1947-ben apjától örökölt egy komoly képkollekciót báró Hans Heinrich Thyssen-Bornemisza (1921–2002), amely akkoriban kizárólag régi mesterek festményeiből állott. Az utód egy ideig hűségesen tovább folytatta ezt a hagyományt, ám azután rájött arra, hogy haladni kell a korral, és műgyűjtésben világszerte bekövetkezett ízlésváltozással.
Az első modern mester Emil Nolde lett a hatvanas évek elején, akitől a Fiatal pár című akvarellt megszerezte, majd a két világháború közötti avantgárd időközben klasszikussá vált alkotóinak számos további munkája következett. Négy évtized folyamán így jött létre ebben a kategóriában az egyik legjelentősebb magángyűjtemény, amelynek egy része 1992-ben a tulajdonosáról elnevezett madridi múzeum falai között lelt végleges otthonra. A képek másik hányada még a báró életében a família alapítványában maradt, és szintén mű-kedvelő, mű-értő leánya – Francisca von Habsburg – jóvoltából időnként a világot járja. Tavaly például a bécsi Leopold Múzeumban nagy közönségsikert aratott a germán expresszionizmus művészete, most pedig az anyag másik része négy esztendőre tartós letétbe került ugyanitt.
Az osztrák műgyűjtők doyenje – Dr. Rudolf Leopold professzor – személyesen válogatta ki a helyszínen azt a tizenhat művet, amelyet a róla elnevezett múzeum harmadik emeletén tekinthetnek meg a látogatók július elejétől. A tárlatrendezők koncepciója szerint a vendég-anyagot az állandó kiállítás olyan világhírű bécsi kortársainak művei közé ágyazták be, mint amilyen Gustav Klimt, Egon Schiele és Oskar Kokoschka zseniális triója, hogy ezzel is hangsúlyozzák fontosságát. A császárváros törzsközönségét ismételt látogatásra csábítandó, reklámfogásul kicserélnek időnként egy-egy főművet a külön-kiállításon. Így például csak október végéig függ a falon a rangidős berlini mester – Lucian Freud – 1985-ben készült markáns portréja Thysen-Bornemisza báróról, amely nemcsak méretei, hanem frappáns stílusa miatt egyaránt monumentális hatású és ezt utána Alekszej von Javlenszkij: Gyerek babával című 1910-es vászna váltja. Az alkalmi nemzetközi bemutató fő vonulata az expresszionizmustól a kubizmuson át a konstruktivizmusig ível, de néhány korábbi példaképet is bemutatnak. Így a norvég Edvard Munch beteg gyermeket ábrázoló, két színnyomatú litográfiája 1896-ból éppúgy afféle „előfutárnak” számít ebben a környezetben, mint Maurice Vlaminck tüzes koloritban izzó, vonalkák tömkelegétől lüktető 1905-ös Olajfaligete, amely a francia Fauves (Vadak) mozgalmának üzenetét hozza. Miközben Karl Schmidt-Rotluff nádfedeles Kis háza 1906-ból madártávlatból láttatja a tájat, August Macke: Séta hármasban elnevezésű, 1914-es olajképe már a természeti környezetben a két nő és a férfi figuráját helyezi előtérbe, Emil Nolde: Fiatal pár című 1931-es akvarellje pedig kizárólagosan urbánus enteriőr. A konstruktivizmust főleg olyan csehek vagy oroszok képviselik, mint Ksenia Ender, Gustav Klucis, Frantisek Kupka és Alexander Rodcsenko, utóbbinak 1918-ban olajjal kartonra festett, átlós alapon körkörös Kompozíciója mértanian lényegretörő. A kubista törekvéseket André Masson mellett a szintén francia Fernand Léger: Férfi és nő című 1921-es akvarellje illetve az olasz Gino Severini: Csendélet Marsalás palackkal elnevezésű, 1917-es kartonja illusztrálja, a moldvai Jászvásárhelyen (Iasi) született és Londonban elhunyt román Arthur Segal pedig Volen-Damm, 1927 címmel kontrasztként barna vitorlásokat és házakat komponált kék tengerrel és éggel, erősen stilizált absztrakt folt-ritmusokban, de ezzel még korántsincs „kész a leltár”.