A fény művészete. Ezzel a címmel látható a berlini Martin Gropius Bau patinás épületében egy nagyszabású kiállítás a magyar származású Bauhäuslerről, Moholy-Nagyról, akit a modernek egyik legjelentősebb egyéniségeként aposztrofálnak.
A teljesség igényével
A tárlat nemzetközi összefogással jött létre, a madridi Circulo de Bellas Artes, a hágai Gemeentemusem valamint a La Fábrica együttműködésével, számos világhírű közgyűjtemény és magánszemély kölcsönzéséből.
Habár a kiállítás előzetesen kitűzött célja Moholy-Nagy László „fényművészet-elméletének” körüljárása volt (az 1922-es esztendőtől haláláig), a több mint kétszáz alkotás és a kétszázötven oldalas katalógus minden eddiginél sokoldalúbban mutatja be a művész szerteágazó tevékenységét, a festményektől, grafikáktól, fotóktól és fotogramoktól kezdve a kollázsokon és a filmeken át a teoretikus és pedagógus munkásságáig. A kurátorok nem feledkeztek meg a reklám és az ipari formatervezés, a szobrászat vagy a színpadi díszlet- és jelmeztervezés területeiről sem. Ezzel a sokrétűséggel pedig Moholy-Nagy elveihez híven jártak el, aki mindig a teljességre törekedett és mindenhez radikális kísérletezőkedvvel fogott hozzá.
Színek helyett fény
Oliva Maria Rubio kurátornő egyik vezérfonala a festészet és a fény összefüggéseinek kellő megvilágítása, amelyhez Moholy-Nagy 1925-ös Festészet, fotográfia, film című tanulmányát vette alapul. A rendezőnő szerint ennek a kritériumnak az alkalmazásával sikerült újraértelmeznie a magyar származású mester piktúráját. Moholy-Nagy igyekezett megszabadulni minden ábrázolási kényszertől és próbált a színek helyett fényekkel dolgozni. Az újítást erkölcsi és esztétikai kötelességnek tekintette.
1920-ban Berlinben került kapcsolatba az orosz konstruktivizmussal, Malevics, El Lisszickij, Rodcsenko és Tatlin révén. Ekkor készítette első konstruktivista munkáit: a különféle anyagokból összeállított kollázsait. (1924-es Pneumatik feliratú kompozíciója a moszkvai Zjablov-gyűjteményből került most Berlinbe.) 1924-től kezdett el színházi vonalon is dolgozni: díszleteket tervezett prózai darabok, táncelőadások számára, majd a húszas évek végén jelmezeket is a Krolloper és a Piscator-Bühne részére. Ezzel párhuzamosan festészetében új alapanyagok tűntek fel, mint például az alumínium és a celluloid!
Tiszta festészet és a színház
Az 1926-os esztendőben kép-termése különösen jelentőssé vált egyébirányú elfoglaltságaihoz viszonyítva. Az elvontan elegáns kompozíciókhoz képest – amelyek „tipikusan” Moholy-Nagy László közismert stílusára emlékeztetik a szakembert vagy a laikus nézőt – érdekes ellenpontozást jelentenek a konkrét színházi megbízatások teljesítései. Például a rokokó ruhába bújtatott férfifigura Mozart Figaro házassága című operájához (1930) vagy a kimonóba öltözött gésa Puccini Pillangókisasszonyából (1931). A Gemeentemuseum Den Haag tulajdona 1934 tájáról egy plakátszerűen tömör és látványos Karnevál, amely Paul Hartlanddal közösen készített kompozíció két maszkkal.
Moholy az úgynevezett „tiszta festészettel” élete végéig nem hagyott fel, miközben a fotográfia terén a leghatározottabban ellenezte a hagyományos festői beütéseket, mert azokat a műfajtól nemcsak idegennek tartotta, hanem úgy vélte, hogy önállóságát és létjogosultságát is csorbítják. Az absztrakt fotográfia szín- és fénykavalkádjára eklatáns példa a negyvenes évek derekáról, a halála előtti periódusból való cím nélküli, frappáns Fujicolor crystal printje:
Martin Gropius Bau, Berlin
2010. november 4. – 2011. január 16.