A kölni Kunsthaus Lempertz berlini filiáléján május elejétől látható az az előzetes kiállítás, amely a másfél évszázados árverési firma különleges aukciójának válogatott anyagát mutatja be. Május 9-én délelőtt tizenegytől három márkás porcelán manufaktúra – a szász Meissen, a porosz Berlin és az orosz Szentpétervár – remekbe sikerült termékeit licitálják összesen 108 tételben a német főváros keleti felén, a műemlékileg helyreállított Nikolaiviertel patinás negyedében, a Poststrasse 22. alatt.
Mindhárom kézmíves műhely közös vonása, hogy fejedelmi alapítványok voltak és ezért a főleg a tulajdonos – a mindenkori uralkodó – speciális megrendeléseit teljesítették elsősorban. Így állították elő azokat a dúsan díszített hímes tojásokat is a „fehér aranyból”, amelyeket az orosz cár vagy a német császár adott át a korábban tartott nyugati húsvétkor vagy a későbbi, ortodox rítus szerinti ünnepen arra érdemesített nemesi alattvalóinak. A 19. és 20. századi, egyedi remekműveken épp ezért rendszerint az ajándékozó vagy a megajándékozott arisztokrata címerei és latin vagy cirill betűkkel írott monogramjai silabizálhatók ki – olykor a szóban forgó nemzeti zászló színeiben tartva – máskor realisztikus miniatűr portrék és mellképek is megjelennek az udvar prominens tagjairól. Romantikus természeti tájak mellett felismerhetjük – többek között – a Néva partján az Admiralitás nyílhegyesen égretörő tornyát, a Téli Palota belső terén az elegánsan karcsú emlékoszlopot illetve kisebb-nagyobb hagymakupolás templomok kecses sziluettjeit egyaránt. A keleti valamint a nyugati katolikus egyház előírásai szerint ábrázolt vallási jelenetek között felfedezhetjük Raffaello közismert Madonna della Sediájának másolatát – amelyet kerekded formája különösen alkalmassá tesz a domború felület dekorálására -, aztán a keresztút súlyos testi-lelki megpróbáltatásai közepette Krisztus véresen verejtékező arcának lenyomatát Veronika hófehér kendőjén, a kitárt szárnyú Szent Mihály arkangyal mellett nem maradhat el a másik katonás védőszent, a sárkányölő Szent György lovag sem harciasan ágaskodó fehér paripáján. A bizánci ortodox rítus konzervatív szigora merev pózokba állítja Jézust és Máriát éppúgy, mint a szenteket az ikonosztázon. A kissé megdőlt ágú görög-keleti kettős kereszt formája is másabb és eleve dekoratívabb, mint teljesen szimmetrikus, puritán római társa…
A kereken harminc egykori tojás-ajándék mellett, a praktikus és esztétikus használati eszközök többi nyolcvan tételében tallózva, a germán birodalmi centrum nyugati felén, Charlottenburg fertályán székelő KPM ( Königliche Porzellan Manufaktur ) régi termékei között éppúgy akadnak fejedelmi menűk feltálalására használt készletek, akárcsak Szentpétervárról. A történelmi Berlin patinás épületeit olyan porcelánra festett veduták idézik többek között, mint amelyeken a manapság kizárólag hangversenyeknek helyet adó néhai színház, a Schauspielhaus ( 1825 körüli dísztányéron ), a most is álló Kronprinzenpalais (1850 tájáról való csészén ) vagy a franciák feletti győzelmet szimbolizáló Brandenburgi Kapu ( fedeles váza 1916-ból ) közismert sziluettje fedezhető fel. II. Vilmos melléképe egy 1909-es díszváza hasán domborodik, feje felett aranyozott császári sassal. I. Miklós cár koronázási terítékéből egy 1826-os dísztál a nagy orosz állami címerrel, továbbá több kisebb desszertes tányér az uralkodó aranyozott egyéni jelvényével dekorálva. A német szervezők egy percig sem tagadják, hogy az utóbbi idők tapasztalatai szerint az Európa-szerte folyamatosan jelen lévő és a financiális világválság közepette is gondtalanul költekező orosz újgazdagok soraiból várják elsősorban a potenciális licitálókat, akik ezeken kívül sikerrel pályázhatnak még Alexandra Nyikolájevna Romanova nagyhercegnő hozományából való étkezési porcelánokra is, akárcsak olyan múzeális jellegű meisseni készítményekre, amelyeket az 1770-1774 közötti években a német arisztokrata származású II. Katalin cárnő rendelt orosz főúri kegyeltjei közül Alekszej Grigorjevics Orlov gróf számára, aki szintén szeretői sorába tartozott. A szász, porosz és orosz uralkodói célokra, kézműves módszerekkel készült porcelán remeklések között számos olyan akad a Rajna-parti rendezők szerint, amelyek csak most kerülnek először néhai nemesi tulajdonból műkereskedelmi forgalomba a Spree-mentén.
Wagner István: Orosz, porosz és szász porcelánok
A kölni Kunsthaus Lempertz berlini filiáléján május elejétől látható az az előzetes kiállítás, amely a másfél évszázados árverési firma különleges aukciójának válogatott...