A németországi Troisdorf városának Képeskönyv Múzeuma a nyolcvanas esztendőktől adományoz évente díjakat mai hazai képzőművészeknek és a nyertesek műveiből időszaki bemutatókat is rendez. Két éve a Goethe Intézetek nemzetközi hálózatával fogott össze, és tizenhárom német alkotó munkáiból válogatott kollektív kiállítása azóta járja a világot. Így jutott el most Budapestre is a csoportos mustra, amely a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban látható még január 26-áig.
A gyermekirodalmi illusztrációk eredeti példányai függenek a falakon, a vitrinekben pedig a kinyomtatott könyvek sorjáznak. Ezek lehetnek teljesen saját ötlet nyomán született, önálló képes albumok is, nemcsak kortárs prózák vagy versek vizuális átértelmezései. Legalább ilyen liberális az összeállítás is, amelyben rangidős mester és pályakezdő ifjú éppúgy felbukkan, mint az ország keleti vagy nyugati felében diplomázott és működött alkotó. Meglehetősen széles a stílusok skálája – a realisztikus részletezéstől a fantasztikus látomásokig, avagy a dekoratív formarendszertől a kócos gyermek-firkákig, netán a poétikus érzékenységtől a groteszk humorig – akárcsak a kivitelezéshez alkalmazott technikák palettája – a már-már „konzervatívnak” számító akvarell, tempera vagy akril festmény mellett a szokványos ceruza-, toll- és pasztellkrétarajzokon át a kollázsig, nem utolsósorban pedig a számítógép nyújtotta legújabb lehetőségekig és izgalmas kísérletekig.
A legöregebb résztvevő a nyolcvanhoz közeledő Janosch, akit fél évszázada csak ezen a művésznevén ismernek az egész német nyelvterületen. A lengyel földön született és fizikai munkásként indult autodidakta alkotó később az NSZK-ba áttelepűlve diplomát is szerzett, kalandos élete folytán rendkívül színes egyéniséggé vált és életében eddig számos kitüntetést kapott megérdemelten. A troisdorfi Bilderbuch Museum 1999-ben retrospektív tárlatra kérte fel, azóta szinte összes gyermekkönyvének eredeti illusztrációját itt helyezte tartós letétbe. Markáns arcélú „képregényeit” tulajdonképp bármelyik korosztálynak szánja. Ilyen a most Budapesten látható Egérsheriff is, részeges cowboy-figuráinak sajátosan karikírozott vadnyugati romantikájával, a „spagetti-westernek” csúfondáros modorában. Negyedszázada a spanyol Tenerifa szigete és francia-német határváros Strasbourg között ingázik. Az NDK-időkből ismerős viszont a korosabb hazai tárlatlátogatók számára a már akkoriban is rangidősnek számító Erwin Strittmatter író, akinek Pónikarácsonyát az idén hetvenéves és szintén neves mester, számos nemzetközi kitüntetés birtokosa – Klaus Ensikat – illusztrálta a berlini Aufbau Verlag 2005-ös kiadása számára, ünnepélyesen bordó vászonkötésben és a könyv bordáján arany betűkkel. A középnemzedék képviselői között tallózva említhető a sváb származású, de a bajor fővárosban diplomázott és ma is Münchenben alkotó Rotraut Susanne Berner, a darmstadti születésű, de családjával egy éves korában az NDK-ba került Jacky Gleich, aki kijárta a babelsbergi filmfőiskola valamint a drezdai művészeti intézet animációs szakát egyaránt, a hamburgi Hanza-származék Axel Scheffler, aki angliai tanulmányai nyomán máig Londonban él és még hosszasan folytathatnánk a felsorolást. A legifjabb a harmincat alig elért Katja Wehner, aki a mindmáig Bauhaus-hagyományokat ápoló Dessauban született, előbb Lipcsében, majd Prágában tanult könyvművészetet, Párizsban is szerepelt már a nemzetközi Illusztrátor Fórumon és manapság a szász fővárosban dolgozik. Talán ezek a kiragadott életsorsok is jól példázzák, hogy manapság a német nyelvterület gyermekirodalma is hovatovább elveszti „nemzeti jellegét” és egyre univerzálisabbá válik, főleg illusztrációinak világszerte közérthető vizualitása révén.
