A múlt század húszas éveinek második felében, a
Bauhaus dessaui időszakában a kizárólagosan kisbetűs ortográfia („kleinschreibung”)
bevezetője és kitartó szorgalmazója kézírásban, majd egyes betűtípusainak (például
az úgynevezett „universal”) kidolgozója is nyomtatásban a Felső-Ausztriából
elszármazott Herbert Bayer (1900–1985).
Most csupa kis betűvel írott címmel – „ahoi herbert ! bayer
und die moderne” – emlékezik reá a Lentos Kunstmuseum az Európa idei kulturális
fővárosának szerepét betöltő Linzben augusztus 2.-ig.
Hazai és külföldi köz- és magángyűjteményekből kereken
négyszáz művet láthatnak a nézők tizenkét teremben, összesen 1.200
négyzetméteren a reprezentatív nemzetközi mustrán. A retrospektív bemutató
felöleli nemcsak az osztrák mester sokrétű életművének valamennyi periódusát,
hanem pályatársairól is párhuzamos képet nyújt. Magyar szemszögből különösen
érdekes a példaképéből barátjává vált Moholy-Nagy László részletes pertraktálása,
akivel 1928-ban közösen léptek ki a Bauhausból és a harmincas évektől együtt
dolgoztak Berlinben. Ez a kollegiális kollaboráció tovább folytatódott volna
1938-as emigrációja után a chicagói New Bauhaus keretében is, ha Moholy-Nagy
László ilyenirányú tervei nem hiusúlnak meg kockázatos és emiatt veszteséges
tőzsdespekulációk miatt. A mostani linzi kiállításon szinte külön
kamaratárlatot képez a monstre-mustra keretében Moholy-Nagy László egy híján
harminc különféle műve, amely a hazai látogatók számára külön is megér egy
látogatást.
Előbb a kéttucatnyi fekete-fehér kép között tallózva
említhetjük időrendben a legrégebbit, az eléggé hosszadalmas, angol elnevezésű
How Do I Keep Young and Beautiful körbe írott két parányi figurájának 1920-as
baryt fotográfiáját, aztán azonos technikával az 1920-1939 közé datált Csónakok
következnek hídról rögzítve, felülnézetből a fodrozó vízen illetve Rothenburg
középkori városkájának főtere a sétálók hosszúra nyúlt árnyékaival, a gótikus
katedrális tornyából szemlélve. Az Isten hallójáratában című 1923-as
fotokollázsa nem nélkülözi a groteszk humort sem, a rusztikusan faragott ősi
néger maszktól a modern formatervezésű telefonkagylóig. Az 1925-ös év gazdagon
képviselt absztrakt fotogrammokkal – beleértve közismert, holdsarlószerű
„önarcképét” is –, miközben teljesen naturalista egy svájci házhomlokzat,
mértani szigoruságú ablaksoraival, ám plakatívan harsány és dekoratív A
világépület című kollázs női lábszépségversenye, bambuszrúdra kapaszkodó
majommal és tátott csőrű pelikánokkal ironikusan „fűszerezve”. A következő
esztendőkből szinte líraiain elvont a Csatornanyílás, a folyadékrétegek lágy
összefolyásával, akárcsak a Macska bundájának festői csíkjai. Miközben a Cím
nélkül és a Féltékenység azonos vagy hasonló női és férfi figurái variációk
azonos témára, és tartalomban-formában a Világgépületre utalnak vissza,
következetesen tovább folytatta urbánus „vedutáit” is: Helsinki számára havas
háztetők montázsa madártávlatból, Tromsö a fehér éjszakákon a régi sikátorok sejtelmes
árnyéksora, Berlin „körzővel-vonalzóval húzott” dísztér a rádiótoronyból,
Chicago behavazott autóparkoló gépkocsisorokkal és párhuzamosan kacskaringózó
keréknyomokkal a felhőkarcolóból alápillantva. Nem hagyta abba kísérletezéseit
a kézfejek fotogrammjaival sem, mint ahogy érdekesek a realisztikusan
lencsevégre kapott női vagy férfi alakokra rajzolódó árnyékvonalak is a tűző
napsütésben. A harmincas években azonos női aktokból pozitív és negatív
változatokat is párokba állított, sokszorosított grafikai folthatásokra
stilizált fotósorozataiban.
A féltucatnyi színes munka egy évtizedet fog át és mind
egyöntetűen geometrikus absztrakt. Annál változatosabbak a felhasznált
alapanyagok és az alkalmazott technikák! A legkorábbi 1920-ból egy cím nélküli
akvarell, amihez én perzsaszőnyeg-mustrát asszociáltam, aztán következik 1922–23-as
datálással egy vonalakból és ívekből álló, levegősen elegáns Kompozíció,
olajjal lenvászonra festve, majd 1926-ból egy hasonló jellegű, cím nélküli
gouache. Műanyagra applikált vastag kereszt-motívumokból kombinálta még
ugyanabban az évben a Three dimensional painting részben olajjal is festett
kartonját. Végül az 1930-as Gal AB 1 jelzésű képe zárja a sort, amelynek
betűjelét onnan kölcsönözte, hogy galalit alapra dolgozott olajjal. Noha
teljesen elvont alkotás, a stilizált levélforma variációk és a
sárga-szürke-fekete tónusok engem az őszi természetre emlékeztettek konkrétan
és az elmúlás nosztalgikus hangulatára úgy általában. A magyar Bauhausler
szóbanforgó műveit javarészben salzburgi és linzi köz- és magángyűjteményekből
kölcsönözték, de akad a tulajdonosok között genfi privát személy és berlini
galériás is vagy bécsi és hageni múzeum egyaránt. A nemzetközi bemutató az idei
év egyik kiemelkedő eseményének számít, ennek megfelelően félezer oldalasnál
vaskosabb katalógus kíséri, számtalan fekete-fehér és színes képpel
illusztrálva, tucatnyinál több magvas tanulmánnyal.