A huszadik század iparművészete és ipari formatervezése manapság egyre
nagyobb népszerűségnek örvend. Ehhez a kereslethez zárkózik fel
kínálatában a TEFAF (The European Fine Art Fair) patinás maastrichti
régiségvására is, amikor a korábbi, kissé sporádikus galériás
vendégszereplések után – idén első alkalommal – külön design-részleget
nyit területén március 13. és 22. között, tucatnyi résztvevővel.
Az ezévi újoncok között említhetjük az immár három évtizede a bécsi Operaház közelében működő Bel Etage galériát, Wolfgang Bauer értő irányításával. Fő profiljuk az osztrák szecesszió művészete és a Wiener Werkstätte munkássága. Ennek megfelelően standjának büszkesége Koloman Moser kabinetszekrénye lesz, amelyet dr. Hugo Henneberg és felesége, Maria rajztermébe tervezett. A férj a császárváros élvonalbeli művészettámogatói közé tartozott, ezért portréját a „festőfejedelem” Gustav Klimt is elkészítette. Ulrich Fiedler és Katharina Evers idestova két évtizede létesített galériát Kölnben, aztán időközben Berlinbe tette át a székhelyét. Kontinentális viszonylatban is a legtekintélyesebbek sorában tartják őket számon a szakmában, ezért jelentős közgyűjtemények állandó jellegű beszerzési partnerei német földön és az országhatárokon túl egyaránt. Most is egy ritkasággal rukkolnak elő. A huszadik század elején Peter Behrens darmstadti bútortervező sajátmagának készítette lakóházába a „Gentlemen’s chair” szék prototípusát. Az ebédlő berendezése hosszú évtizedeken át lappangott, majd a nyolcvanas évek végén bukkantak fel egyes darabjai egy berlini fogorvos privát kollekciójában.
A német műkereskedő-kettőssel nagyjából egyidőben alapozta meg cégét a francia Christian Boutonnet és Rafael Ortiz páros is. A párizsi L’Arc en Seine azóta már három galériát tart fenn a Szajna partján, eladással egybekötött kiállításai pedig közintézmények számára is követendő példaként szolgálnak. A kilencvenes évek elejétől olyan tárlatokat rendeztek értékesítéssel, mint például a híres testvérpár – Alberto és Diego Giacometti – avagy Pablo Picasso bemutatója. Pierre Chareu 1991-es galériabeli retrospektívája nyomán kapott kedvet 1992-ben a Centre Georges Pompidou a művész újabb reprezentatív visszatekintőjének megszervezéséhez. Most mégsem „régi babérjaikon” pihennek, hanem maastrichti „entrée-jük” csúcspontjai közé Paul-Dupré-Lafon kávézó asztala illetve Jean Dunand feketére lakkozott, trébelt ezüst dísz-vázája tartozik. Párizs szívében még régebbi 1980-as alapításával Eric Philippe galériája, amely a huszadik század húszas éveitől a nyolcvanasokig terjedő időszakból európai valamint északamerikai bútorokkal foglalkozik. Eladással kísért kiállításai egy-egy interieur-tervezővel vagy egy-egy irányzattal foglakoznak, amelyekről minden évben összegző katalógust publikál. Nemrég a dán iparművészet tárlata után James Mont és Terence Harold Robsjohn-Gibbings munkásságát mutatta be, de számunkra különösen érdekes a debreceni születésű, Bécsben tanult, majd Amerikába emigrált László Pál alias Paul Laszlo belsőépítész és bútortervező kiállítása. Maastrichtban amerikai, svéd és német moderneket tervez bemutatni, de sztárja Frits Henningsen dán dizájner, világos tölgyfa szófáján hasonlóképpen elegáns, krémszínű bőr bevonattal.
Ezekhez képest mindössze három esztendős múltra tekinthet vissza az amerikai Sebastian & Barquet Gallery, amelyet New York Chelsea-körzetében alapítottak, de prosperitására jellemző, hogy nemrég London szívében, a Mayfair művész-negyedben is kirendeltsége nyílt. Üzleti titkuk a maximális minőségre törekvésben rejlik. Fő forgalmazási profiljukba az amerikai ipari formatervezés tartozik a huszadik század negyvenes és hatvanas évei közötti periódusból. Befutott alkotók múzeális nívójú és kiválóan prezentált remekeit árulják elsősorban, de nem zárkóznak el teljesen ismeretlen, új tehetségek felfedezésétől és propagálásától sem. Európai nyitásuk fontos állomásának tartják maastrichti bemutatkozásukat, amelyre – többek között – George Nakasima különleges, hárfaszerű háttámlával ellátott, kétoldalas űlőpadját hozzák 1970-ből, amelyet a művész a Rockefellerek japán házába tervezett, New York városának Pocantico Hills negyedében, másrészt Paul Evans 1972-es kabinet-bútorát, amely korábban a Dorsey Reading Collection tartozéka volt.
A maastrichti régiségvásár speciális kiállítással is szeretné felhívni a figyelmet a vadonatúj design-szekcióra a holland Jachthuis St. Hubertus kölcsönzéseivel. A szóbanforgó vadászházat a huszadik század elején a híres németalföldi építész – Hendrik Petrus Berlage – tervezte. A megrendelő a nem kevésbé közismert kereskedő házaspár – Anton Kröller és Helene Kröller-Müller – volt, akik 1938-ban alapították a róluk elnevezett múzeumot a Van Gogh gyűjteménnyel. Az építész a lakóházat vagyont érő bútorokkal és műtárgyakkal is berendezte tehetős kliensei számára. Az egyidejűleg jó ízlésű és pénzes família tulajdonából a TEFAF külön-tárlatán az ebédlő valamint a gyerekszoba bútorzata mellett porcelán-, ezüst- és üvegnemű egyaránt az érdeklődők elé kerül Berlage tervei nyomán, amelyeket eddig csak a vadászházban láthatott a közönség.
Wagner István: Modern formarészleg Maastrichtban
A huszadik század iparművészete és ipari formatervezése manapság egyre
nagyobb népszerűségnek örvend. Ehhez a kereslethez zárkózik fel
kínálatában a TEFAF (The European Fine Art...