Ahogyan az Iparművészeti Múzeum tárlatának kurátorai – Pásztor Emese és Tompos Lilla – teszik, már az elején tisztázni kell két dolgot.
Az egyik: a korabeli szóhasználatban (és így a rendezők mai értelmezésében is) az öltözet nemcsak emberek által viselt ruhát, hanem lófelszerelést és lakástextíliát egyaránt jelentett. A másik: a kiállításon nem hétköznapokon használt dolgokat láthatunk, hanem ünnepi alkalmakra tartogatott díszöltözeteket. Az Iparművészeti Múzeum reprezentatív tárlatának tematikus taglalása is ezeknek a gyakorlati szempontoknak felel meg.
A kurátorok alapos munkát végeztek. Feltüntették az évszázadokon át féltve őrzött és nemzedékről-nemzedékre öröklődött darabok származásának alapvető prototípusait is: az asszonyok esküvői hozományának vagy a férfiak elhalálozáskor hátrahagyott végrendeletek részletes leltáraitól kezdve, a különféle diplomáciai ajándékozásokon és a csatákban fegyverrel szerzett hadizsákmányokon át, az előkelő foglyok kiváltásakor adott, értékes tárgyakban is megtestesülő váltságdíjakig. Lehetőség szerint a hozzájuk fűződő szájhagyományt is mellékelik „azoknak az Nagy embereknek emlékezetire”, akikhez az ereklyék kötődnek a legendák szerint. (Ha ezt a legújabb tudományos kutatások nem igazolják, azt tapintatosan a mai érdeklődőknek szintén tudomására hozzák.)
A szöveges fali táblák és a vitrinek tárgyfeliratai mellett szerencsés esetben korabeli fekete-fehér rézmetszetek vagy életnagyságú színes olajfestmények is megörökítették – precízen realisztikus részletezéssel – a szóban forgó személyek alakját és arcvonásait. Sőt, olykor még a lovaikat is! De persze az utókorra maradt eredeti ruhadarabokat is megcsodálhatjuk a maguk gondosan helyreállított pompájában. Modern korunk olykor már-már kiábrándítóan ható korrektségéhez tartozik az a praktikum is, hogy egyes esetekben „félkész termékeket” is elénk tárnak, a jelenleg is tartó restaurálási folyamatok legkülönfélébb fázisaiban. Aki pedig ennél több háttérinformációra vágyik, annak szíves figyelmébe ajánljuk az Esterházy-kincstár textilanyagát több évtizedes kutatómunkával feldolgozó szakkatalógusát, amely épp a vernisszázsra jelent meg.
Nemcsak a hazai, hanem a közép-európai művelődéstörténetben is párját ritkítja a 16–17. századból való, huszonegy férfi és női öltözetegyüttesből álló gyűjtemény, amely az időszaki bemutató első nagyobb egységét képezi. Példaként említjük Esterházy Miklósné Dersffy Orsolya ruhatárából, 1610 tájáról a fekete olasz bársonyból varrott szoknyát, ezüst skófiummal és színes fonállal hímezve, domború alátétekkel kombinálva. Vagy a 17. század második feléből, Esterházy Pál első felesége (szintén Orsolya) és második neje (Thököly Éva) tulajdonából a reneszánsz tradíciót őrző, magyarosan szabott sötétkék bársony aljat, arany és ezüst fonállal díszítve, ráadásként korall-gyöngy dekorációval.
Férfiruhák terén legalább ilyen érdekes nyomon követni egy-egy példány „fazon-változásait”: Esterházy István fekete, francia bársonyból magyaros módi szerint készült dolmányát még prémmel bélelték téli viseletre, majd 1641-es halála után Esterházy Pál 1652-ben már könnyű nyári mentévé alakíttatta át. A korabeli leltárak leírásai mellett vizuális dokumentáció is maradt az utókorra mindkét személyiségről és eredetiben kiállított öltözékéről Elias Widemann rézmetszetein, amelyek olyan részletgazdagok, hogy akár szabásmintául is szolgálhatnának egy mostani rekonstrukcióhoz.
A „ló-öltözetek” sztárja egy török eredetű fejedelmi paripatakaró, ezüsttel átszőtt selyemből, több száz (!) rubinkővel ékesítve, luxus kivitelben. „Illusztrációja” Esterházy Pál 1665-ös és IV. Mohamed szultán 17. század második feléből való lovas ábrázolása. Végül rendezői telitalálat a frappáns záró-akkord az ún. Maksai-teremben: a beépített székely templomi fakazetták és rusztikus cserépkályha között otthonosan hatnak a monumentális mennyezetes ágy függönyei éppúgy, mint I. Rákóczi György erdélyi fejedelem és felesége, Lorántffy Zsuzsanna hímzett falikárpitjai a két család egyesített címerével (az 1630–1660 közötti évtizedekből). Vagy éppen Báthory Anna szintén címeres asztalterítője 1636-ból – amikor férjez ment Esterházy Miklóshoz – és Thököly Éva abrosza 1682-ből, Esterházy Pállal tartott menyegzőjéről. Mindkettő az erdélyi „úrihímzés” iskolapéldája.
Iparművészeti Múzeum
2010. 12. 20. – 2011. 9. 4.
