Nyolc magyar művész értékesítéssel egybekötött kollektív kiállítása látható az Abigail Galériában március 15-éig. Az alkalmi csoportosulást teljesen szuverén egyéniségekből válogatták össze. Legfeljebb a két soroksári sváb származású, gyerekkori jóbarát – az 1995-ben elhunyt Misch Ádám és a rangidős mester Bartl József – hozható közös nevezőre, például abban, hogy a hatvanas évek végétől hamarabb váltak ismertté német földön, mint itthon és ott előbb jutottak be az európai műkereskedelmi vérkeringésbe. Egyébként művészi arcélük teljesen különbözik az ő esetükben is, mert Bartl sosem szakadt el teljesen a figurativitástól festményein és grafikáin, – még reliefszerűen rekeszes képein is átöröklődik a foklór megannyi motívuma, az oromdísztől a bábon és szíven át a keresztig vagy a tímárjelig – míg Misch indulásától az absztrakt irányzat hívévé szegődött, amelyet mértanias és amorf formákkal variált. A mérnökien precíz tisztaságú „transzcendens geometriát” a fél évszázada Párizsban élő Konok Tamás képviseli, aki a rendszerváltás óta „kétlakivá vált”, megosztva idejét a francia és a magyar főváros között. Első pillantásra már-már konkrét mérnöki tervrajzoknak tűnnek lapjai, amelyeken a homogén színfelületek és a körzővel-vonalzóval húzott kontúrok szinte éteri eleganciát sugárzanak. Haraszty István (Édeske) játékosságot visz évtizedek óta elektromágneses alapon örökmözgó mobil-plasztikáiba vagy reliefszerűen kiképzett és részben szintén variálható képfelületeibe, amelyeken a festés is fontos szerepet kap és a humort a szellemes címadások csak tovább fokozzák. Az utóbbi időben a felületekre applikált óralapok nemcsak általában az idő rohanását, hanem konkréten az élet elmúlását is szimbolizálják. Ehhez képest ef. Zámbó István egész pályafutása alatt szándékosan megmaradt az alternatív szubkultúra önként vállalt „skatulyájában”, mint ahogyan azt minduntalan visszatérő alap-motívumai – a pöttyös labda és a locsolókanna, a fűrész és az életfa, a szerelmespár és a koponya avagy a Miska-kancsó és Superman figurája – bizonyítják. Mindezeket össze-vissza variálja és szívesen zárja jelképesen befőttesüvegbe a romlandóság ellen, gyermekien naív, színes rajzain éppúgy, mint domborműveken vagy kisplasztikákon. Szűcs László szobrász és restaurátor viszont magába a matériába „szerelmes”, ezért farag fát és követ vagy önt bronzot. A hazai alapanyagok mellett – mint amilyen az akácfa vagy a tardosi mészkő – szerepet kap a carrarai márvány és trieszti mészkő, a kelheimi bazalt és a német zöld homokkő, az egzotikus fák közül pedig az afrikai padouk. Mindezeket akár egymásssal is keveri, mint ahogyan a csiszolt és az érdes felületeket is variálja a minél komplexebb összhatás kedvéért. Ez a célja a Budapesten született, de három évtizede német földön élő Kilian Leonard Dax-nak is, aki üveg vagy műanyag felületre visz fel akril festéket és lakkot, majd ezt fa vagy alumínium keretre rögzíti, ebből pedig nemcsak tárgyakat, hanem egész objekt-együtteseket és teljes enteriőröket is formál, amelyekbe a kiállításlátogató akár bele is sétálhat. Valamennyiük közül a legfiatalabb a még főiskolás Esse Bánki Ákos, aki az absztrakció és a realizmus határmezsggyéjén egyensúlyoz, amikor természeti vagy – sok más kortársához hasonlóan – fotós ihletésű témáit a műteremben félig elvonttá stilizálja és ehhez kiváló lehetőséget nyújt az az alap-szituáció, amikor a festő kitekint az ablakon. Az eladásos kiállításon ki-ki ízlése és anyagi lehetőségei szerint válogathat a meglehetősen változatos kínálatból, mint ahogy a nyitástól kezdve sokan éltek is a lehetőséggel, megalapozva ezzel avagy fokozatosan tovább bővítve magángyűjteményüket.
Wagner István: Kortárs tárlat árusítással
Nyolc magyar művész értékesítéssel egybekötött kollektív kiállítása látható az Abigail Galériában március 15-éig. Az alkalmi csoportosulást teljesen szuverén egyéniségekből...