Bár a szecesszió divat már rég lecsengett, a stílus az időnként meg-megújuló
nosztalgiahullámot meglovagolva az osztrák fővárosban töretlenül
népszerű mindmáig. A Kinsky-palotában ezért tartanak „menetrendszerűen”
visszatérő, speciális Jugendstil-árveréseket, amelyeknek legutóbbi,
szezonzáró rendezvénye is ezt a keresletet igazolta vissza június 23-án.
A 60%-os értékesítési ráta 630 000 eurós összbevételt hozott.
Az 1903-ban létrehozott Wiener Werksätte vezette a mezőnyt, annak élén is egyik alapító tagjával és vezéralakjával, a sokoldalú építész-iparművész Josef Hoffmann-nal, akinek most fémtárgyaira lehetett licitálni. 1902-ben tervezett gyertyatartóját előzetesen 23 000 euróra értékelték, majd a licitálás nyomán 27 600 euróért értékesítették. Hatszorosára (18 750 €) verték fel az eredetileg 3500 euróra taksált függőlámpájának leütési árát, míg hat darab díszgombja egyetlen tételben 11 000 eurós kikiáltás után valakinek 13 200 eurót is megért.
Egyébként a szecessziós aukció legmagasabb összegét (50 000 €) Otto Prutscher hat színes borospoharáért fizették ki, amit az eredeti díszdobozában kínáltak, kereken 40 000-ért. Lehetett külön pályázni egy magányos talpas poharára is, amelyet 10 000 euróért szerzett meg egy licitáló. A Lötz-féle üvegneműből a sztár az a váza volt, amelyet az 1900-as világkiállításra tervezett Franz Hofstötter, így fel is szökött 26 250 euróig. Az iparművésznek egy másik vázája 12 000-ről 15 000-re araszolt, míg ugyanebből a manufaktúrából egy névtelen alkotó virágtartó edénye 18 000 helyett 22 500 euróba került. Franz Hagenauer arasznyi vitrintárgyaiból, a jellegzetes, fémből készült „pálcika-emberek” ciklusból egy tornásznő stilizált alakja 13 000 helyett 16 250 eurót kóstált.
A magyar és német iparművészet történetének még a szakértők körében is kevésbé ismert fejezete az a múlt század eleji epizód, amikor a majolika tárgyakat öntött ón foglalattal kombináltak. (A nemzetközi koprodukcióban így előállított díszedények még az 1904-es, St. Luisban rendezett világkiállításra is eljutottak.) A Zsolnay-kerámiára otthon a szokásos eozin máz került, de külföldön ráadásként színes üvegcserepeket is olvasztottak rá, a tompa fényű ónt pedig csillogó ezüst, réz vagy arany réteggel vonták be. Egy ilyen tarkabarka „hibrid” felbukkant a Kinsky-palotában is. A forma ezúttal különösen illett a tartalomhoz: a váza füleit egy-egy virágos ágon ülő, realisztikusan mintázott páva-szobor képezte, amelyeknek a kiterjesztett farka egészen a szintén fémből készült talpazatig lógott le. A hosszú tollvégeken az ovális „pávaszemek” sokszínű, olvasztott üvegcserepek reliefszerű „cseppjeiből” álltak össze. A magyar eredeti 1904/5 körül készült a cég mintakönyvének korábbi prototípusa szerint, az az évben alapított kölni Orion-cég megrendelésére.
A váza előzményeihez tartozik, hogy Georg Friedrich Schmitt német kereskedő Orivit Ag. (Aktiengesellschaft, vagyis részvénytársaság) néven 1903-ban szabadalmaztatott egy ónöntődét Kölnben, három mesteremberrel, majd a következő évben bejelentette, hogy ezt Orion márkanéven „iparművészeti fémárugyárrá” bővíti. Az óntárgyakat kezdettől fogva fényes vagy matt felülettel, illetve patinázott, ezüstözött vagy aranyozott változatokban állították elő. A termékek egy részét üvegből vagy fajanszból készült díszedények képezték, a fém foglalatokba pedig üvegdarabkákat is illesztettek. Bár mindez első pillanatra olcsó vásári fogásnak tűnik, a magas művészi színvonalat olyan rangos manufaktúrákkal kötött beszállítási szerződések biztosították, mint Johann Lötz Witwe országhatárokon túl ismert és keresett egyedi üvegedényei vagy a szintén világhírű Zsolnay majolika. A szóban forgó vázát a Kinsky szakértői előzetesen 15 000 euróra értékelték és ezt az összeget licitlépcső nélkül meg is kapták.