Wagner István: Lüpertz az Albertinában

A világtörténelem metamorfózisai címmel a kortárs germán piktúra egyik –
nemzetközi szinten is elismert – vezéralakjának, a hetvenhez közeledő
Markus Lüpertznek látható életműkiállítása a bécsi Albertinában. A
grafikával és szobrászattal egyaránt foglalkozó festő munkásságának
minden periódusából mintegy száz különféle művet válogattak össze köz-
és magángyűjteményekből. Tucatnyi ritkán látott monumentális alkotás
mellett külön vonulatot képez az a hét bozzetti (plasztikai vázlat),
amelyek a nemrég készült Daphne című szabadtéri emlékművéhez készültek.
A manapság kivételnek számító „festőfejedelem” titulusát is gyakran használják vele kapcsolatban, Berlin, Karlsruhe, Düsseldorf és Firenze városaihoz kötődő, feltűnősködő életvitele, meg persze az öntömjénező nyilvános fellépései és egocentrikus retorikája miatt. Életműve szorosan kapcsolódik privát sorsához. Szudétanémet vidékről menekült családjával német földre 1948-ban, vagyis a hatvanas évek végétől a hetvenes évek végéig kibontakozó „történeti piktúrája” gyerekkori emlékeiből táplálkozik. Ezért használ olyan „német motívumok”-at, mint a középkori páncélingek, a rostélyos álarcok, a világháborús acélsisakok, a kerekes ágyúk, vagy a nemzeti zászlók fekete-vörös-aranysárga trikolórja és a tábornokok tányérsapkája. A mindent lehengerlő acéltengely jelképes ellentéte a törékeny csigaház, az érett búzakalász alternatívája pedig a szúrós szamártövis haszontalan termése. (A porosz militarizmus pertraktálása még a kilencvenes évek elején is visszaköszön, például az Elesett harcos fektében is pajzsára támaszkodó szobrával, amely az ókori görög szobrászat kelléktárából kölcsönözte stilizált figuráját.) Fékezhetetlen közlésvágyával magyarázható, hogy a pályakezdő Lüpertz nem csatlakozott a kor uralkodó absztrakt áramlatához a hatvanas évek elején, hanem egyszerű tárgyak expresszív ábrázolásával ért el erőteljes hatást, megágyazva a német új vadaknak. Nyugat-Berlinben letelepülve így jutott el „ditirambikus periódusához”, például a nyerstéglából épült, füstölgő gyárkéményes triptichonjával, A város bajuszának véget nem érő, falanszterszerű lakótömbsorával vagy a meddőhányó előtt őgyelgő családdal, amelynek sötét halma mögött elérhetetlen délibábnak tűnik a piros cseréptetős házak csoportja a messzi távolban. A hetvenes évek végétől a „Stil-Bilder” (stílus-képek) évtizede következett, amelyekben az elvont festészet különféle vonulatait vesézte ki parodizáló modorban, majd a nyolcvanas években átevezett a művészettörténetből vett idézetekhez, az új tárgyilagossághoz illetve a tér-problematikához. A legkülönfélébb verziókban követi egymást a Krisztust megtestesítő „jó pásztor” biblikus alakja (vállán a báránnyal), aztán sokféle változatban a nyílvesszőkkel teli Szent Sebestyén jelképes figurája. Maillol telt idomú, álló női aktjának a hetvenes évek derekáról származó parafrázisát akár a második évezred elején „tetőző” Daphne-periódus korai előfutárának is tekinthetjük. Ez a formailag és műfajilag egyaránt változatos ciklus a június 6-ig látogatható Lüpertz-tárlat frappáns záró-akkordja.
Albertina, Bécs
2010. március 11. – 2010. június 6.