Ezzel a címmel látható a budapesti Olasz Intézetben Molnár C. Pál tárlata október 31-éig. Az ifjú a múlt század huszas-harmincas éveinek fordulóján volt Rómában „magyar iskolás”, amelyre később így emlékezett vissza: „1928-ban Szőnyivel, Aba-Novákkal és Pátzayval együtt ösztöndíjat kaptam az akkor létesült Magyar Intézetbe. Ez az ösztöndíj három évre szólt, lejártával hazatértem és családot alapítottam. Ezzel le is zárult a tanulmányutak korszaka…”
Jómagam a rendszerváltás után, a berlini Collegium Hungaricum munkatársaként látogattam el a vele egyidős római testvérintézetünkbe és akkor gyönyörködhettem a barokk Falconieri-palota tetőteraszáról az Örök Város feltárulkozó körpanorámájában, amely az itt látható korabeli fekete-fehér fotók tanusága szerint pályakezdő honfitársaimnak is osztályrészül jutott. A felvételek azt dokumentálják, hogy a bohém társaság a kártyázás és a borozgatás, kávézás valamint a jelmezbál örömei mellett szorgalmasan dolgozott is a műteremben éppúgy, mint a forgalmas utcákon és tereken avagy a pálmák és a ciprusok alatt megbúvó ókori romok között. A szomszédos falakon például ceruzarajz egy divatos öltözetben üldögélő hölgyről „Legkedvesebb modellem Rómából, 1930” lapalji feljegyzéssel, aztán „Római városrészlet” kutyát sétáltató kalapos nővel és sarki vizeldében álló férfival, majd „Kocsma előtt” címmel kapatos férjét fülénél fogva hazafelé ráncigáló harcias háziasszony és „Velencében láttam” elnevezéssel kitárt tenyerére röppent galambot etet kesztyűs kézzel egy elegáns dáma. Mindezek MCP vele született humorérzékét is bizonyítják vitathatatlan tehetsége mellett, miközben a postai levelezőlapoknál alig valamivel nagyobb méretű színes vedutákat az obligát turisztikai látványosságok helyszínein – Colosseum, Foro Romano, Via Appia , Canale Grande – vetette papírra Rómában és Velencében, az antik múlt fölötti nosztalgiázás jegyében. Az örök női szépség előtt tett lírai vallomás az álló, űlő, fekvő aktok minduntalan felbukkanó változatai mellett a Hölgy az ablakban tűnődő alakja.
Ha már a fekete-fehér grafikák egyedi avagy sokszorosított technikájú változatairól és kisebb-nagyobb festményekről egyaránt szóltunk érintőlegesen, érdekes összevetni az egymás alatt függő „Szent Ferenc a farkassal” tempera-képét – amelyet „szélesvásznú” sziklás tájba helyezett – a „Szent Ferenc imája” rusztikus fametszetével – a térdén megtelepedett madárral a templom előtt – mert utóbbi lényegre törő puritánsága középkori kódexek ábráit idézi, amelyeket különálló lapokon sokszorosítva akár vásári ponyván is árultak a jobbára írástudatlan falusi népségnek vagy városi lakosságnak. Műhelytitkaiba nyújtanak betekintést vitrinekben sorakozó személyes tárgyai: használattól megkopott ecsetek, úti vázlatfüzetek lapjai, fametszet dúca és patinás bronzérem, könyvtárának korabeli szakkiadványai és így tovább. Naplószerűen őszinték személyes vallomásai is, amelyek valóban „emberközelbe” hozzák : „Itália kék ege alatt végre testközelben velük : Angelico szelíd mennyei derűje, Giotta döbbenetes realizmusa, Piero della Francesca monumentalitása, Raffaello reneszánszi, mondén eleganciája végleg beivódott szívembe. Michelangelótól azonban féltem. E titánnal valahogy úgy voltam, mint mikor az ember az egekbe nyúló hegyek lábánál attól tart, hogy az maga alá temeti…” De azért festett róla egy érzékeny melléképet temperával, mögötte leghatalmasabb vállalkozásával, a római Szent Péter bazilika kupolájával.
Legalább ilyen izgalmasak a mostani kiállításon is minduntalan felbukkanó véleménnyilvánításai az egymást váltó művészettörténeti korszakokról, éppen divatos „izmusokról” és a hozzájuk fűződő viszonyáról, a szóbeli idézetek közelében pedig nem utolsó sorban a mellékelt vizuális kompozíciók eklatáns példái. A reneszánsz csodáját „Cellini mester önéletírása” népszerű hazai kiadásához készített illusztrációinak eredeti példányai idézik. Szürrealizmussal kacérkodik a „Pompeji vízió” a ledőlt oszlopok között lebegő ókori és modern nőfigurákkal, expresszionisztikusan mozgalmas a „Milánói dóm” ecsetnyéllel nedves festékbe karcolt fehér márvány csipkecsodája az előtte száguldozó luxusautókkal, kubizmussal rokon a „Rocca di Papa” diptichonja, a meredek hegyoldal játékkockaszerűen kirakott háztömegével és tasizmusba hajló a „Napsütés Szicíliában” realisztikus látomása, a modernizmus és a tradíció együttélésének jelképes kontrasztjával : az előtéri szerpentinút motoros túristapárjával és lassan poroszkáló paraszti öszvérfogatával… A tárlaton járva még az is megszeretheti Itáliát, aki eddig sohasem fordult meg Olaszországban.
Wagner István: Itália a művész szívében
Ezzel a címmel látható a budapesti Olasz Intézetben Molnár C. Pál tárlata október 31-éig. Az ifjú a múlt század huszas-harmincas éveinek fordulóján volt Rómában „magyar...