Így fordítanám szabadon magyarra a bécsi Kunsthalle „Drawing restraint” című vendégkiállítását, amelyet június 8-ig kereshetnek fel az érdeklődők, mivel ez a komplex rendezvénysorozat a művész által „szabadon választott” különféle nehézségek és akadályok leküzdéséről szól. Matthew Barney 1967-ben született San Franciscóban, képzőművészeti tanulmányokat a Yale Egyetemen folytatott, jelenleg New Yorkban él és dolgozik. Mivel korábban maga is sportolt, valamint modell is volt, műveinek tárgya leginkább saját teste. Önmagát ugyan szobrásznak tartja, de a legkülönfélébb műfajokban alkot: a grafikától a festményen át a plasztikáig és az installációig, vagy a performansztól a fotográfián és videón át a filmfelvételig, sőt, ezeket lehetőleg mind együtt műveli, mint afféle „összművészetet” (Gesamtkunstwerk).
Matthew Barney 2002-ben robbant be a nemzetközi képzőművészeti köztudatba, amikor a New York-i Guggenheim Múzeum egyéni bemutatót rendezett neki, mint a ház történetében az egyik legifjabb művésznek. Akkor a New York Times „nemzedéke legfontosabb amerikai művészének” nevezte, öt részből álló Cremaster (1994-2002) című ciklusa miatt. A bécsi Műcsarnok becsületére legyen mondva, hogy már ominózus amerikai „felfedezése” előtt is szoros kapcsolatot épített ki vele: 1997, 2000 és 2002 folyamán sorra bemutatott ebből részleteket. Így aztán a Kunsthalle szó szerint „kiérdemelte” azt, hogy a Drawning restrait (1987-2007) cíklusából is széles válogatást láthasson vendégül június 8-ig, amelynek brit fővárosbéli premierje nyomán a Londoner Telegraph „talán a legeredetibb élő alkotónak” titulálta őt. Amint a tárlaton tanúi lehetünk, ez a projekt is az emberi test elé állított természetes vagy mestersége akadályok leküzdésével kapcsolatos, kisebb-nagyobb performanszokkal kezdődött. Az alkotó sokat emlegetett példaképe egyrészt a legendás szabadulóművész, Harry Houdini, másrészt ifjúkori bálványa, Jim Otto USA-beli futballsztár. Akárcsak a mágus vagy a profi sportoló, ő is állandóan a szellemi önuralom és a fizikai erőbedobás végletei között egyensúlyoz.
A non-stop filmeken és vetített videókon a legkülönfélébb sporteszközökkel – súlyokkal, gurtnikkal és trambulinnal – kísérletezik, miközben megpróbál a hófehérre meszelt falra rajzolni. Ezzel nemcsak valamiféle művészi produktumot hoz létre, hanem egyúttal saját testét is vizuális látvánnyá teszi, körülhatárolva azt időben, térben és tömegében. A továbbiakban sokkal áttételesebb játékokban teszi próbára kreativitását, az akcionizmus és a fantasztikum közötti széles és látványos skálán. Például sziklamászó atlétát alakít a múzeum falán, vagy ókori görög mitológiai ihletésre játékos kedvű szatírnak maszkírozza magát és kecskelábakon nyaktörő „bakugrásokat” végez. (Ez utóbbi legalább olyan lírai szépségű olykor, mint amennyire drámaian izgalmas időnként). A nyugati társadalom teljesítmény-központúságát a távol-keleti kultúra egészen másféle tradícióival veti össze a projekt legújabb fejezetében. Itt tulajdonképp a Moby Dick közismert történetét „írja újra” filmes eszközökkel, amelynek főszereplője sajátmaga és felesége, Björk. Színhelye a Nisshin Maru nevű japán hajó, statisztái a valódi bálnavadászok, a fedélzeten pedig lassan létrejön egy természetfeletti méretű hal „bálványa”, amely a shinto vallás szerint az ember elődje volt a földön, manapság pedig nélkülözhetetlen tápláléka. Ezzel párhuzamosan fut egy absztrakt szerelmi sztori is, amelynek végén a férfi és a nő jelképesen egymásé lesz, majd maga is bálnává változik és óceáni életformát választ a továbbiakban.
Remélhetőleg az eddigiekből is kiderült már: Matthew Barney szívesen ötvöz össze valós történelmi személyiségeket képzeletbeli alakokkal avagy napjaink „kult-ikonjaival”, mitológiát a természettudománnyal, művészetet a sporttal, mint ahogyan lehetőleg szintetikus alapanyagokból készíti legkülönfélébb plasztikáit is, a petrolátumtól a vazelinig húzódó skálán. Ebben egyfelől nyíltan bevallott olyan elődjeit követi, mint Vito Acconci, Carolee Schneeman, Richard Serra, Bruce Naumann avagy éppen Joseph Beuys, másrészt a tradicionálisan értelmezett szobrászat határait feszegeti, a hagyományos esztétika szabályait kérdőjelezi meg, új utakat nyitva a további fejlődésnek…
Wagner István: Matthew Barney: Vonzó korlátozás
Így fordítanám szabadon magyarra a bécsi Kunsthalle „Drawing restraint” című vendégkiállítását, amelyet június 8-ig kereshetnek fel az érdeklődők, mivel ez a komplex...