Fél évszázaddal ezelőtt rendezték Berlin nyugati felén, a Grosser Stern közelében felhúzott ideiglenes pavilonban az Internationale Bauausstellung (röviden: Interbau) híres nemzetközi kiállítását a Hanzanegyed újjáépítéséről, amely három hónap alatt 1,37 millió látogatót vonzott, és ezek 36%-a Kelet-Berlinből, illetve az NDK távolabbi tájairól érkezett.A tervezés és a kivitelezés egyaránt a szuperlatívuszok jegyében történt: a városi szenátus félszáz élvonalbeli építészt kért fel a világ minden tájáról (egyharmadát Berlinből, egyharmadát az NSZK területéről és egyharmadát külföldről), hogy a második világháborúban lebombázott Hanzanegyed régi bérkaszárnyái helyén, 25 hektáron 1300 lakóegységet építsenek. „Itt korunk legjobbjainak kell megformálniuk az új európai város arculatát” – így szólt az ideológiai felhívás és a praktikus elvárás.
A munka már 1953-ban elkezdődött – olyan világhírességek irányítása alatt, mint Alvar Aalto, Jacob Berend Bakema és Fritz Jaenecke –, hiszen gyakorlati téren 162 egyéni parcellát mindössze hússzá kellett összevonni, elvi síkon pedig az egész országra nézve akartak példát szolgáltatni a háborús károk korszerű helyreállítására. Fővárosi viszonylatban nem kisebb volt a tét, mint a helyes egyensúlyt megtalálni a hitleri megalomániás átépítési tervek és Walter Ulbricht kimondottan mennyiségi mutatókat követő tömeglakás-létesítése között, amely szovjet mintát követve folyt a Sztálinallé-en, a moszkvai Lomonoszov Egyetem stílusában. Mivel ilyen elvi és politikai elvárások is domináltak a megrendelők részéről, az építészeknek menetközben számos kompromisszumot kellett kötniük: például a lineáris alapelvről áttértek az ortogonális szerkezetre. Ám a lényeg maradt: a Tiergarten zöldövezetes jellegét kellett továbbra is megőrizni és integrálni az általában tíz emeletes lakótömbök közé, úgy, hogy a beépített lakófelület jól áttekinthető és levegős maradjon. A keleti városrész szovjet-mintájú és unalomba fulladó „uniformisával” ellentétben a nyugati demokráciák szabad szellemét a legkülönfélébb stílusok és elképzelések voltak hivatottak példázni. A városi park kiterjedt zöldfelülete és a Spree-folyó partja között az épületek elhelyezkedése két kanyart is leírt, hogy ezzel is enyhítse a zsúfoltság látszatát és elkülönítsen egymástól egyes lakótelepeket. Az építkezések volumenére és iramára jellemző, hogy mire az 1957-es kiállítás megnyílt, már nem „a jövő városáról” beszéltek az illetékesek, hanem az addigi megvalósulások alapján „a jelen városát” emlegették.
Az architekturális tárlat főrendezője – Karl Otto – koncepciója szerint a nemzetközi bemutató a laikus tömegekhez kívánt szólni, plakatív szövegekkel, színes és változatos fotótáblákkal és humoros rajzokkal. Szerinte a látogatót „oktatni” kell az új városrendezési koncepció előnyeiről, hogy ezzel is bevonják az együttműködésbe, az új városideál megvalósítsának kivitelezésében. Az építészeti bemutató számos részlegén kitértek arra, hogy egy város szerkezete közvetlen befolyással van az emberek értékítéletére éppúgy, mint a társadalom rétegződésére, avagy az uralkodó politikai berendezkedésre. Miközben a 19. századi bérkaszárnyák szűk udvarai és keskeny utcái összevisszaságot sugalltak, amelyet csak tovább tetézett a lakó, dolgozó és közlekedési terek vegyítése, addig a jól tagolt, könnyed és zöld övezetekkel oldott városi struktúra a rendetlenségből újra visszatérhet a rend állapotába, amely az igazi demokrácia alapfeltétele. A Hanzanegyed ezzel ismét visszakapcsolódott a Bauhaus-mozgalom nemzetközi avantgárd hagyományaihoz. A mostani, jubiláris tárlatot a vendéglátó berlini Akademie der Künste a darmstadti Technische Universität építészettörténeti tanszékének segítségével hozta létre és november 18-ig láthatja a közönség.
Wagner István: Hanzanegyed kontra Sztálinallé
Fél évszázaddal ezelőtt rendezték Berlin nyugati felén, a Grosser Stern közelében felhúzott ideiglenes pavilonban az Internationale Bauausstellung (röviden: Interbau) híres nemzetközi...