A Budapest Galéria bejáratánál valóban egy Kettős arckép fogad az 1920-as évek első feléből, amelyen Gráber Margit és Perlrott Csaba Vilmos festőművész (1919 és 1929 között házaspár is) palettával pózol az állvány előtt, ezzel is jelezvén elhivatottságát.
A Zsidó Nyári Fesztivál keretében szeptember 9-éig látható kiállítást is erről az olajképről nevezte el a tárlatrendező Benedek Katalin művészettörténész. A főként magángyűjteményekből összeállított válogatás javarészét az itteni zárás után a Haas Galériában láthatja a közönség szeptember 15-től 29-éig.
Ha nem ismernénk Párizstól és Drezdától Lőcsén vagy Nagybányán át Kecskemétig és Szentendréig ívelő pályafutásuk történetét, a festményekből és a grafikákból akkor is könnyen ki tudnánk következtetni szerteágazó tevékenységük legfontosabb állomásait. A főfalon például Perlrott Csaba Vilmos (1880-1955) Kora ősz Kecskeméten című 1915-ös vászna mellett ott függ Gráber Margit (1895-1993) Kecskeméti falurészlet alakokkal elnevezésű olajképe 1918 tájáról. A továbbiakban a rendszeres Európa-járás és a szülőföldhöz való szoros kötődés megannyi bizonyítéka sorjázik a falakon, eleinte együtt majd később külön-külön, de mindig vállvetve és szinte egymással vetélkedve. Perlrott 1921-ben festette Wertheim am Main középkori német hangulatot árasztó sziluettjét, 1925-ös Nagybánya látképe a Veresvízzel és 1926-os datálású a párizsi Szajna-híd a Notre Dame-mal. Ezekre rímel Grábertől különféle grafikai műfajokban a húszas évekből a Zazar-parti házak vagy Saint Étienne du Mont gótikus templombelsejének szénrajza, előtérben alakokkal, aztán a Veresvíz (1930 körül) és a Szentendrei részlet (1950 táján) színes pasztellje. Miközben Perlrott már 1915-ben olyan komplikált kompozíciót festett Fürdés után címmel egy meztelen női modellről és a vállára lepedőt terítő, felöltözött társáról – háttérben a gyümölcsös tálakkal terített asztalon a Szabin nők elrablásának gipsz másolatával, mint a közismert antik motívum szimbolikus párhuzamával -, a kettős női akt továbbra is gyakran visszatérő motívuma marad, lásd a húszas évekből a Karjukat emelő aktok lendületes tus-vázlatát vagy a Táncoló aktok nagyon hasonló vásznát.
A későbbi években és évtizedekben búvópatakként bukkannak fel életművükben azonos vagy legalábbis hasonló témák és festői megoldások, a szabadtéri vagy műtermi akttanulmányoktól az olykor szokatlanul nagy méretű és nagyvonalúam komponált virágos és gyümölcsös csendéletekig. Szoros lelki és szellemi rokonságuknak eklatáns példája az almaszüret bukolikus motívuma. A húszas évek elején Gráber pasztelljén az egyik nő karóval mozgatja a faágat, a másik a fűből szedegeti össze a lehullott gyümölcsöt, míg Perlrott ezzel egykorú, több alakos festményén a háttérbe szorul ugyanez a jelenet, az előtérbe egy parasztpár került, hátán puttonnyal. Perlrott 1945-ös vásznán is visszatért az almaszedőkhöz, ám ezúttal három nő hajlong a gyümölcsös kertben, szinte szecessziósan dekoratív frízben. A vallásos témák is mindkettőjüknél előfordulnak, főleg az életmű első felében, de más-más előjellel. Perlrott – mintha konkrét megrendelésre tenné – férfiasan markáns és sokalakos oltárképeket szerkeszt Keresztelő Szent Jánossal (1910 k.) vagy a Háromkirályokkal (1914), gótikus boltívek alatt, a mennyezeten szinte freskószerűen röpködő angyalokkal. Gráber a téma emberi vonatkozásai felől közelít, a hétköznapi vallásgyakorlás intim szféráját örökíti meg, akár imádkozó zsidó férfiakat fest a jellegzetesen csíkos imalepelbe burkolózva 1923-as pasztelljén, akár varrogató apácákat skiccel lendületes vonalakkal papírra 1946-os szénrajzán, puritán fekete-fehér kontrasztokkal. Az érdekes és változatos kettős kiállítás megnyitásától fogva nagy látogatottságnak örvend, tartós közönségsikert ígér.
