Wagner István: Román-magyar közös „Eső”

A romantikus költő Mihai Eminescu születésének dátuma (január 15.) lett a Román Kultúra Napja és mivel közel esik a Himnusz megírásának évfordulójához (január 21.), amikor viszont a Magyar Kultúra Napját tartják, ezért a két köztársasági elnök védnökségével, immár harmadik alkalommal ünnepli ezt együtt a két fotoművész-szövetség. A műfaj sajátosságai lehetővé teszik, hogy egyszerre négy városban nyíljon közös és azonos anyagból kiállítás február 20-áig, három nyelvű (román-magyar-angol) katalógus kíséretében.
Nálunk a Román Kulturális Intézet a házigazda míg Bukarestben az ennek megfelelő magyar testvér-intézet, Nagyváradon a helybéli Nufarul (Tavirózsa) Fotóklub Foto Art Galériája a vendéglátó és Kolozsvárott a Központi Egyetemi Könyvtár aulája a helyszín. A budapesti vernisszázson kedves ötlettel – félig román, félig magyar trikolórból varrott kokárdával – fogadták a megjelenteket. Tóth István a román és Szamódy Zsolt, a magyar szövetség elnöke megnyitó beszédében ismertette az aktuális pályázatot, amelynek közös témája – az egységes formai és művészi tartalom biztosítása érdekében – ezúttal az „Eső” lett. A sors iróniája, hogy a klímaváltozás miatt a kivitelezés majdnem megfeneklett a tartós nyári szárazság során. A beérkezett munkák tömegéből nemzetközi szakemberekből álló zsűri válogatta ki azt a hatvan művet, amelyet a szimultán négyes bemutatón láthatnak az érdeklődők. A vernisszázson a román-magyar vegyes bíráló bizottság döntése nyomán a díjakat is kiosztották. A Román Fotóművészek Szövetségének aranyérmét Veszprémből Abonyi János: Balatoni vihara nyerte el, már-már monokróm, ám drámai erőt sugárzó atmoszférájával. (Sokoldalúságát a kiállításon Piroska az esőben zsánerképe bizonyítja, viharkabátos gyerekkel és fölötte elszálló sirállyal avagy a Párosan is szép az idő, nyugdíjas korú házastársaival illetve a Trikolór három tagú, sétáló családjával a parki ősfasoron., meg a Reggeli eső mélyen vízbe nyúló mólója). Ezüstérmes dr. Tószegi Zsuzsanna lett Budapestről Levelek az esőben című őszi témaválasztásával, amelyet lírai érzékenységgel oldott meg, a sablonosság fenyegető veszélyét pedig azzal sikerült elkerülnie, hogy geometrikus vízgyűrűket ütköztet organikus formákkal, kölcsönösen kiegyensúlyozott ritmusban. (Szintén tőle választották a katalógus borítójára Várakozás az esőben című kompopzícióját, ezúttal esti fényben és urbánus környezetben kimerevítve a pillanatot.) A celldömölki Rába Mónika bronzérmet kapott Pocsolya 21 természetfotójával, a talaj felszínén összegyűlt víztócsában visszatükröztetve a fák lombkoronáját. (Leleményességét olyan további képei bizonyítják, mint a Cím nélkül, az Egy csepp, két csepp vagy az Este sötét dombvonulatai ellenfényben illetve premier-plánban az Elázott hajnalka kinagyított bibéje.) Magyar részről a budapesti Studio Line Fototech-Nika Kft. első díját szintén dr. Tószegi Zsuzsanna „tarolta” a Havaseső a Mátrában visszafogott, szürkésfehér árnyalatokban tartott „grisaille” erdei részletével. Második díjas a bukaresti Popescu Alin lett, aki egy közhelyet emelt művészi piedesztálra. Állandóan az úton címmel egy sofőr-fülke esőverte szélvédője mögül láttatja a másik kamiont a felhős égbolt alatt, a végtelenbe vesző szürke autósztrádán, mint manapság oly sok román tipikus sorsát a velük is kibővült únióban, szerte Európában. (Szintén tőle bukólikus tájakat is láthattunk: a Valójában és A sziget ködben-párában úszó völgyei mellett a Felhőszakadás nádasára reflektorszerűen rávilágító fénysugár-koszorúval avagy az Eső után napfényben fürdő havasi tengerszemével, a gleccser-tóban tükröződő menedékházzal és a sziklakoszorú fölött feszülő szivárvánnyal.) Harmadik helyezett Nagykárolyból az egyetlen képével jelen lévő Vénig Vasile: Séta az esőben elnevezésű kompozíciója lett, párás kamera mögül egy ernyős figura elmosódó profiljával a parkbéli fák sejtelmes sziluettjei között.
A tárlatkrónikás teljesen szubjektív és privát „különdíját” egyrészt a nagyváradi Butnaru Monica érdemelte ki, temesvári vagy nagyszebeni műemléki míliőben sétáló szerelmespárjával illetve a csíkszeredai Incze Domokos Pünkösdi esőjének tarkabarka ernyő- és zászlótengerével, mint a Kárpátok vonulatának mindkét oldaláról évről-évre milliós tömeget megmozgató és hovatovább jelképessé vált csíksomlyói zarándoklat „nagytotálja”.