A Fővárosi Képtár Kiscelli Múzeumának oratóriumában M. Nádler Tibor (1943–2002) emlékkiállítása látható január 13-áig. A kamaratárlat egyetlen, ámde monumentális hatású installációból, valamint tizenöt nagyméretű faliképből áll. Bár az Ősmadár-széria 8. darabjaként számozott plasztika 1999-es datálású, a Rajzolatok összefoglaló címmel felsorakoztatott akril festmények kizárólagosan életének utolsó két esztendejéből valók.
A mennyezetről alálógatott térszobor szinte szállni látszik a levegőben és súlytalannak tűnik, pedig viszonylag vékonyabb lemezlapok mellett vastagabb lécekből ácsolta össze alkotója. A korán elhúnyt művészre olyannyira jellemző, háromszögletű elemekből tervezte és kivitelezte M. Nádler Tibor ezt az absztrakt geometrikus teremtményt, amelynek könnyedségét a fémzsanérokkal nyitható vagy csukható paneleken túl a furnér felületek festése is fokozza. Okker és földszín árnyalatokban egyrészt laza ecsetvonások csíkozzák a testet és a szárnyakat, másrészt spontán fekete festékcsorgatások keltik a „tollazat” illúzióját. A mértanian elvont installáció a plafontól és a padlótól egyforma távolságban lebegve a bizonytalanság érzetét kelti a kiállítás látogatójában, áttételesen pedig az ég és föld között elfoglalt pozíció a sokoldalú alkotó korai halálérzetére is utalhat. A határozott, zárt nyersfa keretek és a lavírozottan festett-csorgatott felületek komplex konstellációja erőteljes kontrasztot és sajátos feszültséget hoz létre a józanul kalkulált mérnöki precizitás, valamint a spontán gesztusok között.
Merőben másféle ellentétek lappanganak a szintén elvont kartonlapokon. Olykor érintetlenül fehér marad a felület nagy része, csupán itt-ott virítanak rajta pasztózusan felvitt okker, barna vagy szürke festékfoltok, amelyek akár egymás mellett is megférhetnek párhuzamosan vagy éppen megpróbálják kitölteni a fekete kontúrok által közrefogott területeket, esetleg ezeken a határokon kívülre szorulnak. Máskor az okker vagy földszín nüanszokkal telefestett papír az eredeti kiindulópont a kompozícióhoz és a szabálytalan háromszögek vagy négyzetek, továbbá a konkáv és konvex téglalapok ezekre a színcsíkokra kerülnek ráadásként. A legkomplexebb változatok esetében ezt úgy fokozta tovább a művész, hogy az alap-koloritra is újabb fedőfesték-réteg került, keveretlen vagy kevert állapotban. Ezeknek az eljárásoknak függvényében válnak a lapok könnyeden elegánssá vagy testesen nehézkessé a szó szoros és átvitt értelmében egyaránt. Miközben az említett közös és azonos (vagy legalábbis hasonló) „építőkockák” a ciklus egyes képeinek többé-kevésbé szoros összetartozását hangsúlyozzák, a kivitelezésbeli szándékos és véletlen eltérések a Rajzolatok sorozatának részletekbéli variációgazdagságát eredményezik. Az egység érzetét a meleg színskála alkalmazásának tudatosan végigvitt dominanciája teszi teljesebbé az utókor számára.