Az élet úgy hozta, hogy a Bauhaus-mozgalom három nagy magyar mesterének szentelt rendezvények nagyjából egybeestek a fővárosban és vidéken. Amint arról korábban már hírt adtunk, Pap Gyula fotóinak bemutatója május 26-án zárult a Mai Manó Házban, miközben a debreceni Modern és Kortárs Művészeti Központban június 15-ig látogatható A fény művészete címmel Kepes György (1906-2001) kiállítása, a Magyar Nemzeti Galériában pedig augusztus 24-ig tart a Természet és technika – Az újraértelmezett Moholy Nagy 1916-1923 elnevezésű reprezentatív tárlat.
A két utóbbi viszonylag szorosabban összefügg egymással, mivel Kepes György épp Moholy-Nagy László hívására érkezett Berlinbe 1930-ban. Az itteni élmények hatására csak tovább erősödött korábbi, már Magyarországon feltámadt érdeklődése a fotózás és a filmezés iránt, olyannyira, hogy átmenetileg fel is hagyott a festéssel. Miközben reklámgrafikák készítéséből tartotta el magát, alkotói síkon fényképezéssel és filmtervek készítésével foglalkozott elsősorban, továbbá különféle tárlatokat szervezett (manapság úgy mondanánk, hogy menedzselt). A fasiszta eszmék németországi erősödése és fokozatos európai térhódítása miatt Kepes György Moholy-Nagy Lászlót követte, amikor 1936-ban Berlinből Londonba távozott. Itt magánéletében is jelentős változást hozott, amikor megismerkedett egy grafikusművésznővel, aki később Juliet Kepes néven a felesége lett. 1937-ben szintén Moholy-Nagy László felkérésére vándorolt ki Amerikába. A chicagói New Bauhaus keretében a szín és fény tanszék vezető professzoraként dolgozott, további elméleti valamint gyakorlati munkásságával hathatósan járult hozzá az Új Bauhaus eszméinek terjesztéséhez az USA egész területén illetve a világban. 1939-ben a School of Design vette át a New Bauhaus szerepkörét és annak utódaként működött egészen 1945-ig, amikor Kepes György a Massachusetts Institute of Technology építészeti tanszakán kezdett tanítani, egészen a hatvanas évek elejég. Időközben kidolgozta egy olyan létesítendő központi intézmény programját, amelynek keretében tudósok és művészek tevékenykedhetnek nemcsak egymás mellett, hanem együttesen is a környezet átalakításában, különféle komplex ökológiai kihívások megoldásában. Ennek nyomán 1967-ben megszületett a Center for Advanced Visual Studies és ennek igazgatójaként vonult nyugalomba 1974-ben.
Ami szülőhazájával fenntartott kapcsolatait illeti, 1986-ban megkapta a Magyar Népköztársaság Zászlórendjét, ő pedig három évre rá az országra hagyta életművének jelentős hányadát. Az anyag Egerbe került, itt 1991-ben nyílt meg a Kepes Györgyről elnevezett művészeti központ, falai között az adományozó állandó jellegű kiállításával. A magyar történelmi borvidék „fővárosa” kölcsönözte most a „cívis város” részére a Kepes-emlékkiállítás anyagának nagyobbik felét. Számomra váratlan és kellemes meglepetést jelentett például Kepes György ifjúkori, magyarországi barátjának, a később Robert Capa művésznéven világhírűvé vált hadszintéri fotóriporter Friedmann Endrének két privát felvétele róla a harmincas évek elejéről, amelyek valóban emberközelbe hozzák a későbbi Bauhaus-mestert. Az egyik egy szépen komponált és líraian érzékeny portré 1930-ból, a másik egy 1932-es datálású, paraszti enteriőr: erdélyi bokályokkal és írásos varrottasokal berendezett népies szobában ül, gyerekkel az ölében. A fekete-fehér fotográfiák abból a periódusból származnak, amikor 1928-tól, Kassák Munka-köréhez kapcsoldóva, éppen megismerkedett az avantgárd törekvésekkel, majd a KÚT tagjaként először lépett a szélesebb nyilvánosság elé egy kollektív kiállításon Korniss Dezső, Vajda Lajos és mások társaságában. A fotográfiák mellett fotogramok és alkalmazott grafikai alkotások váltakoznak a falakon, a vitrinekben különféle korabeli dokumentumok mellett olyan kiadványai vagy könyvei sorakoznak, amelyekkel – praktikus-esztétikus munkái mellett – eszmei szinten is számottevő hatást fejtett ki a huszadik század vizuális kultúrájára, egyetemes mércével mérve. A MODEM elsötétített termeiben jól mutatnak a hatásosan megvilágított, monumentális méretű és kisugárzású, elvont stílusú festmények mellett az olyan óriásfotók is, mint amilyen a Fénytanulmány 1959-es, páros képe. Az egymással szemközti falakon felfüggesztve, a vörös és fehér kolorit kontrasztjában tartva, mintha frissen vakolt nyers téglafalat „ábrázolna” áttételesen a geometrikus absztrakt mustra, annak „színével” és „fonákjával” variálva ezt az egyszerre dekoratív és frappáns „tapétamintát”. A termeket összekötő folyosókon fényboxok szolgálnak „útjelzőként” a látogatók számára, amelyekben Kepesnek és tanítványainak színes diafelvételei világítanak az 1958 és 1966 közötti időszakból. Mint a tárlatot járva a továbbiakban kiderül, sokoldalú üveg, mozaik, festett zománc, falikép, fényfal elképzeléseinek megvalósításában olyan világhírű építészekkel működhetett együtt pályafutása során, mint a magyar Breuer Marcell, a német Walter Gropius, a finn Alvar Aalto vagy az olasz Pietro Belluschi, a legkülönfélébb műszaki eljárások és alapanyagok alkalmazásával.