Wagner István: Két világ határán

Ezt a címet kapta az a budapesti kiállítás, amelyet egyszerre két
helyszínen lehet megtekinteni október 3-ig. A Lengyel Intézet, valamint
az Austeria Könyvesbolt párhuzamos tárlata azokat a rajzokat mutatja
be, amelyeket Andrzej Wajda készített két évtizeddel ezelőtt a Dybuk
előadásához. A világhírű lengyel alkotó 1988-ban – néhány hónapos
különbséggel – a krakkói Teatr Stary, majd a tel-avivi Habbima Nemzeti
Színház társulatával mutatta be a legendás darabot. Munkáit nem tekinti
sem jelmezterveknek, sem díszlet-vázlatoknak, szerinte ezek csupán a mű
fölötti töprengéseinek vizuális feljegyzései.
Az még szakmai körökben sem eléggé köztudott, hogy Andrzej Wajda eredetileg festőművésznek készült, de aztán élete úgy alakult, hogy előbb 1942-től katonaként harcolt a fronton hazája függetlenségéért, majd a második világháború befejezése után a lodzi filmfőiskolán szerzett diplomát 1952-ben. Így vált a lengyel filmes iskola és az ottani „új hullám” elindítójává. Munkásságának egyik vonulata az ország viharos történelméből ihletődött, mint az 1956-os Csatorna, az első kultuszfilmek egyikévé vált 1958-as Hamu és gyémánt, aztán az 1959-es Lotna és az 1970-es Tájkép csata után, amelynek címe utólag sokat idézett szállóigévé vált. Tevékenységének másik felében a lengyel nemzeti irodalom részben épp általa egyetemes közkinccsé vált alkotásait vitte filmvászonra, mint például Zeromski Légióját 1965-ben, Iwaszkiewicz Nyírfaligetét 1970-ben, aztán Reymonttól Az ígéret földjét 1974-ben, A vilkói kisasszonyokat 1979-ben avagy Przybyszewska Dantonját 1982-ben. Ezzel párhuzamosan nem hagyott fel színházi rendezéseivel sem. A Szolidaritás országos visszhangot keltett és nemzetközi hullámokat kavart mozgalma nyomán, a lengyel földön immár feltartóztathatatlanul bekövetkező politikai-társadalmi-kulturális változások egyik előjeleként került sor aztán 1988-ban a nemzetközileg ismert zsidó téma bemutatására „a világot jelentő deszkákon” és a lengyel nyelvű premier alapján az izraeli meghívásra illetve a tel-avivi vendégrendezésre. A krakkói előzményekhez tartozik még, hogy akkoriban a helybéli Austeria kiadó megjelentette a művet könyv alakban is, Andrzej Wajda ominózus skicceinek kíséretében. Ennek érdekes folytatása most Budapesten, hogy a lengyel cég reprint kiadásban publikálta Harsányi Zsolt 1928-as magyar Dybuk-fordítását Világok határán főcímmel és „Héber kabbalista legenda három felvonásban” műfaji megjelöléssel. A kiadó pesti márkaboltjában mintegy a párhuzamos tárlat kísérő „katalógusaként” kapható a kötet, amelynek kuriózuma, hogy régi zsidó gyakorlat szerint „a végén kezdődik”, vagyis hátul van az előszó és külön blokkban csoportosították az eredeti magyar szöveg bevezetőjeként a több, mint fél évszázaddal később készült illusztrációkat.
Magukra a rajzokra térve, az Oscar-díjas lengyel filmrendező is őszintén bevallja, hogy hosszú folyamatot jelentett számára az ősi hasszid népszokások vagy az évezredes héber szertartások tanulmányozása, illetve azoknak a mesei elemekkel kevert legendáknak és mítoszoknak a hangulatába beleélnie magát, amelyek nyomán a huszadik század elején a sokféleképpen írott nevű Slojme An-Ski (alias Slomo Zanvl Rappaport) több nyelven (héberül, jiddisül vagy oroszul) lejegyezte a Dybuk bonyolult történetének írott változatát. A darab világsikere után a különféle színházi előadások is legalább ilyen sokfélének bizonyultak, a folklorikusan dekoratív külsőségektől a súlyos vallási jelképekkel terhelt kabbalisztikus misztikán át a krimiszerűen tálalt sztoriig bezárólag. Andrzej Wajda született őstehetség, ösztönösen jól ráérez a dolgok lényegére és ezeket a benyomásait hol spontán frisseséggel, hol a legjobb értelemben vett rutinnal vetette papírra. Fekete-fehér kontúrjai puritán drámai atmoszférát árasztanak, máskor színes filctollal is „belefirkál” a vázlataiba vagy tusba mártott ecsettel, lavírozott kolorit-foltokkal oldja a feszültséget a kartonlapokon. Az utóbbiak sorába tartozik a sejtelmes holdfényben derengő sírkövek kísérteties tábora a temetőben vagy ennek éles ellentéteként a gazdag kereskedő lányának, Leának lendületes menyasszonytánca, továbbá a szerelmi bánatában elbújdosó szegény kabbalista ifjú – Chanán – alakja, illetve a lángoló falusi házak sorfala. Valóságos ótestamentumi figuráknak tűnnek a kaftános öregek csoportjai turbánnal, széles karimájú kalappal vagy jellegzetes szőrkucsmával a fejükön és szinte kubista tömörségű, modern konstrukció a zsinagóga fából faragott karzata. De bármennyire tagadja is a szerző a skiccek praktikus rendeltetését, olykor az egyes jelenetekhez fűzött széljegyzetek, máskor a különféle mértani formákkal jelölt és számozott felülnézeti koreográfiák ábrái konkrét rendezői instrukciókról árulkodnak…