Azt hiszem, sokan hittük gyerekkorunkban, hogy Verne Gyula vagy May Károly magyar író. Mint ahogy az utóbbiról még a felnőtt olvasótábor túlnyomó többsége is úgy véli mind a mai napig, hogy Karl May (1842–1912) valóban beutazta regényeinek amerikai, afrikai és távol-keleti színtereit. Pedig a filléres ponyvaregényszerzőből felkapott és vagyonos bestselleríróvá vált szász férfiú egész életében szinte alig mozdult ki szűkebb pátriájából.
Manapság inkább ifjusági íróként tartják számon a szakértők, de a maga korában lelkes olvasói akadtak a császári család tagjaitól a kifutófiúkig.
Karl May maga is hathatósan hozzájárult saját legendájának gazdagításához, mert lakásában egzotikus néprajzi tárgyakkal és vadásztrófeákkal vette magát körül, mintha azok világutazásainak emlékei volnának, Berlinben pedig műtermi fotók sorát rendelte a megfelelő népi jelmezekben. – Igen, én vagyok Kara Ben Nemsi – állította magáról számos sajtónyilatkozatban és népszerű regényhősével való azonosulását Alois Schiesser 1896-os felvételével támasztotta alá, fején balkáni föveggel, nyakában vadkanagyar fűzérrel, övében pisztolyokkal és tőrökkel pózolva a porosz metropolisban. Példája pedig annyira ragadós volt, hogy a lelkes olvasók maguk is kosztümökbe bújtak és Kara Ben Nemsi vagy éppen Winnetou szerepében örökítették meg magukat utódaik számára, lásd a két német ifjút 1900 táján a bambergi Schmied Kiadó archívumából, díszletháttérként rosszul festett nyírfákkal. Ahogyan az első világháborúig a német birodalom gyarmati törekvései szolgáltatták a táptalajt a kalandregények, útleírások és térképek egyre növekvő népszerűségéhez, Hitler hatalalomra jutásával a nácik területi hódításaihoz is jól jött a lelkesítés, amely a jó győzelmét hirdette a gonosz felett, a keresztény erkölcsöt és a germán erényeket népszerűsítette a távoli és idegen környezetben. Bamberg városában a két világégés között róla elnevezett és kimondottan csak az ő műveire szakosodott kiadót is létesítettek, amelyik kiválóan megélt ebből, az egymást szüntelenül követő újranyomások miatt. Szász-Svájcban, Rathen gyógyfürdő sziklaszínpadán manapság is népszerű szabadtéri játékok zajlanak nyaranként (lásd Carl Lindeberg 1938-as plakátját), amelyeken nem sokat változtatott sem a fasizmus leverése, sem az NDK négy évtizedes fennállása, majd váratlan bukása. Mint ahogyan a hatvanas években Jugoszlávia területén, német-francia-olasz koprodukcióban született a világszerte közönségsikert aratott indián filmek sorozata.
Nem véletlen, hogy most Berlin szívében maga a Deutsches Historisches Museum karolta fel ennek a társadalmi-kulturális jelenségnek a történelmi feltérképezését, tudományos előadásokkal és tömegfilmek vetítésével egybekötve, hétvégeken pedig családi foglalkozások várják a fiatalokat, a középnemzedéket és az idősebbeket január 6-áig. A szegény takács szülők gyermekének manapság is aktuális sikertörténetét Karl May most először kiállított hagyatéka dokumentálja, olajfestményektől az egyedi és sokszorosított grafikai illusztrációk tömkelegén át a fekete-fehér és színes fotókig. Az összképet az indián és afrikai törzsi kultúra romantikus folklórja, a Vadnyugat és az oszmán birodalom egzotikus néprajzi emlékei teszik teljesebbé az író tulajdonából, megvilágítva kalandregényeinek ihletforrásait és keletkezésük tárgyi hátterét egyaránt.
