Pár év múlva új helyre költöznének Mezopotámia féltett kincsei a bagdadi Nemzeti Múzeumból. Liwa Sumaism, iraki turisztikai és régiségekért felelős miniszter szerint az 1 milliárd dollárosra tervezett nagyszabású projekt keretében új múzeumi negyedet építenének a jelenlegi múzeumtól nem messze, egy bezárt katonai repülőtér helyén. A múzeum köré az 500 000 négyzetméteres rehabilitálandó területre szállodákat, üzleteket, könyvtárat terveznek.
Az iraki kormány a múzeum megtervezésére az iraki születésű, Londonban élő világhírű sztárépítészt, Zaha Hadidot szeretné felkérni, ezt azonban az építésznő irodája még nem erősítette meg. Az új múzeum átadásával kutatóhellyé alakulna át a jelenlegi múzeumépület, ami 2003-as bezárása után idén februártól fogad ismét látogatókat, igaz, egyelőre csak korlátozott számban. A teljes megnyitásig – és persze a költözés előkészítéséig – még átfogó leltárt kell készíteni, mivel a jelenlegi gyűjtemény állapota, sőt, pontos mérete sem egyértelmű most. A közel 15 000-re becsült állomány akár harmada is eltűnhetett a hadműveletek kezdete óta.
Jól halad viszont a British Museum segítségével Bászrában, a tervek szerint jövőre megnyíló múzeum építése, amelyben számos, feltételezhetően Bagdadból odakerült ókori kincset is bemutatnak majd.
Zaha Hadid legutóbbi múzeumépületét, a királyi Kensington kertben található Serpentine Gallery bővítését épp a napokban avatták fel Londonban. A kortárs művészetnek helyet adó intézmény 2000 óta minden évben remek kísérleti építészeti terepet nyújtott ideiglenes nyári pavilonjának megtervezésével, amely sorozatot Zaha Hadid kezdte. A galéria most egy felújított, a 19. században eredetileg lőporraktárnak épült pavilonnal bővült, amelyhez az iraki származású építésznő tervezett játékosan hullámzó, jól átlátható, tiszta szárnyrészt.
Serpentine Sackler Gallery
Fotó: Serpentine Gallery
A cikk lejjebb folytatódik.