Az Esterházy-kastély fénypontjai – A gyűjtemények visszatérése címmel
látható időszaki kiállítás kismartoni kastély keleti szárnyának nemrég
renovált és a nyilvánosság elé tárt tíz termében, ahol frissen
restaurált műtárgyak sorát is bemutatják. A rendezők az udvari
reprezentáció egymást követő divathullámait nemcsak az enteriőrök és
berendezési tárgyak változásaiban követték nyomon, hanem a
legkülönfélébb iparművészeti remekek stílusváltásaiban is.
Ennek izgalmas – és nagyon divatos – szemléltetésére bizonyos falrészleteken feltekerték a felsőbb tapétarétegeket, hogy alájuk pillantva a régebbiekkel is megismerkedhessünk. Máshol különböző korok feltárt és konzervált vakolatrétegeit vethetjük össze egymással, közvetlen közelségben, egészen a nyers tégláig visszabontva. A falat burkoló lambériák díszítő és szigetelő szerepet egyaránt betöltöttek, a nyílászáró szerkezetek (ajtók és ablakok) alapanyaga, megjelenési formája és stílusa is sokat változott az idők folyamán.
A faldekorációs „időutazás” I. Pál hercegnek a 17. század második felében elrendelt átalakításaitól a rokokó burjánzásán és az 1800-as évek térkiképzésén át a legújabb időkig húzódik. Legalább ilyen érdekes az egyik szoba padlójának közepén az intarziás parkettába vágott és vastag üveglappal fedett „restaurátor ablak”, amelyen keresztül az alapozás alakulását vehetjük szemügyre, a tartó boltozatokig lehatolva. Az egyik sarokban dobogóra helyezték ugyan, mint valami műtárgyat, de csak a fedelét nyitották fel annak a faládának, amiben – forgácsba ágyazva – sokkarú és törékeny csillárt nyugszik – várva a restaurátorokat. Az ideiglenesség általános hangulatát tovább fokozza, hogy egyes termek még nincsenek berendezve, az üres falak között csak a szoba közepén helyeztek el egy-egy zsúfolásig megrakott üvegtárlót.
A szakértők szerint nemcsak európai, hanem világviszonylatban is a legnagyobb empire ezüst asztali készletnek számít az az összesen hatszáz kilót nyomó garnitúra, amelyet Esterházy Antal herceg – részben saját barokk tárgyainak beolvasztásával – készíttetett a bécsi Ignaz és Alois Würth ötvösműhelyében 1791–1792 folyamán. (A família még tovább gyarapította a következő században, az 1818-as és 1854-es esztendőben.) Ugyanígy, egy központi vitrinben kaphatunk ízelítőt azokból a márkás porcelán étkezési és díszítő tárgyakból, amelyek a frankenthali, meisseni vagy herendi manufaktúrák mestereit dicsérik.
A legkülönfélébb nemesfa berakásokkal vagy gyöngyház, teknőspáncél és üveg intarziával meg tűzaranyozott bronz rátétekel dekorált barokk, rokokó, empire konzolasztalok mellett brokáttal, selyemmel és bársonnyal bevont karosszékek, velencei tükrök, csillárok és falikarok sorjáznak. Egyik-másik „kisegyüttes” fontosságát azzal is hangsúlyozták, hogy egyedül uralják a nekik szánt termet, mint például egy francia empire álló ingaóra a hozzá tartozó karos gyertyatartópárral (frappáns fekete-arany kontrasztban tartott mitológiai alakokkal és talapzataikon hasonló relief-figurákkal), de legalább ilyen ünnepélyes egy kobaltkék fedeles váza két füles kancsóval és csipkeszerű sárgaréz foglalattal.
A hófehér márvány tisztaságával hódít Antonio Canova egészalakos szobra Esterházy Leopoldine hercegnőről, ami a második világégésig a kastély parkjában állt, a klasszicizáló tempiettóban és egy évtizeden át nem láthatta a közönség. Most – ügyes választásként – körülötte a falakon az angolkertet ábrázoló festmények lógnak, az eredetileg szabadtéri plasztika korábbi természeti környezetére utalva. A kismartoni Esterházy-kastély fenntartói ezzel a „félkész” kiállítással jelezték, hogy az épület felújítása jó tempóban halad.
Esterházy-kastély, Eisenstadt
2010. június 11. – 2010. december 19.
