Bizony, ilyen hétköznapi használati tárgyakat is kivitelezett a
rendkívül sokrétű Joseph Maria Olbrich (1867–1908) külső- és
belsőépítész, kert- és formatervező rövid életének mindössze négy
évtizede alatt. A sziléziai születésű, osztrák fővárosban tanult és
dolgozó, majd hesseni német földre települt és ott fiatalon elhunyt
univerzális zseni minden eddiginél nagyobb nemzetközi emlékkiállítását
most a darmstadti Institut Mathildenhöhe és a berlini Kunstbibliothek
közreműködésével a bécsi Leopold Múzeum mutatja be. Magántulajdonból
vagy közintézményektől kölcsönzött, több mint négyszáz műtárggyal!
Amennyire közismert tőle Bécs szívében az aranyleveles Wiener Sezession 1897–98-as épülete (ami egycsapásra híressé tette), annyira feledésbe merült az ezzel egy idős pavilon a Práter peremén, amelynek újrafelfedezése még a szakembereket is meglepte a reprezentatív tárlat előkészítése közben. Külön öröm, hogy kisebb bővítéseket és alakításokat leszámítva, viszonylag változtatás nélkül úszta meg az időközben eltelt száztíz évet. A manapság is kerékpáros sportklubként működő intézményt annak idején az állami és udvari hivatalnokok „bicikli-egylete” rendelte tőle. Mint a kiváló Otto Wagner jeles tanítványa, Olbrich mesterének „egyszerű, de nagyszerű” állomás-prototípusát választotta példaképül, azzal a különbséggel, hogy a tágas befogadótér félköríves homlokzatának elegáns portálja és előrenyúló védőtetője nem kovácsolt vasból, hanem zöldre festett fából készült. Ezzel adózott „a hely szellemének”, a városi park nyárias üdülő jellegét hangsúlyozva az ősfák árnyékában megbúvó teraszon. Természetesen a tárlatrendezők menetrendszerű, csoportos szakvezetéseket szerveznek erre a helyszínre. (Vállalkozó kedvű magyar kultúrturisták privát portyáihoz segítségül közöljük, hogy az 1-es villamos Wittelsbachstrasse megállójánál kell leszállni és a Rustenschacherallee 7. alatt az „SV Schwarz-Blau” klub cégtábláját kell keresni!)
A mérnök festői vénájáról árulkodnak a Wiener Secession 1898-as bécsi kiállításának és a Mathildenhöhe művészkolónia 1901-es darmstadti tárlatának eredeti kőnyomatos plakátjai, és a precíz tervrajzok mellett az oldott akvarell látképek, amik olyan mintaépületekhez készültek, mint a ma is bevásárló központként működő Tietz-Áruház Düsseldorfban illetve a házasságkötő-torony Darmastadtban.
Sorakoznak az iparművészeti remekek. Mahagóni karosszék rézveretekkel a Bécs melletti Hinterbrühl Friedmann-villájának vendégszobájából, vagy ennek juhar-intarziás variánsa egy zeneszobába, tükrös toalettasztal karosszékkel „tetőtől-talpig hófehérben” a Modern Iparművészet torinói világkiállításáról. A Bahr-házba juharból faragtatott rendhagyóan kerek formájú postaládát tervezett rézlemez rátéttel és fehér tejüveg-kövekkel, saját magának ezüstből kovácsoltatott lila ametiszttel kombinált gyertyatartó-garnitúrát, majd elefántcsontból és gyöngyházból konstruált pompás asztali órát. Pamut szalvétakészletén szürke, kék és narancs színű geometrikus mustrákat nyomott natúr alapra, darmstadti otthonában pedig hársfából aranyozott dekoratív leveles kazettát használt.
Sokszínű litografált illusztrációkat készített Georgina von Rotsmann Volt egyszer című könyvének 1904-es darmstadti kiadásához és mindez csak ízelítő sokoldalúságából. Olyan „szőrőstől-bőröstől feldolgozott” kor- és pályatársai mellett, mint Otto Wagner, Koloman Moser vagy Josef Hoffmann, most először készült róla a vándortárlatot kísérő, vaskos monográfia. A bécsi Práter sportklub-pavilonjának újrafelfedezése mellett a rendezvény hozadéka lehet hosszabb távon, hogy a darmstadti Mathildenhöhe párját ritkító, szecessziós épületegyüttesét az UNESCO világörökségi listájára terjesztették fel.
Leopold Múzeum, Bécs
2010. június 18. – 2010. szeptember 27.