Wagner István: Figurativitás és absztrakció között

A családi fészekben vagy műtermének falain szorosan egymás mellett függenek a realisztikus és az elvont képek, békés együttélésben.
Ráadásul Ambrus Imre idestova fél évszázados munkásságában ilyen vagy olyan periódusokat sem lehet mereven elkülöníteni egymástól, mert akár párhuzamosan is fest konkrétan felismerhető természeti tájakat illetve kaleidoszkópszerűen játékos színfoltokat vagy távolkeletien elegáns kalligráfiákat.
Másnak egyetlen ilyen vonulat is egész életre szóló feladatot jelenthet…
Én sokféle stílust kipróbáltam és nagyon nem tudnék csupán egyféleképpen
dolgozni. Nem tudnék csak absztraktot festeni vagy csak figurákat.Ezt is szeretem és azt is szeretem és mindent, ami a kettő között van. Van, aki ugyanazt tudja unalomig ismételni: az ő dolga. Lehet, hogy folyamatosan tud így is alkotni, én nem tudnék és sokan nem tudnának. Tapasztalatból tudom, hogy sok fiatal bizonytalan saját maga keresésében. Nem vigasztalhatók, hosszú az út, de van egy egyszerű titka : nagyon sokat kell dolgozni, nemcsak akkor, ha van hozzá az embernek kedve, hanem akkor is, ha nincs! Oda kell tenni az üres vásznat vagy a kartont az állványra, és kezdeni kell, felrakni a vonalakat, foltokat, amíg megtörténik a kihívás. A folytatás már jön magától… Az alkotókedvet gyakran mesterségesen kell gerjeszteni. A kihagyások nagyon veszélyesek: könnyen le lehet szokni a festésről, az időhúzás ide vezet.Aki nagyon tud, az azt is tudja, hogy minél több a kihagyott idő, annál keservesebb a gyakorlat folytatása. A minóségnek mennyiségi előzménye kell legyen. Csak a kitartó munkával eltöltöttnapok, hónapok, évek tapasztalata lehet eredményes. A jó kép festésének titkát nem lehet tanítani. Mindenki a maga mestere és tanítványa is egyben.
Milyen a viszonya a kiállítások látogatóihoz ?
Az utóbbi időben figyelemre méltó, hogy milyen sokat változott a közönség befogadási igénye és befogadó képessége. A hosszú évekig tartó makacs elutasítás, amit a korszerű alkotások iránt éreztek, feloldódni látszik. Egyre kevesebben utasítják el a nehezebben megközelíthető ábrázolási módokat. Egyre keveseben veszik zokon, ha egy kép nem a konkrét, közérthető motívumokat keresi és türelemmel próbálja beleélni magát a lelki jelek világába. Ha ez inkább jellemző a fiatalokra, akkor ígéretes jelenségről, fontos jelről van szó ! A képzőművészet hol zene, hol irodalom együtt és fordítva. A képzőművészet kölcsönös hatásssal kapcsolódik a társművészetekhez. A zene világa lefordítható színekre, a színek világa szavakra. Hathatnak együtt és külön-külön is elementárisan, hozzájárulva életünkhöz, gyakran megszépítve azt… Érdekes viszont, hogy az elvont festménytől gyakrabban kérik számon a magyarázatot, mint egy zeneműnél, ami akkor is elvont, ha adott témája van. Egy elvont festménynél a cím a magyarázat, pedig többről vagy másról szól. Szóval megfogalmazni szinte lehetetlen… Marad a titok, ami megfejthetetlen, marad az élmény, ami megfejthetetlenül csodálatos, marad a művészet, amely hat, titkokat rejt, szükségünk van rá. Magyarázzuk és nem értjük, mert lehet, hogy egyszerűen csak be kell fogadni, és élni kell a hatásával, mert a művészet titokzatos adomány az embertől az embernek, mindenkinek.