Rendkívül érdekes magyar vonatkozású archeológiai feltárásról számoltak be a temesvári Bánát Múzeum munkatársai szeptember 23-án a budapesti Román Kulturális Intézetben. A szakemberek legnagyobb meglepetésére, a három hónapon át tartó nyári ásatások során, a belső udvaron, mindössze fél méterrel a talajszint alatt egy középkori torony alapjai kerültek napvilágra, amelyet I. Károly Róbert magyar király építhetett 1315 körül.
Amint azt vetített képekkel kísért előadásában Kopeczny Zsuzsanna archeológus többek között elmondotta, a múzeumnak is helyet adó úgynevezett Hunyadi-kastély a város legrégebbi műemlékének számít és története idestova hét évszázadra nyúlik vissza a múltba. A magyar Anjou-ház alapítójának rendelkezésére a már meglévő épület helyén 1307-től emeltek itt kastélyt. A magyar főnemesekkel vívott háboruskodások idején az itteni országrész királyhű oligarchái miatt tartózkodott az egész udvartartás 1315 és 1323 között Temesváron, majd visszaköltözött ismét Visegrádra. A szóban forgó lakótorony a királyi udvar székhelyeként szolgáló kastély központi magját képezte és egyúttal védelmi célokat is szolgált. Falai téglából épültek,alapozásként pedig tölgyfa cölöpöket használtak – velencei mintára – olasz mesterek közreműködésével, mivel a torony a Temes folyó ágai által védett szigeten állott. A mocsaras talajban az évszázadok alatt a gerendák elkorhadtak, így csak ezek üregei maradtak az utókorra. A négyzet alakú lakótorony oldalai egyenként tizenegy méter hosszúak voltak, magasságát mintegy húsz méterre vagyis három-négy emeletesre becsülik utólag a szekemberek, mert korabeli pontos ábrázolás eddig nem került elő róla. A tornyot a sarkokon előbb támpillérekkel erősíették meg, később ezeket kör alakú saroktornyokká alakították át. A továbbiakban védőfalakkal kerítették körbe, ebből fejlődött ki a XVI. században a négy saroktornyos kastély.
A kutatók munkáját tovább színesítette, hogy nagy számban kerültek elő különféle használati tárgyak a XIV.-XVII. század közötti időszakból. Ezek közül a kormeghatározásban is legfontosabb egy 1330-ban vert ezüst dénár I. Károly Róbert idejéből, de akadt a XVI. század elejéről II. Ulászlótól is pénzérme, továbbá egy csont furulya és szintén csontból való varrótű illetve füles cserép bögre, kályhaszem, különféle formájú cseréppipák, mázas kerámia poharak vagy majolika tányérok töredékei – mint a békés hétköznapok megtestesítői. Ezzel szemben a kastély falai körül dúlt ádáz harcok emlékét egy bőrrel bevont bronz kardhüvely töredéke és mintegy negyven darab nyílhegy idézi. Mindezek alátámasztják azt a tényt, hogy Temesvár továbbra is megtartotta stratégiai kulcspozícióját és ismételten a törökök elleni hadjáratok kiindulópontjaként szolgált. Ezért látogatott többször is Temesvárra I. Lajos avagy Zsigmond király, méltó szállásokul pedig minden bizonnyal a volt királyi kastély szolgált. A XV. és XVI. század folyamán a mindenkori temesi ispánok székhelyévé vált, akiknek sorában az írott források a magyarok körében „Ozorai Pipóként” emlegetett olasz Filippo Scolari hadvezért vagy később a híres törökverő Hunyadi Jánost is számon tartják. Így lett méltán Erkel Ferenc: Hunyadi László operája második felvonásának is a „díszletévé”és ezért emlegetik a temesváriak ma is „Hunyadi-kastélyként”.
Amint egy XVI. századi török miniatúrán madártávlatból ábrázolják – előtérben harcoló lovasokkal és gyalogosokkal – 1552 és 1718 között az oszmán birodalom egyik tartományi központjává minősült át Temesvár, a kastély pedig a török főhivatalnokok székhelyévé vált. A XVII. század kezdetén az itteni török fogságot elszenvedett Wathay Ferenc magyar főúr színezett rajzot készített a városról – előtérben vízimalommal és szénaboglyákkal – lúdtollas kézírással gondosan feljegyezve : „Így napkelet s délről fekszik az Thömös War. Kis Thömös át folyván benne s körüll ugyan csak”, illetve az illető épületek mellett precízen feltűntetve : „Az War”, „Waros” „Tömlöcz” vagy „Bassa háza”. Ennek későbbi, sokszorosított másán az ajánlás : „Tekintetes Stokinger Mór úrnak, hites ügyvéd és Temesvár szabad királyi város országgyűlési képviselőjének hazafiúi tisztelete jeléül Ponori Thewrewk József”. Savoyai Jenő osztrák herceg seregei 1716-ban szabadították fel a várost a török uralom alól, a kastélyt pedig katonai kaszárnyává alakították át. Ennek következtében az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc idején újból súlyosan megsérült az épület. Az ostrom utáni romos állapotot rögzítette egy korabeli acélmetszet, majd 1856-tól romantikus stílusban újjáépítették.
Ez az akkoriban Európa-szerte elterjedt historizáló eljárás itt is károsnak bizonyult mai szemszögből nézve, mert sok régebbi korból való architekturális részletet végleg megsemmisített – vette át a szót Alexandru Radulescu történész, a Temesvári Nyugati Tudományegyetem professzora, a mostani régészeti feltárás irányítója, aki már a nyolcvanas években felvetette az ásatások ötletét, de a Ceausescu-diktatúra idején egyrészt pénz sem akadt, másrészt a nacionalista ideológia miatt szándék sem volt a mereven értelmezett román történelmi emlékeken kívül más vonatkozású leletek feltárására. Miközben szerényen elhárítja a dícséretet, mondván, hogy nem kellett különösen nagy ész az ásatások eredményességének feltételezésére, azt viszont őszintén bevallja, hogy nagy nevű elődjeihez hasonlóan, maga sem gondolta volna soha, hogy mindössze fél méterrel a mai talajszint alatt ilyen régi épületrészek rejtőznek a múzeum udvarán, ahol naponta megfordulnak a gyanútlan kutatók. Többek között ezért döntöttek úgy, hogy a feltárások kezdetétől láthatóvá teszik az érdeklődők számára is az egész folyamatot, szakértő vezetővel, a talált tárgyak pedig a konzerválás és tudományos feldolgozás után az intézmény állandó kiállításán találják majd meg méltó helyüket.