A 18. század első negyedében Lukas von Hildebrandt által emelt Obere és Untere Belvedere architekturális komplexuma, valamint a környező hatalmas park mindmáig Európa egyik legszebb és legnagyobb barokk létesítménye. Kézenfekvő volt hát az ötlet, hogy császári örökségből származó saját képanyagából, valamint jelentős külföldi köz- és magángyűjteményekből Gartenlust (kerti örömök) elnevezéssel bemutassák a természet és a művészet kapcsolatát a középkortól napjainkig, mintegy százhúsz remekmű tükrében.
Ennek érdekében Suzanne Zottl építésznő az Orangerie épületét modern kiállítási térré alakította át, amelynek déli üvegfalán át pompás kilátás nyílik Jenő herceg egykori privát kertjére (Kammergarten) és az Obere Belvedere panorámájára. (Ez akár önmagában is megér egy látogatást). A tavaszkezdettől a nyári napfordulóig (június 24.) tartó tárlaton a középkori kert-szimbolika nyelvezetéből – többek között – E.S. Mester: Szerelmespár a pázsiton című műve ad ízelítőt az udvari gyönyörök habzsolásáról, míg a kolostori gyógynövény-termesztés szellemiségét Martin Schongauer köréből, 1475–85 tájáról származó Madonna közvetíti. Az olasz reneszánsz parkművészetét például a Firenze melletti Medici-villa idézi az 1569–80 közötti évtizedből, tervrajzoktól a megvalósulás ábrázolásáig. A barokkot helyben és élőben találja a látogató, de azért ráadásként elgyönyörködhet Canaletto 1759–60-as festményében is, amely Bécs korabeli panorámáját örökítette meg, a Belvederéből nézve. A felvilágosodás és a romantika korából az angolpark máig élő példája a közeli Laxenburg kastélya és díszkertje, amely tavasztól őszig szintén kellemes úti cél lehet akár a magyar kultúr-túristáknak is. A biedermeier korának kispolgára – a bankártól a boltosig, vagy a vállalkozótl a hivatalnokig – szinte mániákusan művelte házikertjét, lásd Franz Alt 1840-es festményét. Ehhez járult a római ösztöndíjas piktorok és itáliai tanulmányúton megfordult írók, költők jóvoltából a kor mediterrán térség iránti rajongása, amint azt Thomas Ender 1830-as virág-terasza is közvetíti Luccából.
A természet közvetlen tanulmányozásának legutolsó lépéseit a képzőművészetben a realisták és impresszionisták tették meg. A heroikus „ideáltáj” helyett a Wienerwald erdeje, vagy a népszórakoztatás terévé vált Práter parkrészletei jelennek meg az úgynevezett osztrák „hangulat-festészet” olyan jeles képviselőinek munkáin, mint Jakob Schindler és Tina Blau. A francia impresszionizmus fénykorából eklatáns példa Claude Monet 1883-tól bérelt, majd 1890-től megvásárolt híres kertje Givernyben, ahol negyvenhárom nyarat töltött barátai körében és – többek között – közismert tavirózsa-sorozatát is festette. A szimbolizmus főleg a mítoszt és az allegóriát kereste a természetben, amint az Gustav Klimt: Fiatal pár (1890) vagy Eduard Veith: Nimfák a kútnál (1900) című sejtelmes festményeiből is kikövetkeztethető. Klimt műterme előtt saját parasztkertjét is sokszor megörökítette, de szántóföldeket és gyümölcsösöket is szívesen festett és ezzel már a szecesszió jellegzetes képviselője lett, akárcsak Carl Moll a villája előtti virág-terasz ábrázolásával. Az expresszionisták sorából elég talán Van Gogh 1889-es kórházi kertjét említenünk Saint Rémyből, netán Emil Nolde 1908-as Virágoskertjét illetve Edvard Munch: Nő a pipacsos réten című kompozícióját az 1918–19-as évből. Mivel az Orangerie befogadóképessége is véges, a kortárs festők és fotográfusok népes tábora külön részleget kapott a Groteskensaal és az Atelier Augarten falai között, részben kimondottan erre a rendezvényre készített alkotásaival.