A hetvenes évek derekán ismertem meg az idős mestert budapesti műtermében. Amikor megtudta, hogy Temesvárról települtem át éppen, rögtön felderült az arca, mert eszébe jutott ifjúkorának kedves városa. Hol engem kérdezett az újdonságokról, hol pedig ő emlékezett „a régi szép időkre”. Attól kezdve bizalmába fogadott és közeli kapcsolatban maradtunk 1983-ban bekövetkezett haláláig.
Pap Gyula a trianoni határok kijelölése után, 1923. szeptember elején utazott Dél-Erdélybe, az akkor már román fennhatóság alá került Bánát-tartomány Monarchiabeli székhelyére. Temesvárott litográfusként dolgozott főként, de emellett sokat fotografált az egykori osztrák–magyar garnizonvárosban, melyet lakói és látogatói egyaránt „Bega-parti Bécsnek” becéztek, nem is egészen ok nélkül. Most Budapesten a – kizárólag fotográfiára profilírozott – Vintage Galériában Pőcze Attila ebből a korai periódusából válogatott fotókat egy kamaratárlat erejéig.
A lecsapolt mocsárvidéken a kövér fekete föld mindmáig kedvez a tengeri-termesztésnek, így a tárlat nyitánya egy már-már organikus-absztrakt kukoricaszár rendkívül dekoratív és egyben erőteljes premierplánja 1924-ből. Közvetlenül mellette, éles ellenpontozásként az Alföldi táj (1925) következik szélesen kitárulkozó, szinte vonalzóval húzott horizontjával, egy kétlovas kocsi bakjáról megörökítve.
A folytatás a Vándorcigányok-sorozat, egy népes klán három nemzedékének tagjairól lencsevégre kapott, spontán pillanatokkal. Az életképek ciklusában hol a putri előtt süttetik magukat a nappal, hol a tábortűz körül ücsörögnek a tele bográcsot figyelve, máskor a szekérderékban pihennek a vásáron. A magányos roma zsánerfigurák között akad földre tett kalapjával kolduló vak hegedűs, piacon ténfergő borzas kamaszfiú, nyakában pénzérem-füzérrel kérkedő lány vagy idősebb menyecske, szája sarkából lelógó cigarettával. Pap Gyulának sikerült elkerülni mindkét leselkedő veszélyt: a népszínműves folklorizálást és a nyomor dramatizálását. Bár őszinte érdeklődése és rokonszenve felsejlik a témaválasztásból és az ábrázolás módjából, minden egyes képe megmarad tárgyilagos riportnak, valóságot dokumentáló szociográfiának.
A szemközti falakon urbánus motívumok jelentik a kontrasztot, szerte Európából… Az utcasarki kintornás zeneszerszámán még Temesvár neve is jól kibetűzhető, míg a magyar fővárosból bárki felismerheti a Lánchíd budai hídfőjét és a pesti Duna-partot esti fényben, ám a remízből induló mozdony már jóval általánosabb „ipari táj”, bárhol másutt is lehetne a kontinensen. Szintén csak a képaláírásból derül ki, hogy a bécsi Mariahilferstrasse egyik boltja előtt áll a szokatlan alakú légyfogó szerkentyűket csokorban árusító gyerek fura figurája.
Pap Gyula 1926-tól Berlinben élt 1933-ig, a fasiszta hatalomátvételig, mivel Johannes Itten iskolájában tanított. (Előtte még a Bauhausban tanult.) 1930-ban az épület tetőteraszáról fotózta különféle aspektusokból a szemközti, behavazott parkot, a fák sziluettjének komplex vonalhálózatát, a széles utakat az összefutó-szétváló villamossínekkel, a villanyoszlopok monoton ritmusát – amelyeket csak ritkán szakít meg egy fedett megálló, újságos kioszk vagy hirdetőtábla –, háttérben pedig a sötétlő, sivár bérkaszárnyák sorát. A metropolis akkori lakói is megjelennek végül: például selyem kimonójában egy csinos, ámde névtelen színésznő, érzéki pózban félig eldőlve a heverőn.
A Bauhaus köréhez tartozott akkoriban az a Sebők István is, akinek felesége meglehetősen esetlenül ül a kanapé szélén, a padlón szétvetett lábbal, úgyhogy cipőtalpa a kamerába lóg, a torzítás révén óriásira felnagyítva. Ez a groteszk végakkord a jobbára sikeresen megőrzött tárgyilagosság vagy a visszafogott líra mellett Pap Gyula humorérzékét is dicséri. A koncepciózusan válogatott minikiállítás újat tud nyújtani azoknak is, akik látták pár évvel ezelőtt a Mai Manó Házban a művész nagyjából hasonló jellegű, ám ennél sokkal szélesebb merítésű (és talán éppen ezért szétesőbb) retrospektív tárlatát, ugyanakkor jól kiegészíti a párhuzamosan látogatható pécsi monstre Bauhaus-mustrát.
Vintage Galéria
2010. szeptember 7. – 2010. október 15.