teljesen ellentétesen, szinte „meszelésnek” hatnak a széles és vastag festéknyomok, valahol az impresszionizmus és az expresszivitás határterületén. Alex Amann is O.T. (Ohne Titel vagyis cím nélkül) jelzéssel látja el képciklusait, amelyeken az egyszínű és sík alapmezőre vonalzóval húz egymással párhuzamos vagy egymást keresztező vonalakat, mint szántóföldek széleit vagy utakat, az egész képet monokróm szürke árnyalatokban tartva. A legutóbbi évekből Alina Kunitsyna orosz parasztnőinek vagy városi öregasszonyainak karakterfigurái már-már a karikatúra stílusát súrolják, de megmaradnak vérbő és vásárian tarkabarkára pingált Matrjoska-bábúknak. Guido Katol oroszlánpár csókját vitte vászonra vagy női aktot kombinál „nagymacskával” , lényegretörő színfoltokkal és kontúrvonalakkal.
Engem viszont az nyűgözött le a legjobban, hogy az „alapító atyák” rangos nemzedéke milyen korszerű maradt mai szemmel nézve is. Nem hiába tartoztak Schiele és Kokoschka szoros baráti köréhez! Sebastian Isepp például már egy évszázaddal ezelőtt, 1905 és 1920 között olyan megdöbbentő stilizálással ábrázolta „örök szerelmét”, a behavazott téli tájat egy-egy kis erdei fenyővel előtérben, hogy az ablaküveg jégvirágain keresztül megörökített külső részletek egyrészt fehér csipkének tűnnek, másrészt gyöngyházfényben ragyognak, dekorativitásuk pedig felér a japán fametszetek kalligrafikus eleganciájával.
Wagner István: Festőkolónia tegnap és ma
A modern osztrák piktúra megteremtésében Gustav Klimt nemcsak Egon Schielét és Oskar Kokoschkát támogatta, hanem négy olyan kortársukat is, akiknek munkássága Nötsch falvához...