Az amerikai pop-art művész, Andy Warhol Skóciába utazó munkái – amelyek a hatalom és politika jegyében készültek – ingyenes kiállítás részeként tekinthetők majd meg október 4. és november 3. között a Skót Parlamentben. A Warhol teljes munkásságát – korszakonként – nagyjából átfogó tárlat anyaga jórészt a pittsburghi Andy Warhol Museumból érkezik, kimondottan erre az alkalomra összeválogatva.
Látható lesz többek között a Flash – November 22, 1963 című szitanyomat-sorozat is, amit az egykori amerikai elnök, J. F. Kennedy meggyilkolása ihletett és egy portré Andy Carnegie skót filantrópról, aki szüleivel 1848-ban emigrált Amerikába. Az ikonikus sarló és kalapács-sorozatból is érkeznek festmények és a Richard Nixon egykori amerikai elnökről készült híres, “ördögi” képet is kiállítják. A tárlat költsége körülbelül 50 ezer font – írta oldalán a scotsman.com, hangsúlyozva, hogy 2007 óta ez az első jelentős Warhol-kiállítás Skóciában.
A Skót Parlament nem először ad otthont képzőművészeti kiállításoknak. Sőt, saját műgyűjteménye is van, amelyet 2002-ben hozták létre azzal a céllal, hogy megőrizzék számos, még élő skót alkotó – mint az azóta elhunyt Hamilton Finley vagy Sir Eduardo Paolozzi – munkáit. A több mint 50 művésztől származó művek különféle témák köré csoportosulnak, mint például az emberiség és a politika hatása a tájra, a skótok tengerrel való kapcsolata vagy a Skóciában élők történelme és identitása.
A cikk lejjebb folytatódik.