Wagner István: Gyulai Líviusz kép- és filmkockái

A hetvenet decemberben töltötte be, fél évszázada készít könyvillusztrációkat és három évtizede tervez, valamint rendez animációs filmeket. A Kossuth-díjas grafikus most a filmszemlén megkapta a Magyar Mozgókép Mestere kitüntető címét és ebből az alkalomból látható tárlata február 12-éig az Uránia Nemzeti Filmszínház előcsarnokában.
Gyulai Líviusz könyves munkásságát nem kell bemutatnunk az olvasók egymást követő generációinak. A gazdag termésből eleve csak tallózó válogatás lehetséges egy visszatekintő kiállításon is, ebből pedig ízelítőként emelhetünk ki lapokat a tematikai változatosság, a stílusbeli sokféleség, illetve az alkalmazott technikák skálájának példázására. 1966-os linóleummetszetén Villon vásári forgatagának ezernyi apró figurája hemzseg a középkori képes krónikák modorában. Weöres Sándor Psychéje 1972-ben jelent meg rendkívül érzékeny rézkarcaival, amelyek kacskaringós virággirlandokkal rokokó stukkókra emlékeztetnek. Fekete-fehér árnyalatokban is valósággal festői hatásokat ér el Romantikus lap kutyafogattal című 1992-ből való kőnyomatos sorozatán, 1996-os Shakespeare-emléklapja viszont a csipkeszerűen aprólékos mustrasorok burjánzása révén a konkrét kontúrok dekorativitásának iskolapéldája. A korábbi, színtelen puritánság dominálása után a kilencvenes évek végén a mézeskalács huszárok formája és koloritja ihlette a Háry János jeleneteinek színezett linóit, a játékkártyalapok figuráit variálják Balzac: Borsos történeteinek 1998-ból való színes litográfiái, Valentin-napi szívalakba foglalta 2000-es tollrajzán páros Casanova-illusztrációját a felnagyított szerelmi kettőssel és az alant vágtató postakocsival, a vásárokon árusított nyomatok inspirálták a Carmina Burana 2001-es ciklusát az ex-librisek tömörítő erejével és még hosszasan folytathatnánk a felsorolást.
Mivel a 39. Magyar Filmszemlén öt animációs alkotását is műsorra tűzték, az ezekhez készült figuratervek, valamint jelenetek fogadják a közönséget a díszterem bejáratánál elhelyezett pannókon. Az 1977-es Új lakók az egyetlen a rendszerváltás előtti „hőskorból” és még az elmúlt évezred terméke a Szindbád, bon voyage! 1999-es remeklése is csíkos-pomponos sapkájú, borvirágos orrú és gyér szakállú toprongyos főszereplőjével. Az én kis városom (2002) tejet szállító kecskefogata a habostortaszerűen süppedő gótikus katedrálissal nekem a budai Mátyás-templomot juttatja eszembe, biciklijén egész lányneveldét szállító, libegő fityulájú apácája mögött pedig az óbudai földszintes házsorokat vélem felfedezni. Valóságos szóvicc és telibe találó nyelvi lelemény a szándékosan abszurd és barokkosan terjengős körmondattal címezett 2004-es rajzfilm, a Könny nem marad szárazon avagy Gertrúd a nevelőnő. Ebben főkötős-napernyős dáma mellett matrózruhás fiú bukkan fel karikával, cvikkeres-pofaszakállas „műlovar” oldalán fűzős harisnyatartót viselő műlovarnő domborít, cilinderes törpe „lovagol” agárháton, ezertornyú mesekastély rejtőzik a mediterrán park mélyén és – természetesen – nem maradhat el a kutyafalka által vontatott postakocsi sem. Végül De Ronch kapitány naplója (2006) engem már puszta főcímlista-hátterével meghódított, ám a régimódi kézírás és a kihegyezett lúdtoll eleganciáját csak tovább fokozza a háttérben a kandellábert hordozó parókás figura a mozaikmintás márványpadlón, akárcsak a biedermeier kecsességű nőalak buja erotikája, amint a sekély vizű patakon átlépdelve, kacéran derékig fellibbenti egyébként földet seprő rokolyáját.