Wagner István: „Szájról szájra” az UngArt-ban

A bécsi Collegium Hungaricum galériájában ezzel a címmel látható kamaratárlat az Antal-Lusztig gyűjteményből május 22.-ig. A tárlat kurátora Nagy T. Katalin, aki tavaly a debreceni MODEM tíz évre szóló tartós letétként kapott négyszáz alkotásából Testbeszéd elnevezéssel két szintre való reprezentatív anyagot állított össze. Úgy ismeri tehát a kollekciót, mint a tenyerét, bizonyára ezért sikerült ilyen feszesen szerkesztett ízelítőt létrehoznia az utóbbi fél évszázad terméséből, negyedszáz művész harminckét művéből.
A találó elnevezést három kép szolgáltatta. A kiállítás elején szinte szembenéz egymással Lakner László 1969-ből való monokróm barna Szája (amelyen a bajusz talán a művelődés terén mindenható Aczél Györgyöt szimbolizálja), mint afféle vizuális „néma tüntetés” a híres-hírhedt „3T” (támogatott-tűrt-tiltott) periódusának kulturális életet kordában tartó módszere ellen, illetve egy teljesen más korból Tamási Claudia: Ajkaim I. 2001-es vászna, a gyöngyházfényű rózsaszín rúzzsal és érzékien telt redőkkel már a fogyasztói társadalom reklámhadjáratáról szól. A harmadik szorosan idetartozó olajkép Köves Éva 2002-es Csendélete, amely még erre is „rátesz egy lapáttal”, amennyiben a fénylő fekete női szájon ugyanolyan csillogó karosszérájú luxusautók tükröződnek vissza párosan, a technikai és a testi szépség megvásárolhatóságának jelképeként. A véletlen és a rendezői hozzáértés úgy hozta, hogy a másik benyílóban Anna Margit hatvanas évek elejéről való groteszk bábfigurái nemcsak koloritban és stílusban, hanem még méretben is teljesen „klappolnak” Gaál József 1960-as Rouge I.-VIII. sorozatának felfújható műanyagbabáival. Legalább ilyen találó kisegyüttes Bálint Endre deszkából ácsolt, sötét tónusokra befestett Keresztje (1969), Ország Lili 1971-es Pompeji sorozatának ablakkerete, Samu Géza favályúból való Csapolt fejfája (1974), amelyekre kissé messzebbről válaszol az oszlopnak támasztva Korniss Dezső absztrakt-konstruktív Kereszt (1976) című vászna. Ebbe a „rangos famíliába” sorolta Nagy T. Katalin művészettörténész régi „szerelmét”, Kondor Bélát is, ikon-korszakához tartozó, olaj-aranyfüst Baltás királyával (1966), akár egy oltárképet a szakrális környezetben. „Agro-art” kategóriában szorosan összetartozik Földi Péter okkersárgában izzó 1990-es Aszálya a kifeküdt tehenekkel és a kaszáló parasztokkal, feLugossy László vegyes technikájú, mágikus varázsjelekből konstruált Fekete arca (1996), akárcsak Bukta Imre 2002-es Kertje, amelyen a tussal araszolgatva rovátkolt talajon, a grafittal rótt csupasz fák alatt diófapáccal festett földkupacok és kukoricaszár kalangyák sorjáznak dekoratívan, az előtérben pedig „terülj asztalkám” csalogat a földön. Csernus Tibor: József és testvérei (1987) hiperrealista olajfestményének közeli rokona Gémes Péter 1989-es Alaki gyakorlatok II. realisztikus árnykép-fotója. Tóth Menyhért fehér periódusából való 1973-as Palántázóira Donáth Péter 1991-es absztrakt ITIA-sorozata rímel, amelyet szürkésdrapp gittből és gipsz-masszából kent fel farost alapra. A sarokban szinte didaktikusan, „ujjal mutogat egymásra” Román György: Órák című 1979-es csendélete valamint Kicsiny Balázs közismert, a velencei biennálén is bemutatott Suszterinas videója, amint négykézláb mászik körben egyik özvegytől a másikig a római számokkal dekorált óriási óralapon. A bronz kisplasztikák között kuriózum Tóth Menyhért 1960 körüli Figyelő figurája, a hetvenes évekből Vilt Tibor fekvő emberpárját és Schaár Erzsébet Könyvespolcát láthatjuk – mindkettőt kubista formákra redukálva. 1991-ből való mobil-szobor Harasztÿ István (Édeske) vörösrézből, bronzból valamint alumíniumból kombinált, pneumatikával nyitható-csukható, rá jellemzően tréfás elnevezésű „Gépeskönyve” és ezzel korántsem teljes a felsorolás…