Wagner István: Osztrák-magyar kortárs tárlat

A Szent István Király Múzeum vadonatúj kiállítási sorozata a „Magyar művészet nemzetközi kontextusban” elnevezést kapta, és olyan hazai magángyűjteményeket mutat be, amelyek külföldi kitekintéssel is bírnak. Első alkalommal most Szép Péter budapesti kollekcióját tárják a nyilvánosság elé a székesfehérvári Csók István Képtárban március 29-éig.
Az „Osztrák-magyar válogatott” című vándor-tárlat ősbemutatója a bécsi Collegium Hungaricumban volt látható január végéig, igen stílusosan, mivel az itthoni alkotásokkal ottani műveket állítottak párhuzamba. Számunkra a legrégebbről a bécsi akcionizmus európai hírű és rangú mestere, Hermann Nitsch lehet ismerős, már csak korábbi, budapesti vendégszereplései révén is, amelyek közül a Fővárosi Képtár régóta szekularizált kiscelli templomterében rendezett egyéni tárlata a magyar média egyik felében provinciálisan kispolgári hisztériát váltott ki. Erre itt és most nem lehet alkalom, mert Szép Péter nem a „véres” csorgatások és fröccsentések sorából vásárolt tőle, hanem a Cím nélkül 1990-es olaj-vászon kompozícióját. Ezen a fél négyzetméteresnél alig nagyobb felületen bordó ugyan az alaptónus, ám szinte impresszionisztikusan pointilista stílusban tartva, míves festőiséggel vitt fel rá kontrasztként hideg kék avagy zöld foltokat, fehér színfoszlányokig bezárólag. Számomra Valkó Gyula tavalyi, szintén cím nélküli és azonos alapanyagú, ámde kétszer ekkora munkája a legközelebbi rokona, koloritjában és formarendszerében egyaránt.
Az úgynevezett „heves festészet” (heftige Malerei) jellegzetes képviselője Gunter Damisch, akitől Szép Péter kollekciójában régebbi és újabb, kiseb és nagyobb vásznak egyaránt akadnak. Az 1995-ből való Fejesek nyomulása engem vízalatti korall-zátonyra emlékeztet, az 1999-es Éjszakai bogarak fénye sötét tónusú lírai noktürn, míg a 2006-os datálású Kék mezei bogarak áramlása című organikusan absztrakt kompozíciója maga a vadvirágos tarka rét a déli napsütésben. Én hozzá leginkább Nádler István 1983-as akrilképei közül az Ősz II. rozsdaszínű avarját társítanám, lehullott falevelek és tüskés burkolatú gesztenyék stilizált mustráival avagy a Természetes című kompozíció pasztell finomságú tónusait, játékosan „cirmos” ecsetkezelésével. Osztrák kollégájához szépen símul még Bukta Imre javarészt földszínekből összehozott, sejtelmesen szép Tája az ezredfordulóról avagy 2003-as Kútja, amelyen a zöldessárga árnyalatok uralkodnak. A hazai fiatalok közül messzebbről rímel még rá Szűcs Attila 1998-as oldott Sivatagi diptichonja vagy 2003-ból a Látogatók kis változatának szintén lavírozott kompozíciója, illetve áttételesen Batykó Róbert : Efer-feliratú vásznának szürkészöld harmóniája.
Franz Grabmayr szövetfestékkel és széles gesztusokkal vitte fel molinóra a Tánc absztrahált páros figuráját 1975-ben, a látvány mozgalmasságát sárgásvörös-zöldeskék ellentétekkel is tovább fokozva. Szirtes Jánosnál inkább az akril fekete vagy fehér kontúrvonalai uralkodnak hasonló alapmotívumú és színskálájú, C. G. Jung címadású 1987-es vásznán, Mulasics Lászlónál pedig az ezredfordulón az egymástól élesen elhatórolódó zománc-rétegek a Viscum Album ciklusának negyedik darabján. Az ilyen-olyan kalligráfiai alapihlet hozza közös nevezőre a Svájcba emigrált magyar Frey Krisztián 1992-es vegyes technikájú, „ál-írással” papírra rótt Naplóját az osztrák Hans Staudacher azonos eljárással készült, cím nélküli vásznaival a hetvenes és nyolcvanas évek végéről. Szintén szürkésfehér alaptónusúak és szándékosan olvashatatlanul „összefirkáltak” Soós Tamás 1983-as tempera Szubsztanciái, ezeknél viszont sokkal dekoratívabbak az ezredfordulóról Mulasics László távolkeletiesen elegáns, viasz vagy enkausztika mustrasorainak mesterségesen konstruált, képzeletbeli „írásjelei” , sárgászöld mezőben monokróm égszínkék vagy hússzínű változatban. Még hosszasan folytathatnánk az egymást kölcsönösen kiegészítő vagy épp felerősítő osztrák-magyar kortársi párhuzamok felsorolását. Az internacionális vándortárlat Budapesten április 21-étől május 14-éig vendégszerepel a Vízivárosi Galériában, majd a stuttgarti Magyar Kulturális Intézet lesz útvonalának következő állomása.